cégautó

Teszteltük a pedelec bringákat, és nehéz szívvel adtuk vissza őket

Teszteltük a pedelec bringákat, és nehéz szívvel adtuk vissza őket

Aki Budapesten közlekedik, jól tudja, hogy legtöbbször a bicikli a leggyorsabb eszköz, azonban annak ellenére, hogy a kerékpáros infrastruktúra látványosan fejlődött az utóbbi években, sokan még mindig csak sporteszközként tekintetnek rá. Az elektromos rásegítéses pedelec bringát már erőlködés nélkül lehet hajtani hegymenetben is, így izzadtság nélkül lehet begurulni vele akár egy tárgyalásra, tehát valós alternatívája – vagy kiegészítője – lehet a céges autónak.

Zajlik a Continental új szegedi és debreceni fejlesztőcsapatainak felépítése

Zajlik a Continental új szegedi és debreceni fejlesztőcsapatainak felépítése

A Continental globális és hazai pénzügyi mutatói sem alakultak túl jól a tavalyi évben, de kiszámíthatatlan gazdasági környezet ellenére 17 százalékkal tudták növelni az árbevételüket. Tavaly ősszel jelentették be, hogy Szegeden és Debrecenben is új fejlesztőközpontot hoznak létre, ahol vezetéstámogató és az automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiákat fejlesztenek. Az immár 8 városban működő vállalat tavaly megvalósult beruházásait, vidéki bővülését, valamint a K+F területen nyújtott teljesítményét „Az év K+F beruházója” elismeréssel díjazta a Nemzeti Befektetési Ügynökség. A Portfolio Keszte Róbertet, a Continental országigazgatóját és Lóránd Balázst, a cég autonóm mobilitás üzleti területének magyarországi vezetőjét kérdezte az üzleti eredményekről, beruházási tevékenységekről és a munkaerőhiányos környezet kezeléséről.

Ők mentik meg a munkaerőhiánytól a hazai vállalatokat

Ők mentik meg a munkaerőhiánytól a hazai vállalatokat

A magyar munkaerőpiac évek óta jelentős munkaerőhiánnyal küzd, gyakorlatilag nem maradt mára olyan terület, ahol ne lennének betöltetlen állások százai szabadon. Az elmúlt években több jogszabály is segítette az Európai Unión kívülről érkezők munkáltatását, amely hamar meg is mutatkozott a számokon: soha annyi külföldi - több mint 70 ezer - nem dolgozott Magyarországon, mint 2022-ben. A munkaerőközvetítők szerepe megkerülhetetlen, hiszen csak rajtuk keresztül lehet koordináltan, biztos garanciák mellett akár többszáz fősre is duzzadó munkaerőt toborozni külföldön.

Négy év alatt 16 millió kilométert tettek meg a Share Now autói

Négy év alatt 16 millió kilométert tettek meg a Share Now autói

Négy év alatt a levezetett kilométerek száma, az átlagos utazási időtartam, a flottaméret és az ügyfélszám tekintetében is figyelemre méltó növekedést produkált a Share Now. A felhasználók az elmúlt egy évben négyszer annyit használták az autókat, mint az indulás első tizenkét hónapjában. Ugyanezt jelzi a megtett távolság növekedésének üteme is: a négy év során összegyűlt, közel 16 millió kilométerből 8 millió 2022 „termése” - tájékoztatta a szolgáltató a Portfolio-t.

Van Mercedes, ami nem fér bele 80 millió forintba?

Van Mercedes, ami nem fér bele 80 millió forintba?

