Bojár Gábor: az állam demotiválja a vállalkozásokat Magyarországon

Bojár Gábor: az állam demotiválja a vállalkozásokat Magyarországon

Sok magyar vállalkozás sikertelensége mögött az húzódik, hogy az állam demotiválja a vállalkozásokat azzal, hogy pénzt osztogat nekik – mondta Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója a Pénzcentrumnak adott interjúban. A szakember szerint a vállalkozásoknak meg kell tanulniuk a világpiacon boldogulni, a vevőkből élni és rájuk figyelni, aki nem az állam. Bojár a magyar oktatás problémáiról is beszélt, szerinte a képzések minősége nagyon sokat romlott itthon. Bojár Gábor részletesebben is beszél a vagyonépítésről és befektetési lehetőségekről a Portfolio november 8-ai ingyenes lakossági rendezvényén. Részletek itt.

Technológiaváltás az építőiparban: nehéz befogadni, hogy a szakmunkás a telefonja nyomkodásával valójában dolgozik

Technológiaváltás az építőiparban: nehéz befogadni, hogy a szakmunkás a telefonja nyomkodásával valójában dolgozik

"2023-ban hozta meg a kormány azt a törvénytervezetet, ami most a parlament előtt van, de még nincs elfogadva. A Graphisoft részéről azt várjuk, hogy az elfogadás jelentős előrehaladást fog jelenteni a hazai digitalizációban. A magyar piac 92%-a a mi szoftvereinket használja. Ami nincs benne a szoftverben, az nem tudja segíteni a magyar piaci szereplőket. Ha időben megtudjuk az előírásokat, elvárásokat, riportokat, akkor beépítve a szoftverekbe, ki tudjuk szolgálni a magyar tervezőmérnököket egy olyan megoldással, amely gyors eredményt hoz a magyar ipar számára. Az építőipar digitalizációjának elősegítésére a legjobb válasz egyrészt az adatok integrált gyűjtése - minden szakágban -, másrészt a felhő alapú tárolás, gyűjtés, harmadrészt az adatok bizonyos szabványok szerinti megosztása. Az építőiparban a technológiaváltás a legnehezebb. A kivitelezőknél segédmunkások is dolgoznak, nehéz azt látni, hogy egy építkezésen nyomkodják a telefonjaikat, készülékeiket, csakhogy ezt munkavégzésre is használhatják - ez az, ami nincs benne a köztudatban. A digitalizáció összehozza a szereplőket, a folyamatokat, ezt a szemléletváltást kell megtanítani a szakmunkásoktól egészen a különböző mérnökökig, és később az üzemeltetőknek is, hiszen ezt az adathalmazt az üzemeltetők kapják majd meg. Magyarországon a törvény általi kötelezőség fogja indikálni a digitalizációs folyamatot, de ezt követően magától is felgyorsul" - mondta el Reicher Péter, a Graphisoft SE ország igazgatója egy videóinterjúban a Property Investment Forumon.

Címlapkép forrása: Mónus Márton/Portfolio

Súlyos közpénz milliárdokat spórol az állam ezzel a modern és szigorú új törvénnyel

Súlyos közpénz milliárdokat spórol az állam ezzel a modern és szigorú új törvénnyel

Technológiai korszakváltást hozott el az új építési törvény az építőiparban: a szabályozás lefektette azokat a támpontokat, amelyek a BIM hazai alkalmazásának a felgyorsítását teszik lehetővé, ezáltal teret engedve az iparág digitalizációjának. Amint ez a folyamat beérik, egy észszerűbb építőipar, gyorsabb kivitelezői piac, tudatosabb anyagfelhasználás, és összességében egy környezetkímélőbb építési ágazat alakulhat ki Magyarországon is. De vajon mi a következő lépés? Mikor csap le a digitalizációs hullám a fő-, és alvállalkozói szegmensre? Milyen akadályokat kell még leküzdeni a hatékonyabb magyar építőipar megvalósulása érdekében? Mikor lesznek látható eredményei a korszakváltásnak? Mit jelent mindez a munkaerőpiacon, a munkáltatói elvárásokban és a mostantól szükséges új képességeket, tudást illetően? Többek között ezekről kérdeztük Reicher Pétert, a Graphisoft SE ország igazgatóját. Az építőipar és a technológia egymásra találása a gazdaságunk jövőjére is komoly kihatással van, ennek megfelelően egy külön esemény keretében foglalkozunk a témával október 18-án, a Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023 konferencián.

