Eladja leánybankját a Deutsche Bank
Több mint 1000 milliárd forintnak megfelelő jüanért megválik kínai érdekeltségében meglévő részesedésétől a Deutsche Bank.
Több mint 1000 milliárd forintnak megfelelő jüanért megválik kínai érdekeltségében meglévő részesedésétől a Deutsche Bank.
A Porsche Bankot és az Erste Bankot a fogyasztóvédelmi szabályok megsértéséért összesen 7 millió forintra bírságolta meg a felügyeleti jogkörben eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB), a határozatok hétfőn jelentek meg a jegybank honlapján.
Kevés olyan hely van a világon, ahol olyan gyors ütemben térnének át a mobilapplikációkkal és bankkártyákkal zajló fizetésre, mint Svédország. A skandináv ország hamarosan tényleg készpénzmentessé válhat, de csak majdnem - derül ki a The New York Times riportjából.
A Budapesti Értéktőzsde az FHB Jelzálogbank törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését ma 8 óra 43 perctől a szerdai tőzsdenap végéig (a "Lezárás szakasz" kezdetéig) felfüggesztette. A felfüggesztést az FHB kérte, hiszen ma zajlik a bank rendkívüli közgyűlése, amely felhatalmazhatja a menedzsmentet, hogy a korábban lehetővé tett 25% helyett 67,5%-kal, de - névértéken - legfeljebb 4,45 milliárd forinttal megemelhesse a társaság alaptőkéjét a következő két évben.
Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke évértékelő interjújában mindenki számára fájdalmas kijózanodásnak nevezte a brókerbotrányok feltárásának folyamatát. Szerinte a vagyonbiztosításokhoz hasonlóan a Befektető-védelmi Alap (Beva) garanciáját is hozzá lehetne kötni az MNB honlapján történő ügyfélkontroll rendszeres gyakorlásához.AZ elszámoláshoz és forintosításhoz kapcsolódóan kiemelte, hogy a korábbi árfolyamváltozások miatt jelentősen megnőtt törlesztőrészletek, és a még mindig nagyszámú fizetésképtelen jelzálogadós problémája további célzott programok kidolgozását teheti szükségessé a jövőben.
Nemzetgazdasági érdekekre hivatkozik az MKB Bank vezérigazgatója, amikor arról kérdezzük, mi értelme volt a realizált 17 milliárd forintos bukóért beszállnia az államnak a bankba. A társaság 2015-ben nagyot vágott működési költségein, és megmutathatta, milyen, amikor egy állami bank hitelez. Az elmúlt napokban az MKB megszabadult rossz örökségének tekinthető projekthiteleitől, és a Szanálási Vagyonkezelő tulajdonába került, hogy aztán a jövő év közepéig új gazdára találjon. Volt tehát miről beszélgetnünk Balog Ádámmal.
A Commerzbank sokat bukott a jelzálogfedezetű értékpapírokon, ezért most beperelt négy nagybankot, köztük a nagy német rivális, a Deutsche Bank egyik leánybankját is.
A mögöttünk álló év egyik legfontosabb gazdaságpolitikai eseménysorozata az állam és a bankok viszonyának vargabetűkkel tarkított rendezése volt. E kapcsolat érzelmi-indulati, esetleg adózási dimenzióján túl ritkán esik szó a lényegről: arról a célról, hogy a banki finanszírozás 1. a teljes magyar gazdaság növekedését segítse, 2. benne a magyar állam pénzügyi stabilitását is erőteljesen támogassa. Ezek szükségességének felismerése és konkrét programokká formálása nemcsak a 2015-ös év pénzügypolitikáját dominálta, de garantáltan befolyásolni fogja a következő évekét is.
