energetika

Sarokba szorult Amerika ősellensége, kényes tárgyalások várnak az elnökre

Sarokba szorult Amerika ősellensége, kényes tárgyalások várnak az elnökre

Nicolas Maduro, Venezuela elnöke péntektől Kínába látogat, hogy tárgyalásokon vegyen részt. Az utazás azt jelezheti, hogy újból erősödnek a kapcsolatok a két állam között. A majdnem egyhetes megbeszéléseken elsősorban energetikai befektetésekről és adósságrendezési kérdésekről konzultálhatnak egymással a felek - írja a Reuters.

Újabb szankciót kér Ukrajna az oroszok ellen, ami Magyarországnak is fájhat

Újabb szankciót kér Ukrajna az oroszok ellen, ami Magyarországnak is fájhat

A jelenlegi szabályozói környezetben az orosz nyersolajból finomított dízel, kerozin és más üzemanyagok kerülőúton bár, de megtalálják az utat Európába - ennek ismeretében Kijev a Moszkva elleni szankciók szigorítására szólított fel. Az ukrán elnök gazdasági tanácsadójának javaslata szerint ki kéne bővíteni az importtilalmat a finomított termékekre vonatkozóan olyan módon, hogy ne csak Oroszország irányából, de a harmadik országokból se lehessen a kontinensre importálni dízelt és kerozint. Egy ilyen lépés azonban vélhetően jelentős drágulást okozna az EU-s finomított termékpiacon, így Magyarország is megérezné ennek a hatását.

Már csak két napig regisztrálhat early bird áron! - Nagy nevekkel jön az Energy Investment Forum

Már csak két napig regisztrálhat early bird áron! - Nagy nevekkel jön az Energy Investment Forum

Már csak bő két napig, vasárnap estig, regisztrálhat early bird jegyáron a Portfolio október 5-i Energy Investment Forum 2023 konferenciájára, amelynek rendkívül erős lesz a szakmai programja, hiszen hat szekcióban, rangos előadók sorával beszéljük át az energetika és az energiapiacok legfontosabb témaköreit, a Magyarország előtt álló főbb kihívásoktól kezdve a villamosenergia-hálózat rugalmassági kérdésein át az ellátásbiztonsági és főbb geopolitikai témákig. A programot folyamatosan frissítjük az új előadó és panelbeszélgető nevekkel, témákkal, így érdemes rendszeresen visszatérni az oldalra, regisztrálni pedig itt lehet.

Ezért nem termel annyit a Paksi Atomerőmű, mint pár hónapja

Ezért nem termel annyit a Paksi Atomerőmű, mint pár hónapja

A mértékadó Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) modellezési eredményei, az ENSZ európai gazdasági bizottsága, és más elemzések szerint a klímavédelmi célok eléréséhez elengedhetetlen a világ atomerőmű-kapacitásának bővítése. Ugyanakkor növekvő számú tanulmány által alátámasztott tény, hogy a klímaváltozás egyre nagyobb kockázatot jelent a hagyományos erőművekre, köztük az atomerőművekre is, aminek következtében kimutathatóan csökken a reaktorok energiatermelése.

Évtizedes válságba sodródik az EU, sürgős lépéseket tenne Brüsszel

Évtizedes válságba sodródik az EU, sürgős lépéseket tenne Brüsszel

A francia bányászati ágazat szakértői úgy vélik, hogy az Európai Unió kritikus és stratégiai fontosságú nyersanyagok kitermelésére vonatkozó célkitűzéseinek 2030-ig történő elérése még akkor is nagy kihívást jelentene, ha ma új bányákat nyitnának az EU-n belül. Mind ez pedig azért igazán aggályos, mert jelentős az államszövetség kitettsége a kínai ellátási láncoknak.

Nagy nevekkel rajtol a Portfolio Energy Investment Forum konferenciája, érdemes már most regisztrálni!

Nagy nevekkel rajtol a Portfolio Energy Investment Forum konferenciája, érdemes már most regisztrálni!

