Enyhülhet a német gazdaság lassulásával fenyegető aszály a Rajna térségében, egy szerdán közölt előrejelzés szerint a következő napokban több mint fél méterrel emelkedhet a vízállás Németország legfontosabb vízi szállítási útvonalán.
A mezőgazdasági termőterületek digitális talaj- és vízgazdálkodási térképeinek kifejlesztésében vesznek részt az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének (ATK TAKI) szakemberei egy konzorcium keretében, amely segíthet az egyes termőtalajok aszályérzékenységének előrejelzésében, a természetes vízvisszatartás tervezésében - közölte az intézet az MTI-vel szerdán.
Egy aszálytól sújtott dél-franciaországi kisvárosba, Seillans-ba már teherautóval hordják a vizet: a régi kőkutak és a források teljesen kiapadtak, a szigorúan korlátozott napi csapvízfogyasztást pedig csak így tudják biztosítani a Nizzától és Cannes-tól alig 50 kilométerre nyugatra fekvő településen.
Ősgyep és nádas égett mintegy ötven hektárnyi természetvédelmi területen, Átány közelében - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.
Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást - közölték az ELTE kutatói az MTI-vel kedden.
A csapadékhelyzet nem javul hazánkban, csak romlik. Az elszórt záporok kevés esőt és azt is csak kis területre hoznak, így az aszály tovább súlyosbodott. A folytatás sem ígér sok jót, csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában érkezik. Ráadásul újabb hőhullám előtt állunk, mely előre láthatólag csütörtökön tetőzik majd - írja a met.hu.
Nagy területen pusztító villámárvizekkel kell szembenéznie a jövőben a ma történelmi szárazsággal küzdő Kaliforniának, amelyek nagyobb kárt okozhatnak majd, mint egy erős földrengés - állapították meg a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói.
Még legalább 3-4, kifejezetten csapadékos év lenne szükséges ahhoz, hogy a természet kiheverje a Magyarországon tomboló aszályhelyzetet - vélik az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei, akik az RTL Híradónak nyilatkoztak.
A hétvégén is csak szórványosan várható csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Minden korábbinál kisebb lehet a hazai málnatermés idén, egy-két év múlva pedig lehet, hogy csak import- és a kiskertekben termesztett gyümölcshöz juthatunk hozzá – számolt be a Világgazdaság.
Az Európai Űrügynökség (ESA) vezetője a hőhullámok és a szárazság miatt sürgős fellépésre szólított fel az éghajlatváltozás kezelése érdekében. Josef Aschbacher szerint az energiaválság problémája mellett ideje komolyan venni a még nagyobb veszély jelentő klímaváltozást is - számolt be a Reuters. A Magyarországról és a Nagy-Britanniáról a napokban készített műholdképek is jól mutatják: nagy a baj.
George Eustice brit környezetvédelmi miniszter szerdán felszólította a vízszolgáltatókat, hogy tegyenek óvintézkedéseket a vízkészletek védelme érdekében. Az intézkedésre az elhúzódó száraz időjárás miatt van szükség, különösképp azért, mert újabb hőhullámot jósolnak az ország egész területén – írta meg a Reuters.
A növénytermesztőknek egyre súlyosabb károkat okozó csapadékhiány és hőhullámok nyomán az MNB kiemelten tekinti át a továbbiakban, hogy a mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok gyorsított felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó kormányzati elvárásnak.
Magyarország nem tud elég cukrot előállítani, az importnak pedig nem kedvez a nemzetközi helyzet - summázta a helyzetet az InfoRádiónak a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke, a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnök-helyettese.
Tovább növeli a gazdasági visszaesés valószínűségét Németországban az alacsony vízállás az első számú vízi szállítási útvonalon, a Rajnán - írták német hírportálok kedden elemzői vélemények alapján.
2023 végéig lehet majd igénybe venni a törlesztési moratóriumot az agráriumban, hitelfelmondási moratóriumot is kapnak a gazdálkodók, az aszálykárokhoz pedig gyorsított biztosítói kifizetést ír elő a kormány. A július 31-ei bejelentés után esedékessé vált pénzügyi rendeletek az augusztus 8-ai Magyar Közlönyben meg is jelentek a szükséges formanyomtatványok tartalmával együtt.
Az idei év messze legsúlyosabb problémája a mezőgazdaságban a pusztító, mindent letaroló aszály. A Portfolio stúdiójából élőben jelentkezünk, és Blum Zoltánnal, a SAATEN-UNION Hungária Kft. ügyvezetőjével elemezzük a helyzetet és a kilátásokat, kitérve az élelmiszerárak drágulására is.
Augusztus másodikán érte el a 61 centis rekordalacsony vízállást a Velencei-tó, ma reggel azonban már ennél is alacsonyabb, 58 centiméteres mélypontra süllyedt a tó vízállása a vízügy honlapján elérhető adatok szerint.
A következő napokban is jellemzően csak elszórtan várható zápor, zivatar. A napsütést viszont többször felhők zavarhatják. A maximumok többnyire 30 Celsius-fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy megjöttek a Mol második negyedéves eredményei, melyekből az derült ki, hogy egészen rendkívüli folyamatok zajlanak a cégnél. A témával kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a Checklist vendége, aki elmondta: a mostani számok olyan nagyok, hogy át kellett skálázni az idősoros grafikonokat. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy a szemünk előtt zajlik Magyarország agráriummal kapcsolatos lehetőségeinek radikális átalakulása. Egymást érik az aszályról, aszálykárról szóló hírek, s az is változóban van, hogy milyen növényeket lehet egyáltalán termelni a hazai földeken. A magyar agrárhelyzetről Braunmüller Lajossal, lapunk agrár szakújságírójával beszéltünk.