A hazai új autó eladások még nem heverték ki az elmúlt évek gazdasági nehézségeit, Európa azonban látványosan elhúzott mellettünk. A külső körülményekkel szemben ellenállóbb luxustermékek piacán azonban látványos bővülés látható Magyarországon is, a Mercedes eladási számai is folyamatosan nőnek. Az elektromobilitás a cég stratégiájának alapköve, 2030-ra már csak elektromos autókat gyártanának, de csak akkor, ha a piaci és infrastrukturális feltételek lehetővé teszik. A kecskeméti gyár megépülésével megváltozott a márkáról kialakult kép, egy elérhetetlen luxusautóból egy sokkal elérhetőbb választássá vált. Vajon hány modell fér bele 80 millió forintba, és milyen irányban fejlesztenek a luxusmárkák? A Mercedes is a futurisztikus formákat választja vagy a digitális luxusban látja a jövőt? A Portfolio Business Podcast legújabb adásában Hesz Tamás, a Mercedes-Benz személygépjárművek értékesítési igazgatója és Horváth Bence, a márka marketingvezetője voltak a vendégeink.

Ha életbe lép ez a törvény, nem kell többé applikáció az elektromos autó töltéshez

Ha életbe lép ez a törvény, nem kell többé applikáció az elektromos autó töltéshez

2023 első negyedévében közel 3000 új elektromos vagy plug-in hybrid autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami összesen közel 20 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és az összes eladás több mint 10 százalékát adja. Nem csoda, hogy egyre égetőbb kérdéssé válik a nyilvános töltőpontok számának növelése, és a töltés egységesítése, egyszerűsítése. Ezt szem előtt tartva, 2023-24-ben ölthet végleges formát az alternatív üzemanyagtöltési infrastruktúrák uniós szintű egységes szabályozása (AFIR), amely az említett kihívásokra kíván szabályozói választ adni. Az elektromos autót használók leginkább az ugrásszerűen növekvő számú töltőpontoknak, és applikációs kavalkád helyett sima bankkártyás fizetés lehetőségének örülhetnének az AFIR életbelépése után.

Minden második carsharing felhasználó már munkába is autómegosztással jár

Minden második carsharing felhasználó már munkába is autómegosztással jár

A praktikusság mellett főleg anyagi megfontolásokból válik a carsharing egyre vonzóbb, átlátható és költséghatékony alternatívájává a céges autóknak. A szolgáltatását Budapesten több mint 500 autóval nyújtó Share Now vállalati konstrukciói már rövid időtávon belül kézzel fogható eredménnyel optimalizálják a vállalkozások mobilitási kiadásait.

Kiderült: ennyi idős a legöregebb autómegosztó felhasználó

Kiderült: ennyi idős a legöregebb autómegosztó felhasználó

A Share Now egy év alatt megduplázta a megtett kilométerek számát, de az ügyfélszám, a flottaméret és a szolgáltatási terület szempontjából is növekedni tudott 2022-ben. A szolgáltató a jövőben még tovább erősítené a fővárosi közlekedésbe való integrációt, még költséghatékonyabb alternatívát nyújtva a felhasználóknak.

Kiderült: Ezért szeretik a Suzuki Vitarát a magyar rendőrök

Kiderült: Ezért szeretik a Suzuki Vitarát a magyar rendőrök

A hazai autóvásárlók drasztikus áremelkedéssel szembesülhetnek, a vállalatok pedig a lízingkamatok emelkedése miatt lehetnek bosszúsak. Vége az olcsó új autók korának, egyáltalán mióta kerül több mint 20 millió forintba egy új Suzuki? Miért szeretik a Vitarát a rendőrök, és meddig maradhat a kínálatban a kultikus Jimny? A Portfolio Business Podcast legújabb adásában Varga András, a Suzuki Magyarország marketing vezetője a vendégünk, akit a flottapiac helyzetéről, az elektromos cégautók térnyeréséről és speciális cégautószegmensekről kérdeztünk.

