FONTOS A fehérgalléros álom vége

autópálya

Megújítanak három csomópontot az M0-son

Megújítanak három csomópontot az M0-son

Újabb szakaszokon cserélik le a burkolatot az ország legnagyobb terhelésnek kitett, legnagyobb forgalmat bonyolító útjain - írja a Magyar Építők. A rekonstrukció során az M0-son két szerződésben három csomópont újul meg.

Nagysebességű vonatokon robogna át a fél világon a kínai diplomácia, de kisiklani látszanak a tervek

Nagysebességű vonatokon robogna át a fél világon a kínai diplomácia, de kisiklani látszanak a tervek

Hszi Csin-ping 2013-ban jelentette be az Övezet és Út kezdeményezést (Belt and Road Initiative – BRI), amelynek célja egyértelműen az volt, hogy Kína átalakítsa a globális infrastruktúrát. Az elképzelés célja számos megközelítésben szolgálta Peking céljait: „újrahuzalozta” a világot, ezzel erősebb kereskedelmi lehetőségek valósultak meg; nőtt a keleti nagyhatalom befolyása, valamint képes volt a saját technológiáit terjeszteni a világban. Ez utóbbi egyik legfontosabb eszköze a vasútdiplomácia lett, ami az egyik zászlóshajója volt az elmúlt több mint egy évtized beruházásainak. Ennyi idő után azonban az elképzelés hátulütői is kezdenek kirajzolódni.

Tömeges defekt az M1-esen: felhívást tett közzé a rendőrség

Tömeges defekt az M1-esen: felhívást tett közzé a rendőrség

A kedd reggeli, M1-es autópályán történt tömeges defekttel kapcsolatban csak olyan emberek jelentkezzenek a rendőrségen, akik hitelt érdemlően – a helyszínen kiállított igazolással vagy jegyzőkönyvvel – igazolni tudják, hogy gépkocsijuk valóban a lehullott fémdarabok miatt rongálódott meg - hívja fel a figyelmet a Komárom-Esztergom megyei rendőrség.

40-50 autó kapott defektet ma az M1-es autópályán

40-50 autó kapott defektet ma az M1-es autópályán

40-50 autó kapott defektet reggel az M1-en Tata térségben a Hegyeshalom felé tartó oldalon, miután egy kamionról fémdarabok hullottak a pályára, írja Facebook posztjában a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF).

2024-ben ezek az autópályák épülhetnek meg Magyarországon

2024-ben ezek az autópályák épülhetnek meg Magyarországon

A magyar kormány 2022 nyarán több infrastrukturális projekt elhalasztásáról határozott, de ennek ellenére az országban jelenleg is zajlanak gyorsforgalmi útfejlesztések, mintegy 123 kilométer hosszan. Ezek többsége a közeljövőben kerül befejezésre, de az idei évben is várhatók átadások - írja a Világgazdaság.

Nem működik egy ideig az útdíjfizetési rendszer

Nem működik egy ideig az útdíjfizetési rendszer

2023. december 31-én, vasárnap 20:00 óra és 2024. január 1-jén, hétfőn hajnali 4:00 óra között informatikai fejlesztést hajtanak végre az útdíjfizetés rendszerében, így a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, HU-GO e-útdíj) ebben az időtartamban átmenetileg nem lesznek elérhetők - írja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.)

Hogy lehet most közlekedni az országban?

Hogy lehet most közlekedni az országban?

Ahogy a Duna apad, egyre több utat nyitnak meg a forgalom előtt, de vannak még lezárt szakaszok.  Az ünnepi kamiontilalom január 01-jén este 10 órakor ér véget - olvasható az Útinform oldalán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.