Egy egész fegyvernemnek kell szembenéznie az új trónkövetelővel: bemutatkozik az RHC-155
Globál

Egy egész fegyvernemnek kell szembenéznie az új trónkövetelővel: bemutatkozik az RHC-155

Szerdán jelentette be az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma, hogy véglegessé vált az AS-90-es önjáró lövegek leváltására tervezett RHC-155-ösök tendere. A csúcsmodern önjáró löveg élesben már idén bemutatkozhat Ukrajnában és számos olyan újítást tartalmaz, ami gondot okozhat az oroszoknak.

Az AS-90-es távolról sem számít elavult eszköznek: az 1992 óta gyártott önjáró löveg olyan fegyverekkel említhető egy súlycsoportban, mint az amerikai M109A6 Paladin, a lengyel AHS Krab, vagy a német (és hazánk által is rendszeresített) Panzerhaubitze 2000. Ettől függetlenül az Egyesült Királyság 2014-ben mégis úgy döntött, hogy a német KMW-vel közösen új fegyvert tervez, ez lett az RHC-155 (Remote Controlled Howitzer 155 mm – Távirányítású tarack 155 mm). A csere egyébként most különösen fontos, tekintettel arra, hogy az AS-90 állomány jelentős részét London Ukrajnába küldte.

AS90_(52931434897)
Egy AS-90-es. Az RHC-155-ösök ezeket az önjáró tarackokat fogják leváltani. Forrás: Airwolfhound via Wikimedia Commons

Az RHC-155-ös jelentős módosításokkal megtartotta a Pzhb 2000-es L/52-es lövegét, tehát továbbra is a NATO-sztenderd 155 mm-es lőszereket fogja tüzelni. A német előd lövegtornyából továbbfejlesztett AGM tüzérségi rendszert az Egyesült Királyság által rendszeresített Boxer kerekes páncélozott jármű kasznijára helyezték fel.

A 155 mm-es löveg mellett egy távirányítású másodlagos fegyver (különféle géppuskák vagy automata gránátvetők) és egy sor füstgránát-vető is helyet fog kapni a járművön, melynek páncélzata repeszek, illetve 14,5 mm-ig kézifegyverek ellen véd.

Bár az RHC-155-ös pácélvédettség terén elmarad a fentebb említett lánctalpas kollégáitól, ellensúlyozza ezt mozgékonyságával, illetve könnyű szállíthatóságával.

Az AGM-rendszer egyébként is azért lett kialakítva, hogy az önjáró lövegek légi úton könnyebben szállíthatóbbá váljanak, a Boxerrel való összepárosítás után pedig egy rendkívül mozgékony fegyver született meg.

Eurosatory_1506--Donar
Az RHC-155-ös a Pzhb 2000 lövegét kapta meg, egy erősen módosított toronyba (AGM - Artillery Gun Module) szerelve. Az AGM itt egy Donar-platformra szerelve látható. Forrás: AMB Brescia via Wikimedia Commons

Az önjáró löveget ugyanakkor nem mozgékonysága, hanem tűzereje teszi igazán félelmetes eszközzé. Az ilyen fegyverek menet közben általában nem képesek tüzelni, ugyanakkor a modern fegyveres konfliktusokban éppen akkor vannak a tarackok a legnagyobb veszélyben, amikor tüzet nyitnak az ellenségre, hiszen a tüzérségi tűz bemérésére szolgáló radarok egyre elterjedtebbé válnak, így nem ritka az, hogy egy üteg egy sorozat kilövése után kénytelen pozíciót változtatni. Az RHC-155-ös (valószínűleg jelentősen gyengébb pontosság mellet) már képes arra, hogy menet közben is tüzet nyisson,

maximális tűzgyorsasága pedig 2,5 perc alatt 22-23 lövés, amivel alaposan helyben hagyja a jelenlegi rekordtartó svéd Archer önjáró löveget, amely egyébként „mindössze” 20 lövést tud leadni ennyi idő alatt.

Szintén érdekesség az, hogy az új fegyverekbe beépítették az egyébként csak harckocsikban és gyalogsági harcjárművekben alkalmazott hunter-killer üzemmódot is, tehát az RHC-155-ös fedélzeti számítógépe már az első lövés leadása után elkezdi átállítani a löveget a következő célpont ellen támadásra. A jármű parancsnoka tehát lényegében megjelölhet egymás után több célpontot is, a löveg pedig ezekre szépen sorban automatikusan le is fogja adni a lövést.

Az Archerhez hasonlóan a brit-német tarackok is képesek lesznek MRSI (Multiple Rounds Simultaneous Impact – Több lövés, azonos becsapódási idő) sorozatokat lőni, melyek lényege abban áll, hogy a fedélzeti számítógép úgy mozgatja lövések között a lövegcsövet, és úgy variálja a lőportölteteket, hogy egy átlagosan 3 lövésből álló sorozat azonos időpontban csapódjon be a célponton. Ezzel a taktikával jelentősen lecsökkenthető az ellenség reakcióideje.

A modern kor körülményeinek megfelelően az RHC-155-ösök is automatizált töltőrendszerrel vannak ellátva, a jármű legénysége pedig mindössze egy járművezetőből és egy parancsnokból áll, aki a Boxer pilótafülkéjéből távirányítással működteti a löveget.

Tervben van az is, hogy teljes távirányítással működtessék a járműveket.

Az RHC-155-ösök a tervek szerint 2030-ig teljesen le fogják váltani az AS-90-eseket, első éles bevetésükre azonban valószínűleg Ukrajnában fog sor kerülni, mivel Németország összesen 36 tarackot tervez leszállítani Kijevnek, legkorábban 2024 végén. A 2030-as dátum egyébként már tíz évvel ezelőtt is adott volt, egy komoly különbséggel: az eredeti tervek szerint ebben az időpontban kezdték volna el lecserélni az AS-90-eseket, most azonban úgy néz ki, hogy a fegyverek Ukrajnába szállítása miatt az évtized végéig a teljes tüzérség átfegyverzése lett az új cél.

A pletykák szerint Németországban is rendszeresítésre kerülhet az évtized második felében a fegyver, illetve a címvédő Archerekkel is megmérkőzhet, ugyanis a svájci fegyveres erők jövőre fognak dönteni arról, hogy a két eszköz közül melyikkel cseréljék le saját M109-eseiket.

Címlapkép forrása: Krauss-Maffei Wegmann GmbH & Co. KG via Wikimedia Commons

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
izrael hadsereg katona getty stock