Új időszámítás veheti kezdetét a hazai digitalizált építőiparban

Új időszámítás veheti kezdetét a hazai digitalizált építőiparban

Frissítés: Az országgyűlési vita és a folyamatos egyeztetések után kedden, a cikk megjelenése után egy nappal elfogadták az új építési és beruházási kerettörvényt. Ennek megfelelően nemcsak az állami beruházások kapnak új struktúrát, de a törvény elsőként szabályozza a BIM magyarországi használatát is, ami nagy előrelépést jelenthet abban, hogy a többi európai országhoz felzárkózva egy nemzeti BIM standard kialakulhasson. Az európai országok BIM szabványosítási bizottsága a Graphisoft meghívására 2023. június 14-15-én Budapesten tartotta ülését, a találkozó célja többek között az volt, hogy a magyar BIM szabályozás alkotói találkozhassanak az európai szabványalkotókkal. A testület fogja össze és végzi ugyanis az európai országok BIM szabványosító testületeinek munkáját más érintett európai és nemzetközi szervezet bevonásával. A BIM szabványok adta lehetőségekről, a nemzeti standardok kialakításáról és az eddigi tapasztalatokról kérdeztük a BIM szabványosítási bizottságának elnökét, Øivind Rooth-ot, Reicher Pétert, a Graphisoft SE ország igazgatóját és Szövényi-Lux Miklós építészmérnököt, BIM szakértőt.

Felépülhetne és megépülhetne minden Magyarországon, csak egy dolog kell hozzá

Felépülhetne és megépülhetne minden Magyarországon, csak egy dolog kell hozzá

Az építőipari dömping vége, az ágazat lassulása talán éppen ideális időszakot teremt ahhoz, hogy a hazai építési ágazat szereplői rendezzék a folyamataikat és időt szakítsanak a versenyképességük javítására alkalmas technológiákra, ezek intergrálására és megtanulására. A nagyobb szereplők már tudják, hogy milyen költségcsökkentési és hatékonyságnövelési lehetőségeket nyit meg a BIM használata, és mennyivel több projekt valósulhatna meg szűkebb költségvetésből és rövidebb idő alatt. Itt az ideje, hogy a tervezőkön túl a kivitelezők és az üzemeltetők is ebben gondolkozzanak, illetve a kisebb vállalatok is felkészüljenek egy olyan új világra, ahol az építőipar digitalizáltság egyes részeit már törvények fogják meghatározni. Az új magyar építési törvényről, ennek kikényszerítő hatásairól, a 2023-as várakozásokról és az építőipar digitalizális formára való átállásáról volt szó a Graphisoft sajtótájékoztatóján.

Jó hírek a Graphisoft Parktól: megemelte idei várakozásait a menedzsment

Jó hírek a Graphisoft Parktól: megemelte idei várakozásait a menedzsment

A harmadik negyedévhez képest kismértékben csökkent a kihasználtság a Graphisoft Parknál az év utolsó hónapjaiban, amit az okozott, hogy egyes bérlők optimalizáltak a megugró energiaárak közepette, ugyanakkor továbbra is magas szinten áll a mutató – derül ki a cég ma közzétett gyorsjelentéséből. A negyedik negyedévben a bevételek és minden eredményszinten növekedésről számolt be a cég év/év alapon, a pro forma adózott eredmény kétszámjegyű ütemben emelkedett, a 2022-es éves eredmények pedig felülteljesítették a menedzsment korábbi várakozásait. A vezetőség további jó hírrel szolgált, megemelte 2023-as prognózisait.