Így lehet kamatmentes a lízing – a kkv-k mégsem élnek vele

Így lehet kamatmentes a lízing – a kkv-k mégsem élnek vele

Az új autók árának drasztikus növekedése, az ellátási nehézségek és a kamatkörnyezet emelkedése súlyos hatással van a flottapiacra, az olcsó cégautók korának minden bizonnyal vége. A használtautópiac is követi a trendet, másfél év alatt 70%-kal lettek drágábbak a sokéves autók, ezek céges üzemeltetése ráadásul számos kockázatot is rejt. Az a vállalat, amelyik mégis az újautó-flottára szavaz, és van euróbevétele, annak euró alapon érdemes lízingelnie, mert sokkal kedvezőbb kamatokkal számolhat. Bár a car-sharing szolgáltatók is igyekeznek pozíciókat szerezni a cégautópiacon, nem nyújtanak valós alternatívát a céges autókra, nem jelentenek konkurenciát a flottapiacnak. A Portfolio Hanczár Zsoltot, az Euroleasing értékesítési igazgatóját kérdezte a cégautópiac változásairól, finanszírozásról és a cég üzleti stratégiájáról.

Az elektromos autók terjedését támogatja az AutoWallis, az ALTEO és az Opel együttműködése

Hamarosan nem csupán autótöltőt vásárolhatnak az elektromos Opel gépjármű-tulajdonosok, hanem fenntartható energetikai megoldásokhoz is hozzájuthatnak: az AutoWallis Csoport és az ALTEO e-mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásainak összehangolása révén az elektromos Opellel rendelkezők olyan megoldásegyütteshez juthatnak, amely megbízható és olcsó e-autózást garantál. A stratégiai együttműködés keretében az ügyfelek a gépjárművet, a töltőberendezést és a kapcsolódó szolgáltatásokat az Opel kereskedésekben vásárolhatják meg, 2023-tól pedig akár napelemes rendszerrel és energiatároló megoldásokkal együtt.

Hiába nőtt duplájára az elektromos energia ára – soha nem érte meg annyira otthon tölteni az elektromos autót, mint ma

Hiába nőtt duplájára az elektromos energia ára – soha nem érte meg annyira otthon tölteni az elektromos autót, mint ma

Megjelent a Portfolio Business Podcast legújabb adása, amelyben a hazai elektromos autózás jelenéről és jövőjéről, a töltési megoldásokról, az új napelemes szabályzásról és az energiamenedzsment rendszerek adta lehetőségekről volt szó. A hazai zöldrendszámos autók állomány robbanásszerűen növekszik, két év alatt megduplázódott a számuk. Az energiaválság okozta áremelkedés azonban jelentősen lecsökkentette az elektromos autók üzemeltetésének árelőnyét, ma már szinte ugyanakkora összegből lehet 100 kilométert megtenni velük, mint benzines társaikkal. A töltési lehetőségek továbbra is korlátozottak, a publikus töltőoszlopokon ráadásul drasztikus áremelés tapasztalható. Az elektromobilitás terjedésében mégsem várható látványos lassulás, az otthoni töltési megoldások hatékonyságának javulása, és az autók akkumulátorkapacitásának növekedése egyre több vásárló kételyeit oszlathatják el az elektromos autókkal kapcsolatban. Sokan otthoni napelemes rendszer telepítésével válaszoltak volna az energiaválság kellemetlen hatásaira, de a háztartási kiserőművekre vonatkozó új szabályok sokak számítását felülírta. A szigetüzemű működéshez szükséges, 3-4 millió forintba kerülő energiatároló kapacitást – a megfelelő technológia és szabályozás esetén – az elektromos autók is átvehetnék, a fejlesztések azonban még gyerekcipőben járnak. Novotny Dénes, az Alteo elektromobilitással foglalkozó leányvállalata, az ALTE-GO ügyvezető igazgatója az új adásban elmondta: a költségmegtakarítás és az energiahálózat terhelésének kiegyenlítésére már rövidtávon is az otthoni energiamenedzsment rendszerek nyújtanának megoldást, idősávos árazás nélkül azonban legfeljebb az „éjszakai áram” nyújtotta árelőnyöket lehet kihasználni.

