ingatlan

Ezért érhet véget a nagy lakásépítési boom - Megszólaltak a szakértők

A KSH ma megjelent adatai alapján, 2019. I. negyedévében 3661 új lakást adtak át országosan, ami 2010 óta a legerősebb évkezdetet jelenti. Ugyanakkor a kiadott 9639 új lakásépítési engedély már minimális csökkenést mutat a tavalyi év azonos időszakához képest, igaz ez még mindig a második legmagasabb volumen 2007 óta. A hír kapcsán megszólalt a Duna House, az Ingatlan.com és az OTP Ingatlanpont vezető elemzője is.

Váratlan robbanás a lakáshiteleknél, elszálltak a személyi kölcsönök

Rendkívül erős volt az idei március a lakossági hitelpiacon, rácáfolva a látványos lassulásról szóló év eleji várakozásokra. A lakáshitelek új kihelyezése 27%-kal, a személyi kölcsönöké 45%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, így a háztartások banki tartozása egy év leforgása alatt 8%-kal gyarapodott. A vállalatoknál nem volt kiugró a március hónap, de esetükben még nagyobb mértékben, évi 15%-kal nőtt a hitelállomány. A lakossági hitelezést a CSOK bővítése és a babaváró hitel, a betéti oldalt a Nemzeti Kötvény megjelenése forgathatja fel idén június-júliustól.

GVH: Az ingatlan.com tisztességtelenül járt el

Az online hirdetési felületet működtető ingatlan.com Zrt. megtévesztő állítást tett közzé "A legtöbb ingatlan egy helyen" szlogenjével, illetve nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el az egyes hirdetések kiemelését célzó "Csak nálunk" megjelölés feltételrendszerének kialakításakor - állapította meg a GVH a vállalkozás ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban. Az ingatlan.com ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben, de ez nem volt annyira súlyos, hogy még bírságot is kiszabjon rá a Versenyhivatal. A GVH közleményét módosítás nélkül, teljes egészében közöljük.

Brutálisat nőtt a budapesti lakásépítések száma - Erősen indult az idei év

2019 I. negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1%-kal kevesebb, mint 2018 azonos időszakában. Budapesten azonban egy év alatt másfélszeresére nőtt az épített lakások száma - derül ki a KSH legfrissebb közleményéből.

MNB: minél hosszabb időre fixáljuk a hitelkamatot!

Azt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkezőknek, hogy minél hosszabb időre fixálják a kamatot, mert egy esetleges pénzügyi válság nagy kockázatot jelent.

Bíró Ica nincs egyedül: ennyi kilakoltatás van Magyarországon

Az elmúlt három évben összesen közel 10 ezer otthonból és üzlethelyiségből történt kilakoltatás Magyarországon - mutatják a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak a napokban közzétett friss statisztikái. Az első negyedévben "mindössze" 114 kilakoltatás történt, de a kilakoltatási moratórium április 30-án véget ért, ezért az esedékes végrehajtások döntő része a következő hónapokra maradt.

Az ingatlanbefektetők is felkaphatják a fejüket, ha ez a városrész megújul

Egy városrész átalakulása mindig látványos folyamat, emellett azonban ingatlanpiaci szempontból sem mindegy, hogy kik és milyen fejlesztéseket terveznek oda. A fővárosnak most is több olyan része van, ahol jelentős átalakulások zajlanak, ezúttal a Nyugati pályaudvar mögötti területet vizsgáltuk meg.

Csöbörből vödörbe? - Hamarosan jól megizzasztják a lakáshiteleseket

Vállalom-e, hogy a jelenlegi 58 ezer forint helyett 65-75 ezer forintot fizetek havonta, hogy a következő öt-tíz évben a kamatok elszállása miatt biztosan ne kelljen akár 80-100 ezer forintos törlesztőrészlettől tartanom? - egy tipikus lakáshiteles számára nagyjából ez lesz a dilemma, amikor hamarosan kézhez veszi bankja tájékoztató levelét a kamatfixálási lehetőségekről. Kiszámoltuk, mely esetben mennyivel nőhet a törlesztőrészlet a fixálás következtében, miután az MNB-től eddig nem látott felbontásban kaptunk jelzáloghitel-statisztikákat. Úgy tűnik, akár bankonként is erőteljesen eltér majd, mennyire lesz vonzó az új ajánlat.

