hitel

Lakáshitel törlesztéséhez is jár hamarosan cafetéria

Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.

Áll a bál a bedőlt hitelek körül

Témavizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank négy nagy hazai követeléskezelő cégnél, hogy feltárja, miként tartják be a 2012-ben nekik kiadott ajánlást - tájékoztatta a Portfolio.hu-t a jegybank. A követeléskezelőknél folyó vizsgálatnak azért is van nagy jelentősége, mert a magas bedőlései arányok miatt e szervezetek banki, közüzemi és egyéb tartozások sok százmilliárdjait kezelik. A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) viszont kifogásolja, hogy a felügyelet látóköre csak a piaci szereplők szűk körére terjed ki, a sajtóban pedig a működésükkel kapcsolatban tévinformációk tömkelege kering.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen: most érdemes hitelt felvenni

Nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a rendszerváltás óta nem lehetett olyan alacsony piaci kamatozással forinthitelt felvenni, mint most. Az adatok szerint azonban alig akarja kihasználni ezt a lakosság. A bankbetétek ugyancsak nem örvendenek nagy népszerűségnek, éppen a 2%-ot alig meghaladó átlagkamat miatt. Ami pedig a vállalati hiteleket illeti, a Növekedési Hitelprogram második szakasza eddig nem hozott áttörést. Az MNB pénteken közzétett januári adataiból csemegéztünk.

Nincs új félszocpol használt lakásokra (2.)

A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény - közhasznú nevén a szocpol támogatás - felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást vásároltak, ha 2009. július 1-jét megelőzően megkötött kölcsönszerződésük van, és azóta további gyermekük született vagy gyermeket fogadtak örökbe.

Vérszegény érdeklődés látszik az NHP második szakaszára

Az NHP 2. szakaszára egyelőre visszafogott volt az érdeklődés, 50 milliárd forintnyi szerződést kötöttek, amiből 42 milliárd forintot folyósítottak, főleg az első pillérben - derül ki az MNB ma megjelent Hitelezési folyamatok kiadványából A bankok válaszai alapján a következő negyedévben a hitelkereslet élénkülhet a vállalati szektorban és a lakosságnál is.

Csúnyán eladósodott a magyar lakosság

A KKE-régióban az egyes országokra jellemző banki hitelfelvételi és megtakarítási szokások lényegesen eltérnek egymástól. Jól körülhatárolható azon országok köre, amelyek lakossága nagyobb arányban rendelkezik megtakarítással, mint hiteltartozással. A legtöbb régióbeli országban alacsony a banki megtakarítások hányada és ehhez képest nagyfokú a lakosság eladósodottsága - derül ki a Gfk egyik friss kutatásából.

Felfüggesztik az ingatlanszektor hitelezését a kínai bankok?

Ma reggel az ázsiai részvénypiaci indexek vaskos mínuszba fordultak, ugyanis az egyik helyi napilap arról számolt be, hogy több kínai bank nem hajlandó az ingatlanszektort hitelezni - írja a Bloomberg. Az ingatlanárak az egekben járnak, a szektorban egyébként is korrekcióra számítanak.

A szomszédban már elkészült a devizahiteles csomag

Devizahitelesek megsegítését célzó törvénymódosítási tervezetet terjesztett a román parlament elé a Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz törvényhozója, amelyet Valeriu Zgonea házelnök és több kisebbségi képviselő is aláírt - közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.

Durva bedőlési arányt hozott a "devizahiteles csomag"

Miközben a kormány továbbra is lebegteti a devizahiteles csomagot, és a jogi helyzet tisztázására vár, a lakossági hiteleknél újabb rekordot döntött a nem teljesítő hitelek aránya. 2013 végén a hitelek 18,8 százalékát nem törlesztették a háztartások, ami az előző negyedév végi csúcshoz képest is 0,3 százalékpontos emelkedésnek felel meg. Az Európai Bíróság, a Kúria, az Alkotmánybíróság és a kormány négyesének döntésein múló devizahiteles csomagra várók szorított helyzetükben sorra fizetésképtelenné válnak, erre azonban minden bizonnyal az erkölcsi kockázat is rátesz egy lapáttal. A kiterjesztett árfolyamgát pedig úgy tűnik, továbbra sem hozza meg az elvárt eredményeket.

Itt az újabb csőd - Meddig bírja ezt Kína?

A közelmúltban az egyik nagy kínai befektetési alap csődjét sikerült elkerülni, de máris itt egy újabb bajba került termék - számolt be a CNBC. A 126 millió dolláros alapba fektetők eddig nem kapták meg a nekik járó pénzt. Most az a kérdés, újra megmentik-e őket, és milyen következményekkel járhat mindez.

Ekkora a baj? - Csúcson a nem fizető hitelek Kínában

A kínai bankok fizetésképtelen hiteleinek értéke kilencedik negyedéve folyamatosan nő. A legutóbbi emelkedést követően ezzel a 2008-as pénzügyi válság során látott szintre emelkedett a nem teljesítő hitelek értéke. A bankok eszközeinek értéke öt év alatt annyival nőtt, mint a teljes amerikai bankszektor eszközeinek értéke.

Végül összeomlik-e a félelmetes árnyékvilág?

