baleset

Kicsinek tűnik a sérülés, valójában milliós is lehet a kár

Egy koccanásos baleset során könnyen előfordul, hogy szabad szemmel alig látható sérülés keletkezik csak a résztvevő felek autóin, vagy legalább az egyiken. Nem szabad azonban hinni a látványnak, a mai autók műanyag lökhárító burkolatai egészen nagy ütéseket is képesek maradandó alakváltozás nélkül elviselni, de alattuk sok minden sérülhet. Ugyan sok idő kivárni, amíg a hatóság kiérkezik a helyszínre, de a fentiek miatt akkor is érdemes kérni az intézkedésüket, ha a vétkes fél elismeri a hibáját, ugyanis a biztosításának érvényességét csak elhiheti a vétlen fél, ellenőrizni nem tudja.

Mennyit ér a rendőri intézkedés?

Közlekedési balesetek minden nap előfordulnak, ezek nagy része "csak" anyagi kárral jár. Ennek mértéke azonban még egy kicsinek tűnő koccanás esetén is könnyen elérheti a több százezer forintos, vagy akár milliós értéket is, hiszen egy mai, új autó lökhárítója rengeteg szenzort, érzékelőt, radart, vagy hűtőt, ventillátort, egyéb, a működéshez szükséges berendezést takar. Ezek sérülése kívülről nem látható, csak a szétszereléskor derülhet ki, cseréjük viszont nem olcsó. Egyértelmű helyzetben, és amikor a vétkes fél is elismeri a felelősségét, a szabályok szerint nem kell hatósági - rendőrségi - intézkedést kérni, de a későbbiekben ennek nagy lehet a jelentősége. Feltéve, ha a hatóság jól jár el!

Újabb magyar Gripenből kellett katapultálni!

Szerda délelőtt a Magyar Honvédség egyik Gripenjén a felszállás után a repülést veszélyeztető műszaki hiba lépett fel, így a pilótának katapultálnia kellett - derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből.

Évente 146 millió munkanap veszik el

Európában a munkavállalók negyede számol be arról, hogy munkahelyi stressznek van kitéve, illetve a munka károsan hat az egészségére. Magyarországon a táppénzes napok számának 60 százalékát munkavégzéssel összefüggő mozgásszervi megbetegedések adják, míg az EU-ban ez az arány 48 százalék.

Baleset egy ukrán atomerőműben

Percekkel ezelőtt az ukrán miniszterelnök úgy fogalmazott a Reuters tudósítása szerint, hogy Dél-Kelet-Ukrajna egyik atomerőművében baleset történt. Katasztrófáról nincs szó, de az ország legnagyobb atomerőművének egyik blokkját le kellett állítani.

A kár, amit senki nem térít meg

Egy közlekedési baleset minden szempontból sajnálatos esemény, még akkor is kárral jár, ha csak két lökhárítót kell kijavítani, fényezni, ennek az ára is elérheti a 100 ezer forintos nagyságrendet. Sok esetben azonban nem "csak" ekkora kár keletkezik, hanem jóval - nagyságrenddel - nagyobb, ami ráadásul nem, vagy csak nagyon nehezen számszerűsíthető, és a megtérítésére csak bírósági úton van valamennyi esély.

Kötelező lesz a segélyhívó minden autóban

Többéves munka után, az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottsága pontot tett az e-segélyhívó (e-call) szabályozásra.

Tűz a repülőgépen, zuhan az árfolyam

Lezárták a londoni Heathrow repülőtér kifutópályáit, ugyanis tűz ütött ki az Ethiopian Airlines egyik parkoló gépének fedélzetén - számolt be a BBC. A Boeing 787 Dreamliner gépe érintett a balesetben, az amerikai társaság részvényárfolyama már 6%-nál is nagyobb mínuszban jár.

Hibrid, elektromos és CNG technológia továbbképzésen a tűzoltók

A Porsche Hungaria is részt vett azon a továbbképzésen, melyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és hét autógyártó magyarországi vezérképviseletének közreműködésével tartott május 6-10. között.

Újabb lépéssel közelebb a biztonságos közlekedéshez

A világon egyedülálló közlekedésbiztonsági fejlesztést hajtott végre a rendőrség - jelentette be Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője szerdai, a személyi sérüléssel járó balesetek földrajzi helyszínének geokódos meghatározását segítő rendszert bemutató sajtótájékoztatóján.

Minek vannak a szabályok?

A közúti közlekedés az egyik olyan tevékenység, amelynek végzéséhez - még ha géperejű járművel történik is - meglehetősen minimális képzettség is elegendő, ami főleg a közösségre gyakorolt veszélyességéhez mérten tűnik kevésnek, hiszen más, veszélytelenebb szakterületeken ennél jóval nagyobb követelményeket támasztanak azok művelőivel szemben. Ennek a gyakorlati jelentőségét jól mutatják a baleseti statisztikák, melyek bármelyik rovatában akár egyetlen, nullától különböző jelzés is sok. Az elmúlt hetek rávilágítottak arra, hogy a közlekedés résztvevőinek egy része magával és másokkal sem törődve szegi meg az olyan előírásokat, amiken emberéletek is múlhatnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.