ingatlan

Buszsáv és kerékpársáv lesz a Bajcsy-Zsilinszky úton

2013. május 1-jétől mindkét irányban buszsávot jelölnek ki a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák Ferenc tér és a Nagymező utca közötti szakaszon, amelyet a kerékpárosok számára is megnyitnak.

2014-re éri el az autópálya Romániát

A tervek szerint 2014 szeptemberére megépül az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti, 23,1 kilométeres szakasza - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Makón. Az M43-as autópályához a román sztrádaszakasz viszont várhatóan nem készül el a tervezett 2014-es határidőrev - adta hírül az MTI.

Új stadion alapkövét tették le Debrecenben

Letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét Debrecenben. Az építkezés az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, így 2014 áprilisában át tudják majd adni a létesítményt. A komplexumot kivitelező konzorcium 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a munkát.

Fazekas: üzemtörvénnyel a spekulánsok ellen

A földtörvény a készülő üzemtörvénnyel együtt képes védelmezni a hazai mezőgazdaságot a spekulánsokkal és a külföldi tőkével szemben - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Békés megyei agrárkamara gazdálkodói fórumán, írja az MTI.

Erősödik az érdeklődés a régiónk iránt

A kelet-közép-európai kereskedelmi ingatlanpiacra érkező tőke 2,6 milliárd eurót tett ki 2013 első negyedében, ami háromszorosa a 2012 hasonló időszakában mért összegnek és a legmagasabb 2008 első negyedéve óta. - derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból.

Mi készül a 4-es metró budai végén?

Lezárult az őrmezői metróvégállomás új intermodális csomópontjának terveire kiírt tervpályázat. A bírálóbizottság értékelése alapján két pályamű is volt, amely teljesítette az elvárásokat, javaslatuk alapján a pályázatot követő hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra mindkét pályázót ajánlattételre kérik fel. Az így kiválasztott tervező feladata lesz az intermodális csomópont engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése és az engedélyezés lefolytatása - áll a BKK közleményében.

Rogánék újabb beruházásba fognak

Az V. kerület a Kossuth tér felújításához kapcsolódóan megszépítené a közeli Olimpia parkot és a Falk Miksa utcát. A Napi Gazdaság cikke szerint 1,2 milliárdból.

Zsíros üzletbe száll be a főváros - Szállodahajó-terminál lesz a CET

Elkészült a Budapest Duna-parti területeinek hasznosításáról szóló új koncepcióterv. A BKK által ismertetett elképzelések szerint a főváros saját szállodahajó-fogadó céget alapítana, és két saját szállodahajóterminált is kiépítene: délen a CET, északon pedig a Szent István park rakpartszakaszon. A koncepcióterv a rakpart számos szakaszán nagyívű fejlesztéseket irányoz elő, többek között úszó sétálóutcákat a budai partszakaszokon - számol be az Index.

A főváros féláron vinné a Rác fürdőt

Féláron venné meg a főváros a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a Rác fürdő beruházáshoz kapcsolódó követelését a Népszabadság mai cikke szerint.

Továbbfejleszti budapesti központi bázisát a Bosch

Ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten. A fejlesztés összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. A beruházást 50 ezer négyzetméteres területen két ütemben valósítják meg. Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője az ünnepségen elmondta: "A mára már közel 850 mérnököt foglalkoztató budapesti K+F központ megaberuházása stratégiai fontosságú és azt jelzi, hogy a Bosch hosszú távon, ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét mellett."

Díjemelésekből finanszíroznák a Duna-parti fejlesztéseket

Már áprilisban dönthetnek a fővárosi képviselők a kikötőkre és rakpartokra vonatkozó egységes díjrendeletről, a források az önkormányzati fejlesztések alapjául szolgálnának - nyilatkozta Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes a Magyar Nemzetnek.

Kik állnak a luxusingatlanok mögött? - Nők veszik át a hatalmat Dubajban

Egyre komolyabb tényezőként tartják számon a nőket a dubaji ingatlanpiacon. A tavalyi évben mintegy 13,3 millárd dirhamot, azaz több mint 36 milliárd dollárt invesztáltak nők dubaji ingatlanba, ami azt jelenti, hogy a tranzakciós volumenek csaknem negyede hozzájuk köthető - számol be a Gulf News.

12 évvel a terrortámadás után - Elképesztő lesz az új WTC

A One World Trade Center (1 WTC), másik ismert nevén Freedom Tower, 104 emeletes épülete 2006 áprilisa óta készül, most pedig már a sajtó is megtekinthette a kilátást a szerkezetkész épület 100. emeletéről, illetve az utolsó szintekre tervezett csillagvizsgáló videós látványtervét.

Szimbolikus és praktikus okokból költözik a Kúria

A Kúria visszatérése eredeti, Kossuth téri épületébe kifejezi az igazságszolgáltatás emelkedett hagyományainak újraéledését - jelentette ki Darák Péter, a Kúria elnöke az MTI-nek. A hely szellemisége mellett praktikus szempontok is szólnak a Kúria visszaköltözése mellett, hiszen ha újra a régi helyén működhet, akkor jelenlegi, Markó utcai épületében végleges elhelyezést nyerhet több másik, fővárosban lévő bíróság is, amely egyelőre sok száz milliókért bérelt, nem bírósági célokra épült ingatlanokban kénytelen működni.

Megújul Pest egyik legrégebbi épülete

Az északi, keleti és déli homlokzat rekonstrukciója hamarosan megkezdődik, amint azt az időjárás engedi. Restaurálják a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomon a kőelemeket, a szobrokat, színezik a vakolt felületet. A munkálatok várhatóan őszre érnek véget. Két éve kezdődött a Duna felőli főhomlokzat megújítása, derül ki a főváros honlapjáról.

Vidéken is van élet az ingatlanpiacon - A legfontosabb városaink tervei

A vidéki nagyvárosokban a budapesti díj feléért-háromnegyedéért lehet irodát, üzlethelyiséget bérelni - derül ki az OTP Jelzálogbank elemzéséből, amely öt megyeszékhely - Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged és Székesfehérvár - kereskedelmi ingatlanpiacát vizsgálta. A városok szinte mindegyikében várhatók jelentős fejlesztések az elkövetkező években.

Sétálóutca lenne a Király utcából

A VI. és a VII. kerület önkormányzata is egyetért abban, hogy ki kell zárni a forgalmat a Király utca Nagymező utcán belüli szakaszáról. A BKK szakemberei most tervezik, mi lenne a legjobb módszer erre, szerintük 2014-re valósulhat meg a projekt, írja az Index.

Örömhírek érkeztek az ingatlanbefektetések háza tájáról

A KKE régió országaiban (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia), a befektetői aktivitás az előző 5 évhez képest 6 százalékkal növekedett 2013-ban és így elérte a 958 millió eurót, derül ki a Cushman & Wakefield legfrissebb elemzéséből. Bár az előző negyedévekhez képest kevesebb befektetés történt, a pozitív befektetési kedv arra enged következtetni, hogy az idei összbefektetés mértéke hasonló lesz, mint 2012-ben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.