Magyarországé az egyik legfejlettebb és legversenyképesebb bankszektor Közép- és Kelet-Európában, s a besorolások stabil kilátása tükrözi a szektor folytatódó konszolidációját és a külföldi tulajdonosok nyújtotta segítséget
A Europay International 2001. második negyedéves statisztikája azt mutatja, hogy mind a bankkártya csalások száma, mind pedig volumene továbbra is csökkenő tendenciát mutat Magyarországon. A magyarországi visszaélések radikális csökkenésében jelentős szerepet játszik a bankok, a bűnüldöző szervek, valamint a törvényhozás szoros együttműködése.
A befektetési alapok esetében negatív eszközértékével történelmet író Német Pénzpiaci Alapot felfüggesztette a felügyelet, valamint felszólított az alapkezelőt, hogy feleljen meg a tevékenység végzéséhez szükséges feltételeknek.
Ismét jelentősen bővültek a PSZÁF forrásai, amelyből a tőkepiac fejlődését elősegítő tanulmányokat, valamint a szaksajtó működését támogatja majd jövőre a felügyelet. Egy átfogó vizsgálatot követően a Raiffeisen bankcsoport tagjai összesen 22.9 m Ft bírság megfizetésére kötelezték, s a bank esetében az osztalék kifizetését is a határozat feltételeinek teljesítéséhez kötötték.
Végéhez közeledik az univerzális banki működés kialakítása az Inter-Európa Banknál, a PSZÁF jóváhagyta a bank és brókercége között létrejött ügyfélállomány-átruházási szerződést.
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakarékosság segítségével....
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk magunk körül....
Az éves TAO (Társasági adó) és HIPA (helyi iparűzési adó) bevallással kapcsolatban az RSM szakértőihez érkező...
Az SPB Befektetési Zrt. vállalati tanácsadási szolgáltatásáról kérdeztük Kosovics Lászlót, az SPB portfóliókezelési...
"A német gazdaság botladozik. A 2024-es évre az Európai Bizottság (2023), az IMF (2024) és az OECD (2024) mind azt...
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő. Sokadik felvonása...
Van egyáltalán ideális mutatószám?
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.