Kiábrándító adat érkezett Magyarországról
A kutatás-fejlesztésre fordított összeg nemzetgazdasági szinten közel 887 milliárd forint volt tavaly, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1,33%-át tette ki. Ez 0,3%-pontos visszaesés egyetlen év alatt.
A kutatás-fejlesztésre fordított összeg nemzetgazdasági szinten közel 887 milliárd forint volt tavaly, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1,33%-át tette ki. Ez 0,3%-pontos visszaesés egyetlen év alatt.
A kormány döntésének értelmében a következő tanévtől rugalmasabbá válnak a pedagógusképzések, ezzel is segítve azokat, akik szívesen választják a pedagóguspályát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Több tízezer felsőoktatásba készülő diák várja izgatottan a szerda estét, amikor kiderül, hogy az előzetesen megjelöltek közül ki, melyik intézménybe jut be. Legalább ilyen izgalmas viszont az is, hogy a más városba költözők hol, és hogyan oldják meg a lakhatásukat. A kollégium vagy a lakásbérlés a jobb megoldás? Vagy, aki megteheti vásároljon inkább lakást? A mostani piacon kevésbé egyértelmű a kérdés mint korábban, így megnéztük, mi lehet a legjobb választás.
Szerdán rendezi meg a Pont Ott Partit a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft., a felvételizők először itt értesülhetnek a felsőoktatási ponthatárokról - közölte az OH hétfőn az MTI-vel.
Friss felmérést készített Ausztráliában a Sydney Műszaki Egyetem és az Ausztrália-Kína Kapcsolatok Intézete (ACRI) az ország lakosainak Kínáról alkotott véleményéről. Felmérték, hogy az ausztrálok mit gondolnak az ázsiai országgal kapcsolatos politikáról és mely pártok profitálhatnak ebből - írja a The Diplomat.
A magyarországi Erasmus-pénzek kiosztásáról döntő Tempus Közalapítvány (TKA) kuratóriuma csak feltételesen tudta támogatni a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek Erasmus-pályázatait – írja a hvg.hu. A 2024 őszi félévében induló hallgatói csereprogramokról velük csak akkor tudnak majd szerződést kötni, ha arra az Európai Bizottság november 23-ig engedélyt ad. A nem modellváltó egyetemekre nem érvényes a korlátozás.
Márciusban az összes, tehát a modellváltott, magyarországi egyetem beadta az Erasmus+ pályázatát a Tempus Közalapítványhoz, amely holnap, csütörtökön dönt arról, hogy mely intézményeknek mennyi pénzt juttat a hallgatói mobilitási programra a 2024 őszétől induló tanévre – tudta meg a hvg.hu.
Július 12-ig, vagyis jövő szerdáig pótolhatják a felvételiző diákok a még hiányzó dokumentumaikat, és addig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében, az E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel.
Kiemelt érdeklődéssel zárult a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2023 januárban kiírt nyílt nemzetközi rektori pályázata: az egyetem csütörtökön arról tájékoztatta a Portfolio-t, hogy számos, világszerte elismert szakember nyújtotta be jelentkezését a pozícióra, köztük tengerentúli, skandináv és egyéb rangos európai egyetemek oktatói. Döntését az új rektor személyéről az év végén hozza meg az intézmény.
Folytatódik a diákhitel kamattámogatása, 2023 második felében is kedvező feltételek mellett lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében. A homályosan megfogalmazott közleményből azért kiderül, hogy ez valójában azt jelenti, hogy 4,99%-ról 7,99%-ra emelkedik a diákhitel kamata.
Alig találni olyan nyelvvizsgaközpontot, ahol 50 ezer forint alatt tehetünk középszintű nyelvvizsgát, miközben a nyelvvizsgázók száma az elmúlt három évben drasztikusan csökkent - írja az eduline.
2023. július 31-ével távozik a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozíciójából Takáts Előd, de kapcsolata nem szűnik meg az intézménnyel, a jövőben is a Corvinus egyetemi tanára marad - derül ki az egyetem közleményéből.
Június 1-jével új tulajdonosa van a Kodolányi János Egyetemnek, az egyik leggazdagabb magyarnak számító Gattyán György az intézményt egy székesfehérvári konzorciumnak adta tovább - derül ki a Docler Holding közleményéből.
A Budapesti Corvinus Egyetem célja, hogy tömegképzés helyett a legkiválóbb, legtehetségesebb diákokat oktassa, és a jövőbeni regionális gazdasági-társadalmi elitet képző felsőoktatási intézménnyé váljon - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Anthony Radev, az egyetem elnöke. A modellváltás elmúlt négy évét értékelve a szakember kitért arra, hogy a nagy strukturális változások időszaka lezárult az egyetemnél, ennek során bevezettek egy más modellt, amit szükség esetén tudnak korrigálni és jelenleg is zajlik a következő hároméves stratégia megalkotása, a kollégák bevonásával. Az egyetem elnökét kérdeztük az átalakítást ért kritikákról, az Alkalmazotti Tanács elégedettségi felméréséről, a munkavállalók fluktuációjáról és jövedelmi helyzetük változásáról, de szóba került a sajtóban korábban kiszivárgott információ, miszerint etikai eljárás indult a Corvinuson, mivel az egyik hallgatóval kivételeztek egy vizsgán. Anthony Radev beszélt arról is, hogy a modellváltás lehetőséget teremtett arra, hogy még több önálló bevételeket szerezzen az egyetem, és ezen gőzerővel dolgoznak, melynek hatására 2030-ra a 40 milliárd forintos költségvetés elérése sem kizárt, a jelenlegi 27-28 milliárd forintról.
Magyarországon egyre több külföldi jár főiskolára vagy egyetemre, miközben a hallgatói létszám nagymértékben csökkent. Vagyis a hazai tanulók száma még gyorsabban esik vissza, mint ahogy azt a hallgatói összlétszám alakulásából sejteni lehetne.
Együttműködési megállapodást írt alá a VOSZ és a Széchenyi István Egyetem a VOSZFESZT Vállalkozó Szabadegyetemen. A szövetség keretében a felsőoktatási intézményben önálló VOSZ-iroda nyílik azzal a céllal, hogy a vállalkozásokat közelebb hozzák az innovatív kutatásokhoz.
Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni: az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből.
Levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez az Erasmus-program finanszírozásának felfüggesztésével érintett egyetemek rektorai – írja a Magyar Nemzet.
Csák János, kulturális és innovációs miniszter hétfőn közölte, hogy több mint 126 ezren jeletkeztek idén a magyar felsőoktatási intézményekbe - írja az Index.
Most kicsit beleláthatunk a Fed fejébe.
A digitalizáció fokozhatja a társadalmi egyenlőtlenségeket.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.