Végbement az MKB Bank rossz részének a leválasztása - közölte a Szanálási Alap. A követelések és ingatlanok megvásárlásához a Szanálási Vagyonkezelő 98 milliárd forintnyi hitelt kapott, ebből bruttó 213 milliárd forint értékű eszközt vett át a banktól. Az MKB tulajdonosa a bank magánkézbe tervezett eladásáig a Szanálási Vagyonkezelő lesz, de szanálási hatóságként a tulajdonosi jogokat továbbra is az MNB gyakorolja.
Az elmúlt hónapokban számos, az MKB Bank ügyfeleiről szóló információ jelent meg a sajtóban. Mivel a bank természetesen nem nevezi meg konkrétan friss közleményében az Andy Vajna hitelével, a Mammut vagy éppen az Aréna Pláza tartozásával kapcsolatos híreket és találgatásokat, csak feltételezhető, hogy leginkább ezek vágták ki a biztosítékot a társaság vezetésénél. Mostantól kemény fellépést ígér az MKB a "sorozatos banktitoksértés" ellen.
A legnagyobb hét londoni befektetési bank alig fizetett tavaly adót Nagy-Britanniában, hiába tettek szert milliárd dolláros nyereségekre - írja a Reuters.
A Deutsche Bank orosz üzletágát célzó vizsgálat 10 milliárd dollárnyi gyanús kereskedési ügyletet tárt fel a korábban gondolt 6 milliárd dollár helyett - írja a Financial Times.
Az év végi törvényalkotási hajrá eredményeként számos pénzügyi témájú jogszabály megjelent a keddi Magyar Közlönyben. Többek között szabályozták a Quaestor és a Hungária kötvényeseinek jövő tavaszi kártalanítását, 0,53%-ról 0,24%-ra csökkentették a bankadó felső kulcsát, 2%-ban maximálták a hitelközvetítők jutalékát, járadékszolgáltatási opció biztosítását írták elő az önkéntes nyugdíjpénztáraknak, MNB-rendeletbe foglalták az életbiztosítások teljes költségmutatóját (TKM), és bevezette a jegybank az anticiklikus tőkepuffert is.
Eltérően vizsgálná a Fed a kevésbé összetett bankokat, mint a nagybanki versenytársaikat a jövőévi stressztesztek alatt. Ennek oka, hogy egy kisebb bank kevésbé jelenthet veszélyt a pénzügyi rendszer stabilitására, amennyiben működésében problémák lépnek fel - írja a Wall Street Journal.
Megvádolta a svájci UBS-t a szintén svájci Credit Suisse azzal, hogy a privátbanki üzletágában dolgozó brókereit elcsábítja a konkurens pénzintézet. Sokaknak ez azért meglepő, mert a Credit Suisse éppen a privátbanki egységének leépítésén dolgozik - írja a Wall Street Journal.
150 millió dollárt fizet ki a JP Morgan a volt ügyfeleinek, akik még 2012-ben perelték be a bankot a londoni bálnaként elhíresült kereskedési botrány kapcsán, amely 6,2 milliárd dolláros veszteséget okozott - írja a CNBC.
Andy Vajna az MKB Banktól és egy nem állami hazai hitelintézettől is hitelt vesz fel a TV2 megvételéhez - írja a keddi Világgazdaság.
Portugália két éven belül a második bankot tőkésíti fel a költségvetésből, majd privatizálja.
A korábban a UBS-nél és a Citigroupnál brókerként dolgozó Tom Hayes börtönbüntetését az eredeti 14 év helyett most 11 évre enyhítette a londoni bíróság a Libor-manipulációs botrányban betöltött szerepe miatt. Sajtóértesülések szerint a bíró úgy vélte, túl kemény büntetés lenne ez az adott körülményeket nézve.
Több ezer kisebb bank és brókercég bónuszrendszerét érintheti az Európai Bankhatóság (EBA) tervezete, amely szerint a juttatásokra vonatkozó felső korlátnak a nagybankokon felül vonatkoznia kell minden pénzügyi cégre, méretétől függetlenül - írja a Wall Street Journal.
Itt vannak a számok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.