A China Credit Trust közlése szerint másfélszeresére nőtt egyetlen év alatt a trösztök eszközeinek értéke, ezzel közel 1,8 ezer milliárd dollárnyi eszközt kezeltek - írja a Bloomberg. Ebből is látszik, hogy a befektetők a magas kockázatok ellenére sokkal jobban kedvelik az alapokat Kínában, mint az alacsony hozamot ígérő betéteket. Még az sem rettenti el őket, hogy a tröszt egyik 3 milliárd jüanos terméke majdnem bedőlt.

162 ezer hullott egy átlagos devizahiteles ölébe

A novemberi kisebb növekedés után érezhetően tovább emelkedett az árfolyamgátba újonnan belépők száma, de az eddigi szerződésszámhoz képest ez a növekmény is viszonylag alacsonynak számít. Összesen 1343-an kötöttek új szerződést a hónapban, ezzel az árfolyamukat rögzítő devizahitelesek száma 173 144-re nőtt, közülük az alacsonyabb törlesztőrészletet 161 926 devizahiteles élvezi. Egy átlagos belépő 162 ezer forintnyi törlesztéstől mentesült végleg, 84,1 ezer forint pedig az öt év után törlesztendő gyűjtőszámlára került. Az árfolyamgát igénybevételének növekedése mögött az állhat, hogy november óta a 90 napnál nagyobb késedelemben lévők és a nagy hitelösszeggel tartozók is beléphetnek.

Bedőlések jöhetnek, ha Lázár ígérete teljesül

Ha Lázár János múlt heti szavai szerint a választások után az autós devizahiteleseket is megmentenék, az számos lízingcéget bedönthetne - vélik a Lízingszövetségnél. Várhatóan emiatt nem valósul meg Lázár ígérete. Ugyanakkor a lízingcégek kedélyeit borzolja az is, hogy hamarosan el kellene indulnia az új hitelbiztosítéki nyilvántartásnak, de a végrehajtás részletei nem ismertek, és személyiségi jogi aggályokat is felvet az új rendszer: bárki számára nyilvánosan elérhető lesz ugyanis, mire vettünk fel hitelt, mit lízingelünk - hangzott el a Lízingszövetség sajtótájékoztatóján

Kiderült az orosz gigahitel kamata is

Sávos, 3,95-4,95 százalék lesz annak a 2025 és 2046 között törlesztendő euróhitelnek a kamata, amit a paksi bővítésre ad Oroszország - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTV Ma Reggel című műsorában a Népszabadság beszámolója szerint.

700 millió eurónyi rossz hitelétől szabadult az Unicredit

A legnagyobb olasz bank, az Unicredit tegnap bejelentette, hogy eladta 700 millió eurónyi késedelmes hitelét, az Intesa pedig belső rossz bank felállítását fontolgatja - számolt be a Financial Times. Az olasz bankok sorra lépéseket tesznek annak érdekében, hogy ne bukjanak el az őszre tervezett banki stressz teszteken.

Ilyen még nem történt a magyar bankbetétekkel

Mindössze 151 milliárd forintnyi lakáshitelt vett fel 2013-ban a magyar lakosság, ami 18%-a az öt évvel korábbi szintnek. A 2012-es mélyponthoz képest így is közel másfélszeresére növekedett a jelzáloghitelezés tavaly. A lakosság teljes banki hiteltartozása 2013 szilveszterén 6842 milliárd forinton állt, ez 5%-os csökkenést jelent egy év alatt. Ami a bankbetéteket illeti, az alacsony kamatszint miatt soha nem látott pénzkivonás történt a lekötött forintbetétekből: egy év alatt közel ötödével, 923 milliárd forinttal csökkent az összegük. A teljes lakossági betétállomány tizede tűnt el. Az alábbiakban az MNB pénteken közzétett lakossági hitel-betét adataiból csemegézünk, amelyek immár a 2013-as év egészét felölelik.

Úgy tűnik, megoldódott a nagy kínai probléma

A kínai Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) bank fiókjaiban értékesített 3 milliárd jüanos alap hamarosan lejár, a befektetők azonban a termék mögött álló hitel bajba jutása miatt valószínűleg veszteségeket szenvednek majd el. Egy esetleges csőd megrengetheti az egész kínai árnyékbankrendszert. A Bloomberg információi szerint az ICBC és a terméket kibocsátó China Credit Trust vagyonkezelő tröszt megállapodásra jutott a befektetőket érintő kérdésekben. A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a tröszt átstrukturálja a befektetés mögött álló hitelt.

Megint egy bankóriás fenyegeti bedőléssel a pénzügyi rendszert

Egy közel félmilliárd dolláros alap január végén jár le, a terméket kibocsátó China Credit Trust vagyonkezelő tröszt azonban aligha tudja kifizetni a befektetőket. Ugyanis a magas hozamok ígéretével összeharácsolt pénzt egy csődközeli állapotba került kínai bányászvállalat kapta hitelként. A terméket a világ legnagyobb bankjának, az ICBC banknak a fiókjaiban értékesítették, a gigászi pénzintézet azonban egy fillért sem hajlandó fizetni a pórul járt befektetőknek. A kínai kormányzat eközben már arról tárgyal, hogyan lehetne megmenteni a befektetőket, és elkerülni a hivatalos kínai bankrendszer mellett fokozatosan felépült árnyékbankrendszer totális összeomlását.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.