2024 márciusában 6413 gyermek született Magyarországon, 10%-kal, 727 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel folytatódott a másfél-két éve tartó romló tendencia. A KSH adatai szerint a visszaesésért nem csak a szülőképes korú nők számának csökkenése felel, a gyerekvállalási kedv is visszaesett.
Hosszas huzavonát követően az amerikai képviselőház végül elfogadta az Ukrajnának szánt gigantikus, mintegy 60,8 milliárd dollárnyi segélycsomagot. A hírek szerint a nyugati fegyverek gyorsan a frontra érkezhetnek, hozzájárulva ezzel az ukrán csapatokat érintő súlyos ellátási problémák enyhítéséhez. Kijev azonban egy olyan nehézséggel küzd, amelyen nem tud segíteni Washington sem, ez pedig a harcoló alakulatokat érintő létszámhiány gondja.
A Balaton és térsége a legrosszabb demográfiai folyamatokkal küzdő tájegységek közé tartozik, a munkahelyek hiánya és az ingatlanok drágasága miatt jelentősen csökken a lakosság. A magyar Florida megmenteséhez átfogó, hosszú távú, nemcsak a turizmusra koncentráló fejlesztési koncepció szükséges – írja véleménycikkében Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási miniszter.
Egyre több száz év feletti ember él Franciaországban, és megjelent egy új korcsoport, a "szuperszázasoké", amelybe azok tartoznak, aki 110 év felettiek - derül ki a francia Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) egy szerdán közzétett tanulmányából.
A magas szolgáltatásinfláció nem új jelenség, ettől még a jegybankoknak kifejezetten oda kell figyelniük rá. Az amerikai jegybank kamatkilátásai bizonytalanok, ilyen környezetben pedig a Magyar Nemzeti Bank is óvatosabb lehet – mondta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője, aki azt várja, hogy az év második felében átmenetileg szünetelni fog a kamatcsökkentés Magyarországon.
Az elmúlt években többször is felmerült már, hogy Tajvant egy elsöprő kínai invázió fenyegeti, ennek pedig már a lehetséges időpontjai is felmerültek. Számos írás foglalkozott azzal, hogy katonai szempontból milyen lehetőségek vannak, azonban sokkal kevesebb vette górcső alá, hogy a társadalomra milyen hatást gyakorolna egy esetleges háború. A The Diplomat elemzése most az ukrajnai háborút példának véve elemezte a lehetséges forgatókönyveket.
Az agrár-környezetgazdálkodási támogatások (AKG) bevezetése az Európai Unió (EU) Közös Agrárpolitikájában (KAP) fontos lépés volt az éghajlatváltozás kezelése és a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása felé. Noha számos tanulmány vizsgálta az AKG-k hatását a mezőgazdasági területek biológiai sokféleségére, a mezőgazdasági üzemek teljesítményére és más aspektusokra, kevés figyelmet szenteltek eddig a nemek közötti egyenlőség kérdésének. Az e cikk alapjául szolgáló kutatás célja az volt, hogy feltárja a nők által vezetett gazdaságok szerepét a zöld mezőgazdasági gyakorlatokban Szlovéniában. A vizsgálat nemcsak az AKG-k elfogadásának és intenzitásának mozgatórugóit kívánja feltárni a nemek közötti egyenlőség szempontjából, hanem betekintést nyújt a női gazdálkodók tapasztalataiba és kihívásaiba is ebben a kontextusban.
A kínai gazdaságot övező rövid távú kihívások és hosszú távú bizonytalanságok bőségesek, de a kínai gazdasággal és piacokkal szembeni széles körű pesszimizmus túlzottnak tűnik az ING elemzője szerint. Lynn Song úgy gondolja, hogy az ország inkább egy szükséges átalakulásban van, mintsem hosszú távú hanyatlásban. A befektetők számára kulcsfontosságú a kihívások és az időtáv megértése.
Tavaly 33 700-an vándoroltak ki Magyarországról, aminél többen 2010 óta egyszer sem hagyták el az országot - írja a 444.hu a KSH adatai nyomán. A statisztikai hivatal a belügyminisztériumi lakcím- és a NEAK taj-nyilvántartási alapján összesítette a kivándorlók számát, valamint közzétették a fontosabb kivándorlási célországokat is.
A lassuló gazdaság, a szűkülő állami juttatások és az évtizedek óta tartó egygyermekes politika miatt demográfiai válság alakult ki Kínában: a következő évtizedben 300 millió új nyugdíjas jelenik meg, miközben a nyugdíjalap 2035-re kifogyhat a pénzből – írja a BBC.
Minden idők második legalacsonyabb születésszámát hozta február - derül ki a KSH friss jelentéséből. A romló demográfiai folyamatokhoz a szülőképes korú nők számának csökkenése mellett a gyerekvállalási kedv visszaesése is hozzájárul.
A területfejlesztésben a kis- és középvárosok kerülnek a középpontba, fontos feladat a vidék népességmegtartó erejének fokozása. A Balaton komoly demográfiai válságban van, amivel szintén foglalkozni kell – számolt be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter siófoki konferencián tartott előadásáról a hírbalaton.hu.
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértékének) alakulására. Emellett a várható teljes nyugdíjas női élettartamra jellemző pénzáramlást is meg kell vizsgálni. Kétrészes cikksorozatom első részében a fenti szempontok közül a demográfiai folyamatok és a kereseti rés kérdését járom körül.
Vége a boldog békeidőknek Európában, háború előtti időket élünk – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök ma Bukarestben.
Az Egyesült Államok a Szovjetunió összeomlásával megkérdőjelezhetetlenül a világ elsőszámú politikai, gazdasági és katonai hatalmává emelkedett. Ez a trend az elmúlt években megváltozott, mivel Kína ereje kezdett felérni az amerikai lehetőségekhez. A The Conversationon megjelent írás szerint ez a kép viszont néhány pontban hibádzik.
Tavaly az átlagos lakásárak lassuló növekedése ellenére a kamatemelés kevésbé megfizethetővé tette a lakásokat a jelzáloghitelesek számára Romániában, de a készpénzes vásárlók esetében a megfizethetőség történelmi magas szintre nőtt - írja elemzésében Dr. Sebastian Sipos-Gug, az EECFA román kutatója.
Negatívba fordult az egyenleg.
Most a 787 Dreamlinernél.
Tartósan alacsonyan áll a félelem-index.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.