Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróságot
Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számítógépes rendszerét a múlt héten - erősítette meg a hágai testület közleményben szerdán a NOS holland hírportál értesülését.
Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számítógépes rendszerét a múlt héten - erősítette meg a hágai testület közleményben szerdán a NOS holland hírportál értesülését.
Az MNB központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámainak időleges másolásával telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek. Egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni. Az MNB nem keres meg ügyfeleket ilyen ügyekben, s büntetőfeljelentést tesz, a megkárosított állampolgároknak is célszerű a rendőrséghez fordulni - írja az MNB közleményében.
Az Egyesült Államokban egy szövetségi nyilvántartás létrehozását javasolják, amely a pénzügyi csalásért korábban elítéltekre és polgári jogi bírságokra vonatkozó információkat gyűjtené össze. Ez a központosított adatbázis megkönnyítené a befektetők, a bűnüldöző szervek és a nyilvánosság számára a pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatos nyilvántartásokhoz való hozzáférést, ami elrettenthetné a csalókat és azonosíthatná a visszaesőket - számolt be a Reuters.
A Google havonta ad ki biztonsági frissítéseket az Android rendszerhez, ezek a frissítések időről időre tartalmaznak javításokat a legmagasabb súlyossági besorolású problémákra. Most a legfrisebb biztonsági közleményében a Google azt írta, hogy bizonyíték van arra, hogy a magas súlyossági besorolású (név szerint a CVE-2023-35674 hiba) "korlátozott, célzott kihasználás alatt állhat" - számolt be a Zdnet.com.
Az elmúlt évben a globálisan feljegyzett informatikai támadások csaknem 19 százaléka adathalász incidens volt, ez az arány azonban 2023 első három hónapjában jelentősen, 37,5 százalékra nőtt - közölte az ESET kiberbiztonsági cég.
A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése hétfőn az orosz-ukrán kiberhadviseléssel foglalkozott, nemrégiben ugyanis kiderült, hogy az orosz hackerek harctéri információkat próbáltak meg ellopni az ukrán katonák androidos eszközeiről.
Orosz katonai hackerek célba vették az ukrán katonák mobilkészülékeit, hogy érzékeny harctéri információkat lopjanak el - figyelmeztetett csütörtökön az Egyesült Államok és szövetségesei a CNN cikke szerint.
Az MVM Next ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis online földgázszámla-értesítőket kaptak. A megtévesztő, adathalász levelek felismerhetők - olvasható az MVM közleményében.
A Ford arra figyelmeztet, hogy egy sebezhetőséget fedeztek fel a számos Ford és egyes Lincoln járműben használt SYNC3 fedélzeti szórakoztató rendszerében, amely távoli kódfuttatást tesz lehetővé. Ugyanakkor azt állítják, hogy a járműveket biztonságosan lehet használni továbbra is - számolt be a Bleeping Computer.
A Midnight Blizzard vagy APT29 néven ismert, orosz kormányhoz köthető hackercsoport több tucat globális szervezetet vett célba a bejelentkezési adatok ellopására irányuló kampányában. A hackerek a Microsoft Teams csevegésekben ügyfélszolgálatosnak adják ki magukat, és megpróbálják rávenni a felhasználókat a többfaktoros hitelesítés jóváhagyására. A Microsoft kutatói felfedték, hogy ezek a "rendkívül célzott" social engineering támadások május vége óta "közel 40 egyedi globális szervezetet" érintettek - számolt be a Reuters.
Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.
Oroszbarát hackerek támadást indítottak az európai banki intézményrendszer ellen. A támadási hullám újabb áldozatává az Európai Beruházási Bank vált - írja a Cybernews.
Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma.
Egy államilag támogatott kínai hackercsoport kémkedett az amerikai kritikus infrastruktúrával rendelkező szervezetek széles köre után, a távközléstől a közlekedési vállalatokig - közölték szerdán a nyugati hírszerző ügynökségek és a Microsoft a Reuters beszámolója szerint.
A kiberbiztonsági elemzők 2023 márciusában mérték az elmúlt évek legtöbb zsarolóvírusos támadását, 459-et, amely 91 százalékos növekedést jelent az előző hónaphoz képest, és 62 százalékos növekedést a tavalyi év azonos hónapjához képest - írja a Bleeping Computer.
A brit üzleti vállalkozások és jótékonysági intézmények csaknem harmadát érte kibertámadás az utóbbi egy évben - hangzott el a Belfastban rendezett éves brit kiberbiztonsági konferencia szerdai nyitónapján.
Orosz hackerek rongálják az Egyesült Királyság érzékeny infrastruktúráját – ismertette a brit kormány figyelmeztetését a Sky News.
Kibertámadást intéztek csütörtökön a világ negyedik legnagyobb vízenergia-termelőjének számító, kanadai Hydro-Québec villamosenergia-vállalat ellen, a támadást később magára vállalta a NoName057 elnevezésű oroszbarát hackercsoport.
Több mint nyolcezer, többnyire a kritikus infrastrukturális hálózatok elleni kibertámadást észleltek és hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben - közölte az ország vezető távközlési vállalatának vezérigazgatója kedden.
Az FBI nemrégiben arra figyelmeztette a fogyasztókat, hogy lehetőleg ne használják az ingyenes nyilvános telefontöltő-állomásokat, ugyanis csalóknak sikerült eltéríteniük a nyilvános töltőket, amelyek megfertőzhetik az eszközöket rosszindulatú szoftverekkel - írja a CNBC.
Miközben a repülőgépei körül is sok a kérdőjel.
Átvette pártja vezetői tisztségét, hamarosan pedig kormányfővé válik.
A Kibervédelmi Intézet közölt új információkat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.