A Xiaomi ma bejelentette, hogy még márciusban elkezdi kiszállítani a nemrég bemutatott elektromos autóját, az SU7 nevű modellt. A hírre nagyot emelkedett a Xiaomi részvényárfolyama, írja a Reuters.
Az eredetileg okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi vezetője úgy véli, hogy a társaság megtalálta azt a fogyasztói közeget, amely a fokozódó verseny közepette is fizetni fog a rövidesen piacra kerülő elektromos autójáért- számolt be róla a CNBC.
Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén a világon - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentésében.
A kínai Xpeng elektromos járműgyártó vállalat vezetője pénteken a CNBC-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a vállalat idén bevezetett X9 modellje "mindent megváltoztathat" az iparágon belül.
Hivatalosan is bemutatta a Xiaomi a mobilgyártó első elektromos autóját, az eseményen a vállalat vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy a kínai cég a világ 5 legnagyobb autógyártója közé akar bekerülni.
Kínában éves összevetésben 19,7 százalékkal, 29,16 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása októberben a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint.
Az OTP Bank ügyfelei számára tegnap délutántól három új wallet alkalmazás is elérhető, elindult a Google Pay, a Garmin Pay és a Xiaomi Pay szolgáltatás is - olvasható a bank közleményében. Az új elektronikus fizetési megoldások segítségével a felhasználók az erre alkalmas eszközeiken néhány kattintással regisztrálhatják bankkártyáikat, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa, betéti vagy hitelkártyáról van szó.
Kínában 10 éves mélypontra, 67,6 millióra csökkentek az okostelefon-kiszállítások az első negyedévben, az éves összevetésű visszaesés 11 százalék volt - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében
Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.
Az M. Video-Eldorado Group adatai alapján a kínai okostelefon-márkák gyorsan növelik piaci részesedésüket Oroszországban. Az SCMP szerint ez részben annak köszönhető, hogy a nyugati márkák visszavonultak a háborút követően, ami űrt hagyott a piacon a kínai márkák számára. A kínai okostelefonok értékesítése volumenben 42 százalékkal nőtt, ami lehetővé tette, hogy piaci részesedésük 50 százalékról 70 százalékra bővüljön. A Xiaomi a tavalyi második helyről az első helyre került, míg a Realme a 2022-es negyedik helyről a második helyre ugrott.
A kínai gyártmányú okostelefonok 2023 első negyedévében az orosz piac több mint 70%-át tették ki, ami rendkívüli emelkedést jelent - közölte az M.Video-Eldorado szórakoztatóelektronikai kiskereskedő.
A személyi számítógépek piaca rossz évet zárt, de az okostelefonok piaca még jobban szenvedett - írja a MarketWatch. Az IDC elemzőcég adati szerint most először volt olyan, hogy a negyedik (ünnepi) negyedévben csökkent az eladott telefonok volumene a megelőző három hónaphoz képest. Ezzel együtt a teljes évet tekintve is zsugorodott a piac.
Globálisan éves összevetésben 8,9 százalékkal, 314,1 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon az idei első negyedévben. A mutató ezzel már harmadik negyedéve csökken.
Az okostelefon-eladások 11 százalékkal csökkentek az első negyedévben, ami a legsúlyosabb visszaesés a koronavírus kitörése óta. A csökkentés összefüggésbe hozható az inflációs félelmekkel, Oroszország ukrajnai inváziójával, de az omikron koronavírus-variáns is hozzájárult az ágazat bizonytalan fellendülésének kisiklatásához.
Ma lehetett először kereskedni a Rivian Automotive részvényeivel. Az elektromos autózással foglalkozó startup papírjai 43%-os pluszban nyitottak, ezzel 91 milliárd dollárra rúgott a cég értékeltsége, megelőzve a Fordot és a General Motorst is.
Egy friss kutatás szerint nem bízhatunk meg bizonyos gyártók által kínált készülékekben, írja az Infostart.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Az amerikai fejlesztések kanyarban sincsenek.
Teljesen más céljaik lehetnek.
Igazi szörnyszülött volt az áldozat.
Az MNB friss számaiból ez is kiderült.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.