Elkaszálták a Lánchíd kiszélesítését

Elkaszálták a Lánchíd kiszélesítését

Megjelent a Széchenyi lánchíd felújítására vonatkozó Kormányhatározat, valamint a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József Attila utca átalakításával kapcsolatos határozat. A korábbi tervek alapján, a kőoroszlánok áthelyezésével a gyalogosjárdák, hídfők körüli erkélyek körülbelül 80 centiméterrel szélesebbek lettek volna, ezt azonban a Kormány visszavonta - szerepel a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Cunamiként csapnak le az Andrássy útra az ötcsillagos hotelek

Budapest legszűkebb belvárosában már több hotelszoba épül, mint új lakás. Csak négy-és ötcsillagos szállodai szobából több mint háromezer készül, az Andrássy úton és közvetlen környékén 1300, így az 1-es számú magyar bulváron már majdnem minden ötödik-hatodik épület hotelként működik majd - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) a napokban közzé tett idei első trendriportjából. Egyelőre indokoltnak tűnik ez az óriási beruházási hullám a legfelső kategóriában. Van persze kockázatok is, mind közül a legnagyobb az, hogy késhet és durván drágulhat a kivitelezés.

"A magyar emberek egy részének két fontos tulajdonsága van: irigyek és a külsőségekre adnak"

A kevés építőipari szakember folyamatos dilemmát okoz az ezen a területen tevékenykedő cégeknek, beruházóknak és egyáltalán mindenkinek. Abban nagyjából megvan az egyetértés, hogy a probléma megoldásához sokkal vonzóbbá kell tenni a szakmát, és már a fiatalkori oktatásba is komoly energiákat kellene beletenni. Az ösztönző módszerekben azonban sok különböző véleményt lehet hallani, valaki a bérezésre koncentrál, mások a megbecsülést tartják nagyon fontosnak. A lehetséges megoldásokról Kreinbacher Józseffel, a Metál Hungária Holding Zrt. alapítójával beszélgettünk, aki szerint leginkább az irigységre és a külsőségekre reagálva lehet megoldani az építőipari munkaerőhiányt..

Fontos levelet kap hamarosan 129 ezer veszélyeztetett jelzáloghiteles

Összesen 129 ezer veszélyeztetett jelzáloghitelesüket 3 szakaszban, legkésőbb 2020. január 31-éig, majd évente fogják tájékoztatni a bankok a hosszú kamatperiódusú hitelre váltás lehetőségeiről. Egyszerű szerződésmódosítást tesznek elérhetővé mindenki számára, amely során csak az objektív külső körülmények (pl. közjegyző bevonása) miatt felmerülő költséget számíthatják fel az ügyfélnek a bankok.

Lakásbérlés vagy vásárlás? - Most megfejtjük a kérdést

Szinte mindenki, aki önálló életet kezdene, más városba költözne, esetleg környéket, lakástípust váltana, döntés elé kerül, mi éri meg jobban: lakást vásárolni vagy bérelni? Mindkét lehetőségnek kétség kívül van előnye és hátránya, ezért az OTP Ingatlanpont szakértője egy átlagos budapesti lakás példáján, szigorúan pénzügyi szempontok alapján kiszámolta, hogy hosszútávon melyik választás éri meg jobban a jelenlegi gazdasági környezetben.

Ezek a fejlesztők kedvenc városai: itt épül a legtöbb lakás

Kijöttek a legfrissebb lakáspiaci KSH adatok 2018 utolsó negyedévére, és így az egész tavalyi évre vonatkozóan. Ahogy a napokban beszámoltunk róla, a lakásárak emelkedése folytatódott: 2018 IV. negyedévében a használt lakások 9,5 az új lakások 3,6 százalékkal voltak drágábbak, mint az előző év azonos időszakában. Nemcsak az árak emelkedtek, hanem az új lakásépítések és az eladott használt lakások száma is egyre nőtt. Az elemzésből az is kiderül, hogy mely budapesti kerületekben és mely vidéki városokban volt a legtöbb értékesítési céllal épített lakás.

Szinte már mindent az interneten veszünk - Felkészültek erre a magyar cégek?

Szinte már mindent az interneten veszünk - Felkészültek erre a magyar cégek?

Elképesztő rohamtempóban terjed világszerte, így Magyarországon is az online vásárlási láz, gyakorlatilag alig van már olyan cég vagy éppen diszkontlánc a piacon, amely ne kínálna online vásárlási lehetőséget. De hogy tudnak ilyen gyorsan fejlődő szektorral lépést tartani az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek? Hogy lehet ilyen tempóban a rendeléseket rögzíteni, előkészíteni, kiszállítani és egyáltalán hogy lehet megfelelni a napról napra változó ügyféligényeknek? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a Portfolio május 21-ei Smart Logistics konferenciáján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.