Nagy nevekkel indul október 5-én a Portfolio Energy Investment Forum konferenciája, hiszen a nyitó nagyelőadásokat az Európai Bizottság Energiapiaci Főigazgatóságának helyettes vezetője, Matthew Baldwin, illetve Lantos Csaba energiaügyi miniszter tartja. Őket az összesen hat szekcióban számos további rangos előadó, energetikai szakértő követi majd, így már most érdemes regisztrálni a Portfolio felületén, hiszen még extra early bird áron lehet részt venni az év egyik legfontosabb energetikai konferenciáján.

Remek hír érkezett a kritikus nyersanyagokról

Remek hír érkezett a kritikus nyersanyagokról

Az energetikai átálláshoz szükséges kritikus ásványok és nyersanyagok világpiaci forgalma az elmúlt öt évben megduplázódott a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA kedden publikált felmérése alapján.

Lemarad Oroszország, változtatni kell az olajhatalmaknak

Lemarad Oroszország, változtatni kell az olajhatalmaknak

Igor Szecsin, a Rosznyeft orosz energetikai óriáscég vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy Oroszország hátrányban van az OPEC+ országokkal szemben, mivel a termelésnek jóval kisebb része jut el az exportpiacokra. Szecsin kiemelte, hogy egyes OPEC+ olajtermelő országok kitermelésük akár 90%-át is exportálják, míg Oroszország csak termelésének felét szánja a világpiacra.

Kevesebb gázt szállítanak az oroszok Európába

Kevesebb gázt szállítanak az oroszok Európába

A Gazprom orosz energetikai óriásvállalat egy friss közleményében nyilvánosságra hozta, hogy ma csak 41,3 millió köbméter gázt tervez szállítani Európába Ukrajnán keresztül, ami cjóval kevesebb a tegnapi 41,8 millió köbméteres korábbi értékhez képest, írja a Reuters.

Hódító útra indultak a zöld lakáshitelek, milliókat spórolhatsz rajtuk

Hódító útra indultak a zöld lakáshitelek, milliókat spórolhatsz rajtuk

Bár a tavaly kifutott Zöld Otthon Program 2,5%-os kamatszintjét nem érik el, így is milliókkal csökkenhetnek a hitel költségei akkor, ha azt korszerű lakás vásárlására vagy építésére vesszük fel. A zöld hitelekre kapott kamatkedvezmények mértéke a fél százalékot is elérheti, így a törlesztőrészlet több ezer forinttal is kevesebb lehet. Megnéztük, hogy összegszerűen mennyit lehet spórolni azzal, ha környezettudatosabban választunk ingatlant.

Minden lakástulajdonost érint a kormány legújabb döntése - Novembertől jön a változás

Minden lakástulajdonost érint a kormány legújabb döntése - Novembertől jön a változás

Korábban többször írtunk arról, hogy a kormány tervei között szerepel az ingatlanok energiahatékonysági tanúsítványaira vonatkozó rendszer átalakítása. Ezúttal az Energiaügyi Minisztérium osztott meg újabb részleteket a novembertől élesedő szabályozásról. Az új rendszerben készülő tanúsítványok többek között enyhítik az építkezőkkel szemben támasztott követelményeket.

Ezek az ingatlantársaságok fektethetnek a jövőben kiserőművekbe

Ezek az ingatlantársaságok fektethetnek a jövőben kiserőművekbe

Egy hónapja írtunk arról, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy rendelettervezetet, amely lehetővé tenné a kollektív befektetési formák, például a Baross Gábor Tőkeprogramban részt vevő befektetési alapok (a listájuk itt olvasható) számára olyan ingatlantársaságok finanszírozását is, amelyek tevékenysége kiserőművekbe történő befektetés. A legfrissebb Magyar Közlönyben ehhez kapcsolódóan újabb konkrétumok jelentek meg.

Nagy bukásra fizetnek bónuszokat a német energiaiparban

Nagy bukásra fizetnek bónuszokat a német energiaiparban

Az államosított német energetikai cégek milliárdos veszteség után nagy bónuszokat fizetnek a kereskedőknek. Mindez pedig feszültséget okoz Németországban, mivel az adófizetők pénzére mehetnek a kifizetések.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.