Csúszik a Graphisoft Park részvényeinek eurós jegyzésre váltása

Csúszik a Graphisoft Park részvényeinek eurós jegyzésre váltása

A Budapesti Értéktőzsde oldalán jelentette be a társaság, hogy a részvények devizanem-váltása késni fog az eredeti tervhez képest jövőre, mivel az átálláshoz az értékpapírszámla vezetők oldalán szükségesek lehetnek különböző informatikai eljárások, melyek elvégzéséhez az év végig rendelkezésre álló idő nem elegendő.

Európai babérokra tör egy magyar szoftverfejlesztő cég

Európai babérokra tör egy magyar szoftverfejlesztő cég

A Graphisoft, a világpiac OPEN BIM vezető szoftverfejlesztője bejelentette, európai pozícióinak erősítése érdekében kivásárolta a korábbi francia és francia svájci disztribútorát. A tranzakció az AV-Tech csoporthoz tartozó Abvent franciaországi és francia nyelvű Svájc területeken értékesítő Archicad üzletágakat érinti, és heteken belül lezárul. Az európai AEC piac ezen meghatározó piacain ezentúl a Graphisoft saját leányvállalatokkal támogatja felhasználóit.

Közgyűlést tart a Graphisoft Park

Közgyűlést tart a Graphisoft Park

A Graphisoft Park igazgatótanácsa 2022. november 29. napján (kedd) 10.00 órára összehívja a társaság közgyűlését, melyen a részvényesek és a társaság tisztségviselői vesznek részt.

"Az energiakrízist és a klímaváltozást már bele kell kalkulálni a képletbe"

Számos olyan folyamat zajlik most a világban, amely komoly kihívással állítja szembe mind az egyéneket, mind a vállalatokat, de egyben lehetőséget is teremt a jobb gyakorlatok gyorsabb elsajátítására. Az energiakrízist, a fenntarthatóságot, a klímaváltozást nem lehet már kihagyni a számításokból, ami egyben azt is jelenti, hogy korai stratégiai gondolkodásra vannak kényszerítve a piaci szereplők. Huw Roberts, a Graphisoft S.E. vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában többek között elmondta, hogy miként lehet vezérigazgatóként navigálni egy ilyen környezetben; hogyan segíthet a magasabb fokú digitalizáció, a BIM, illetve a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele az olyan meghatározó szektoroknak mint az építőipar, épülettervezés, fejlesztés és üzemeltetés.

Az MVM Next tájékoztatta a Graphisoft Parkot a szennyezett terület kármentesítésének időpontjáról

Az MVM Next tájékoztatta a Graphisoft Parkot a szennyezett terület kármentesítésének időpontjáról

A korábbi gázgyártási tevékenység következtében a Graphisoft Park északi fejlesztési területe szennyezett, ennek kármentesítése a szennyező, a Fővárosi Gázművek (jelenlegi jogutódja: MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.) kötelezettsége. Azonban az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. a kármentesítés várható befejezésének időpontjáról jelenleg nem tud felelősen nyilatkozni, ezért a Graphisoft Park az északi fejlesztési területen várható időn belül nem látja lehetségesnek érdemi fejlesztések megkezdését.

Az építészeket már meghódította, a kivitelezők viszont nem kérnek a modern tervezésből

Az építészeket már meghódította, a kivitelezők viszont nem kérnek a modern tervezésből

A hazai építészek döntő részénél a BIM szemlélet már beépült a munkafolyamataikba és elégedettek a modern megoldásokkal, ellenben a kivitelezők hiába hisznek egyre inkább a BIM szoftverek térhódításában, a napi gyakorlatban még alig alkalmazzák. Ugyanakkor egyre keresettebb a szakemberek körében a BIM menedzserképzés, miközben a cégek le vannak maradva az ilyen pozíciók kialakításában - derül ki a Graphisoft S.E. építészszoftver fejlesztő országos kutatásából.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.