A Share Now új benzines és elektromos autói már közvetlenül a reptéren parkolnak

A Share Now új benzines és elektromos autói már közvetlenül a reptéren parkolnak

Már 500-nál is több autóval szolgáltat a Share Now Budapesten, amelynek járműveivel novembertől már közvetlenül a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér Holiday Parkolójába is be lehet állni. Az autómegosztó elektromos- és benzines autókkal is folyamatosan bővíti a flottáját, amellyel így már 500 autó áll a budapestiek rendelkezésére.

Még mindig megéri? – a rezsisokk után is olcsóbb otthon tölteni az elektromos autót

Még mindig megéri? – a rezsisokk után is olcsóbb otthon tölteni az elektromos autót

A magánszemélyek által üzembentartott gépjárművekre érvényes üzemanyagár sapka és a lakossági villamosenergiaár duplájára emelkedése szinte eltűntette az elektromos autók üzemeltetésének korábbi árelőnyét. Hiába lett drágább az otthoni áram, a nyilvános töltőállomásokon a lakosságihoz képest akár nyolcszoros árakkal is találkozhatnak a tulajdonosok, így még mindig sokkal jobban megéri garázsban autót tölteni, mint a fizetős töltőoszlopokon. Sokan a napelemes háztartási kiserőművekben látták az otthoni rezsi- és autótöltés költségeinek hosszútávú csökkentését, de a kormány októberi bejelentése után többször is meggondolják, hogy belefogjanak a többmillió forintos beruházásba. A szigetszerű működéshez szükséges otthoni akkucsomag rendszerbe állítása elengedhetetlennek tűnik, de hosszútávon a technológia fejlődésével akár az elektromos autók is tárolhatják a megtermelt energiát.

Félezresre növeli flottáját a Share Now

Félezresre növeli flottáját a Share Now

Júliustól 500 autóval üzemel Budapesten a Share Now, ami így a legnagyobb autómegosztó flottává válik Magyarországon. A cég szolgáltatási területe folyamatosan növekszik, már Érden is elérhető a szolgáltatás.

Hiába kínálnak 1 millió nettót, még mindig nem könnyű kamionsofőrt találni

Hiába kínálnak 1 millió nettót, még mindig nem könnyű kamionsofőrt találni

Hatalmas a felfordulás a logisztikai szektorban, az elmúlt évek kedvezőtlen körülményei miatt - ma már minden szereplő beletörődött, hogy bizonyos árukra akár éveket is várniuk kell. A bizonytalanságot és a folyamatos csúszásokat be is árazták a szolgáltatók. A munkaerőhiány viszont továbbra is égető probléma, a közúti fuvarkapacitás emelése nélkül a Budapest-Belgrád vasútvonal sem tudja megoldani az európai kikötők legnagyobb problémáját, a túlterheltséget. Az iparági összefogáson túl, a technológiai fejlesztésekben lehet a versenyképesség kulcsa, a hazai elektromos kamionok hosszú távon forradalmasíthatják a közúti árufuvarozást. A Portfolio Szemerey Lorándot, a WIN Capital vagyonkezelő tulajdonos-ügyvezetőjét kérdezte a logisztikai szektor kihívásairól, infrastruktúra- és technológiafejlesztésről illetve a cégcsoport hosszabb távú jövőképéről.

Új tervezői műhely nyílik a MOME-n, a Mercedes-Benz együttműködésével

Új tervezői műhely nyílik a MOME-n, a Mercedes-Benz együttműködésével

Idén huszadik éve dolgozik együtt a Mercedes-Benz és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az évfordulót nagyszabású eseménysorozattal ünnepli az intézmény. A júliusi diplomaosztón a luxusmárka vezető designere, Gorden Wagener mond beszédet, és a MOME alapítványi elnökével közösen megnyitja az egyetem új tervezői műhelyét, a közlekedés jövőjével foglalkozó Mobility Design Labet is.

60 elektromos autótöltőt telepít a Vodafone toronyvállalata

60 elektromos autótöltőt telepít a Vodafone toronyvállalata

A Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungaria Kft. együttműködésével országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy 60 elektromos töltőállomást telepít a következő egy évben- tájékoztatta a toronyvállalat a Portfolio-t.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.