Atomfegyverekkel védené meg magát Európa? A francia elnök nyitott a tárgyalásokra
Globál

Atomfegyverekkel védené meg magát Európa? A francia elnök nyitott a tárgyalásokra

Portfolio
Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy nyitott a nukleáris fegyverekről szóló tárgyalásokra a hiteles európai védelem megteremtésének részeként, írja a Bloomberg.

A több regionális francia újság, köztük a Vosges Matin vasárnapi számában megjelent interjúban Macron az atomfegyvereket is felvette az európai védelemmel kapcsolatos vitatémák listájára.

A francia államfő korábban egy csütörtöki beszédében arról beszélt, hogy Európának saját védelmi stratégiát kell kialakítania, mondván, hogy az amerikai biztonsági ernyő a múlté.

"Az Egyesült Államoknak két prioritása van, először az Egyesült Államok, és ez legitim, aztán Kína kérdése" - mondta Macron a párizsi Sorbonne Egyetemen. "Európa nem lesz geopolitikai prioritás az elkövetkező években, évtizedekben, bármilyen erős is a szövetségünk".

Macron csütörtökön azt mondta, hogy a kontinensnek szüksége lehet saját rakétaelhárító pajzs, nagy hatótávolságú rakéták és más eszközök előállítására, hogy meg tudja védeni magát egy ellenségesebb geopolitikai környezetben.

A vasárnapi interjúban Macron megjegyezte, hogy Franciaország doktrínája szerint a nukleáris fegyvereket akkor lehet bevetni, ha a nemzet létfontosságú érdekeit fenyegetik.

A vitának ki kell terjednie a rakétavédelemre, a nagy hatótávolságú fegyverekre és a nukleáris fegyverekre azokban az országokban, amelyek rendelkeznek ilyennel, valamint azokban az országokban, amelyeknek a területén amerikai nukleáris fegyverek vannak - mondta Macron az interjúban.

Címlapkép forrása: Christian Liewig - Corbis/Corbis via Getty Images

Kasza Elliott-tal

Solventum Corp. - ajándék

Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban. Solvenum Corp. (SOLV), valahol volt egy split, ami elkerülte a figyelmemet. Rákerestem a

Összkép

Merre visz a ballagók útja?

Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre veresiről. Élete eddig legfontosabb napjain van túl 75 ezer érettségiző diák. Múlt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán tüzérek csasziv jar