Záporoznak a gyorsjelentések, ezekből szemezgettünk
Záporoznak az európai gyorsjelentések, most tette közzé számait többek között a Deutsche Börse, a Nokia, a Deutsche Bank, az AstraZeneca, a BASF, a Hermes, a PKN, ezekből szemezgettünk.
Záporoznak az európai gyorsjelentések, most tette közzé számait többek között a Deutsche Börse, a Nokia, a Deutsche Bank, az AstraZeneca, a BASF, a Hermes, a PKN, ezekből szemezgettünk.
2008 óta nem fordult elő, hogy nyereséges lett volna a Lufthansa első negyedéve, de most sikerült profittal zárni. Az eredményjavulás elsősorban nem a légitársasági tevékenységnek, hanem a szolgáltatásoknak (szállítmányozás, karbantartás) köszönhető. A menedzsment megerősítette az idei várazásait, a részvények árfolyama mégis esik a nyitást követően.
Élénken érdeklődik a Lufthansa az Elon Musk által megálmodott hipergyors "vonat", a hyperloop technológiája iránt. Német lapértesülések szerint a légitársaság már azt számolgatja, hogy mely útvonalakon érné meg a járatokat lecserélni az akár 1200 km/h sebességű utaztatásra alkalmas szerkezetre.
Az egy évvel korábbi rekordszinttől alig elmaradó nyereséggel zárta a 2016-os évet a Lufthansa - derült ki a légitársaság éves jelentéséből. Viszont idén az üzemanyagköltségek növekedése és a jegyárak csökkenése miatt nyomás alá kerülhetnek a profitráták.
Jövőre már internetezhetünk a Lufthansa rövidtávú járatain, igaz fizetős lesz a szolgáltatás,
Mintegy százmillió euró (azaz körülbelül 31 milliárd forint) kárt okozott a november végi, hatnapos sztrájk a Lufthansának, amelyet a pilóták szakszervezete kezdeményezett. Az utasforgalom ennek ellenére közel 6 százalékkal bővült a német légi cégnél.
Eddig 75 millió euróba fájhattak a Lufthansának a sztrájkok - írja a német lap, a Bild a vállalattól és a pilóta szakszervezetektől származó információkra hivatkozva.
A Lufthansa német légitársaság összesen 1706 járatot törölt keddi és szerdai menetrendjéből a pilóta-szakszervezet folytatódó sztrájkja miatt, a legtöbb magyarországi járatot is törölni kellett.
Új béremelési ajánlatot tett pénteken a német Lufthansa vezetése a kollektív szerződés hatálya alá tartozó pilótáknak a harmadik napja tartó sztrájk leállítása érdekében, amely miatt szombaton további 137 járat marad ki a menetrendből.
Nem csak az üzleti utasok repülnek Amerikába. Változatos nyaralásokra, vagy jóárasított karácsonyi nagybevásárlásokra is kiváló helyszín az Amerikai Egyesült Államok, ráadásul mostanság a repülőjegyek egyre olcsóbbak, egy tengerentúli út is szélesebb közönségnek elérhető. Jelenleg közvetlen járat nem üzemel Budapestről az USA területére, de egy átszállással viszonylag gyorsan eljuthatunk az amerikai kontinensre. Összeszedtük a leggyorsabb lehetőségeket és hogy mennyiből lehet kihozni egy-egy utat a legnépszerűbb amerikai városokba.
A bevételek és az egyszeri tételektől tisztított működési eredmény mérsékelt csökkenéséről számolt be a harmadik negyedévre a Lufthansa ma reggel közzétett gyorsjelentésében. Miután már két héttel ezelőtt publikálta főbb számait a légitársaság, így ez nagy meglepetést most nem okozott, a kedvezőtlenre forduló befektetői hangulat közepette esik a részvények árfolyama. Jó hír viszont, hogy a menedzsment tartja magát a nemrég megemelt éves profitvárakozásához és a vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy bizakodó a 2017-es évet illetően.
Ággyá alakítható szék, sztárséfek ételkülönlegességei és külön spa részleg - a szűkös hely és a sorban állás helyett valakinek a repülésről ezek jutnak az eszébe. A légitársaságok komoly harcot vívnak a prémium szolgáltatásokat kereső utasokért, így egészen extra körülmények között repülhetnek azok, akiknek nem az alacsony ár a legfontosabb szempont. Utánajártunk, hogy mit kapnak ezek az utasok a több százezer forintos repülőjegy áráért.
Csökkent az első félévben a Lufthansa profitja az előző év azonos időszakához képest, ami elsősorban a bázisidőszaki egyszeri tételeknek tudható be. Az év második fele nehéz lehet a légitársaságoknak az erősödő terrorfenyegetettség, valamint a politikai és gazdasági bizonytalanságok miatt - közölte a cég. Mivel két héttel ezelőtt már tett közzé egy profit warningot a Lufthansa, így ez most nagy meglepetést nem okozott a befektetők körében. Jó hír viszont, hogy az osztalékfizetést továbbra is ígér a menedzsment. A Lufthansa árfolyama 4 százalékos eséssel reagált a hírekre.
Több rosszhír is érkezett a légitársaságokkal kapcsolatban, a Lufthansa profit warningot tett közzé, de az easyJet is figyelmeztett, hogy a jövőben jelentős mértékben visszaeshetnek a bevételei. Az előbbi a terrortámadásokkal magyarázta a bevételek kiesését, míg az utóbbi a Brexit okozta gazdasági bizonytalanság számlájára írta a romló teljesítményt.
A törökországi puccskísérletet követően a turisztikai cégek vezetői relatíve optimisták maradtak, és igyekeznek megnyugtatni a befektetőket, ennek ellenére esik a TUI és a Thomas Cook árfolyama.
Az eredmények javulásáról számolt be a Lufthansa az év első három hónapjára, egyedül a teherszállítási üzletág gyengélkedett. Viszont a jegyárak csökkenése miatt a légitársaság költségcsökkentési intézkedésekre kényszerül és a kapacitások bővítése is lassabb ütemben történik majd. Jó hír viszont, hogy a menedzsment megerősítette a teljes évre vonatkozó várakozásait. Az árfolyam mégis több mint 6 százalékot esett a negyedéves eredményekre.
A német Süddeutsche Zeitung meg nem nevezett forrásokra hivatkozó értesülése szerint a Lufthansa teljes egészében fel kívánja vásárolni a Brussels Airlines részvényeit. A német légitársaság nem kommentálta a lapértesülést - írja az MTI.
Itt vannak a számok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.