bux

Nagyot ment a Richter

Kiváró hangulatban indult pénteken a kereskedés az európai tőzsdéken a délutáni fontos amerikai makroadatok előtt. A budapesti tőzsdén is kis elmozdulásokkal kezdődött a nap, de a kereskedés folyamán egyre nagyobb pluszok bontakoztak ki.

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Rossz napjuk volt az európai tőzsdéknek. A kedvezőtlen hangulat elsősorban annak volt betudható, hogy a befektetők elkezdték árazni a júniusi amerikai kamatemelést, emiatt pedig erősödött a dollár, ami nyersanyagok árának esésén keresztül a nyersanyagkapcsolt vállalatokat érintette érzékenyen. A magyar tőzsde sem tudta kivonni magát az esésből, a BUX 1 százalék feletti csökkenéssel fejezte be a kereskedést.

143 milliárd forint osztalék a magyar cégektől

Ha a közgyűlések is rábólintanak, akkor a hazai blue chipek kivétel nélkül magasabb osztalékot fizetnek ki idén, mint tavaly, a 15 legnagyobb tőzsdén jegyzett hazai cég pedig összesen 143 milliárd forintot fizethet részvényeseinek. A legnagyobb összeget a Mol fizeti ki, a legmagasabb osztalékhozam a Nyomda részvényeseinek jut. Most már az ELMŰ és az ÉMÁSZ osztalékfizetésének az időpontját is tudjuk, ezekkel frissítettük a táblázatunkat.

Iránykeresésben a piacok

Kis elmozdulások jellemezték mind az európai részvénypiacokat, mind a hazai tőzsdét szerdán. A nap legfontosabb eseménye a Fed esti kamatdöntése, addig kiváró hangulatban telt a kereskedés.

Itt a medve piac - Mibe érdemes most fektetni?

Nagyot estek a világ tőzsdéi az elmúlt hónapokban, amit elsősorban a kínai gazdasági lassulás és az ezzel is kapcsolatba hozható feltörekvő piaci gondok okoztak. A probléma megoldása nem lesz egyszerű, és valószínűleg vállalati és akár országcsődökön keresztül vezet az út, addig viszont a maihoz hasonló felpattanások ellenére tovább eshetnek a tőzsdék, mondják az általunk megkérdezett profi befektetők.

Nagyot estek az európai tőzsdék

A globális növekedéssel, a Fed következő kamatemelésével kapcsolatos félelmek, valamint a tovább csökkenő olajár miatt hétfőn folytatódott a részvénypiacok lejtmenete, késő délután a nyugat-európai indexek már 3-4 százalék, az amerikai indexek pedig 2-3 százalék körüli mértékben estek. Ebben a hangulatban a hazai piacot sem kerülte el a pesszimista hangulat, a BUX 1,6 százalékot esett.

Fontos szinteknél ugrottak rá a részvényekre a befektetők

Múlt heti cikkünkben írtunk arról, hogy eljött a csúnya világ a részvénypiacokra és azokat a szinteket kerestük, amelyek jó beszállási lehetőséget jelenthetnek a vételben gondolkodóknak. Azt viszont mi sem gondoltuk, hogy az általunk megjelölt szintek ilyen gyorsan tesztelésre kerülnek, így viszont érdemes most újból megvizsgálni, hogy a fontos támaszok elérését követően mire számíthatunk. Annál is inkább, mert egyre több jel utal arra, illetve jelennek meg olyan várakozások, hogy az év eleji eladásokat követően felpattanások következhetnek.

Durván indul az év, menekülnek a befektetők

Nagy eséssel indult az év a tőzsdéken, zuhant a kínai részvénypiac és nagyot esett a mindig hisztis német tőzsde, adták a fejlett és a feltörekvő részvényeket is. Az ok ismét Kína, de a múlt hétvégi események óta egy kiadós közel-keleti válság esélye is nőtt, ráadásul a folytatódó amerikai kamatemelések miatt a feltörekvő, elsősorban nyersanyagkitermelő országok recessziója is egyre inkább fenyeget.

Itt kereskedhetsz még ma is

Elérkezett az év utolsó napja, következő cikkünkben összeszedtük, mely fontosabb tőzsdéken köthetnek még ma is üzletet a befektetők, és melyeken volt erre utoljára tegnap lehetőségük az idei évben.

Csökkenéssel zárta az évet a BUX

Sok piacon a mai az év utolsó kereskedési napja, holnap például már a magyar tőzsde sem nyit ki. A főbb nyugat-európai piacokon és a magyar tőzsdén is negatív hangulatban telt a kereskedés.

Jó a hangulat a piacokon

Erősödnek a főbb nyugat-európai és amerikai indexek, a jó nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde indexe is emelkedik.

Emelkedéssel zárt a magyar piac

Az esésben lévő olajár magával rántotta az európai piacokat, csökkenéssel kezdett Amerika is. A rossz nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde indexe viszont emelkedni tudott.

Így kereskedhetsz az ünnepek alatt

A magyar tőzsde az ünnepek alatt nem lesz nyitva, azonban a befektetőknek nem kell lemondaniuk a kereskedés öröméről, hiszen lesz olyan piac, ahol az ünnepek alatt is lehet majd tőzsdézni. Összeszedtük a fontosabb részvénypiacok ünnepi nyitvatartását.

Nem volt jó ma jó a hangulat itthon

A vegyes képet mutató nyugat-európai piacok mellett a magyar tőzsde csökkent a keddi kereskedésben. A befektetők adták a magyar nagyvállalatok részvényeit is.

Emelkedéssel zárt a BUX

Kis emelkedéssel fejezte be a hétfőt a magyar piac, a forgalom azonban a várakozásoknak megfelelően elmaradt az átlagostól, 4 milliárd forint értékben születtek kötések.

Stagnált a magyar tőzsde

Nyugat-Európában nem volt jó hangulat a kereskedés során, a főbb nyugat-európai benchmarkok többsége 0,5 - 2 százalékos mínuszban volt a magyar tőzsde zárásakor. A BUX 7,4 milliárd dolláros forgalom mellett stagnált a hét utolsó kereskedési napján.

Kisebb eséssel nyitott Európa

Tegnap az olaj ára folytatta esését, ez magával rántotta a főbb amerikai indexeket is, amelyek nagyjából 1,5 százalékos esést produkáltak. A hangulat átragadt Ázsiára is, a Nikkei 225 értéke 1,9 százalékkal. Az európai tőzsdék kisebb mínuszban nyitottak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.