interjú

Jobb, mint a hitel? - Új piacon hódít az OTP

A kevésbé hitelképes vállalkozások is könnyen forráshoz juthatnak, ha vevőkörük jó fizetőképességű. A faktoring egy olyan finanszírozási forma, amely erre kiváló lehetőséget ad, és a bank kockázatát is csökkenti - mondja az OTP tavaly indult Kereskedelmi Faktoring területének vezetője. Molnár Tamás szerint az OTP már 2015 végére a legnagyobb szereplővé válhat a tavaly 8,5%-os visszaesést elszenvedő hazai faktoringpiacon.

Mit írt alá tegnap 12 magyarországi bank?

Soha nem látott ütemben nő az Eximbank hitelezési aktivitása, amely számításaik szerint idén 1,1%-kal járulhat hozzá a magyar gazdasági növekedéshez. Az állami tulajdonú bank tegnap 12 hazai hitelintézettel új refinanszírozási hitelprogramról kötött megállapodást. Az aláírás hátteréről, az Eximbank ambiciózus terveiről, a következő kötvénykibocsátásról és az export idei kilátásairól Nátrán Roland vezérigazgatót kérdeztük.

"Végtelen számban tudunk programozókat elhelyezni"

Kikényszerítette a válság, hogy már a magyar cégek is egyre inkább megbízásokban gondolkodnak, létszámgazdálkodásukat pedig szinte órára pontosan tervezik. Az új munka törvénykönyve pedig lehetőséget is ad erre. Míg nálunk egyelőre szokatlan az akár néhány napos munkaviszony, az angolszász országokban a munkavállalóknak kvázi saját munkaközvetítő ügynökük van, megkönnyítve a váltásokat. Relatív munkaerőhiány van Magyarországon, eközben továbbra is nő az érdeklődés a külföldi munkák után, és bármennyire erősödnek a bevándorlás-ellenes hangok egyes országokban, a vállalatokat nem ez érdekli. A munkaerőpiaci trendekről Pataki Károllyal, a Trenkwalder International vezérigazgatójával és Fehér Tamással, a Trenkwalder magyarországi ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Hová terjeszkedhet tovább Demjánék mamutcége? (interjú)

Világgazdasági trendekről, Magyarország pozíciójáról, és elsősorban a TriGranit fejlesztési lehetőségeiről beszélgettünk Lőrincze Péterrel, a TriGranit nemzetközi kapcsolatokért felelős, illetve a BIAC igazgatóságának alelnökével.

A banki üzlet nem egy euróról szól (Interjú a Raiffeisen vezérével)

Valójában a kormány határozza meg, mennyit is ér a magyar Raiffeisen - ismeri el Heinz Wiedner, a társaság vezérigazgatója. Az osztrák tulajdonos két héttel ezelőtti döntése óta először a Portfolio.hu-nak beszél arról a bankvezér, miként lehet a tartós bizonytalanság állapotában is terveket szőni a banknál, mit gondol a magyar bankszektor Matolcsy György által jósolt átalakulásáról és a bankvezér kollégák őszinteségéről. Szavai alapján a tavaszi választások aligha vetnek véget a magyar gazdaságpolitika "szabadságharcának".

Fűrész helyett a szikét kell sűrűbben használni (Interjú)

2014-ben nem jönnek majd futószalagon a költségvetési kiigazító csomagok, de van esély némi hiánytúllépésre - vetítette előre a Portfolio.hu-nak adott év végi kitekintő interjúban Samu János. A Concorde makroelemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy a tartós adósságcsökkentéshez a tartós növekedés feltételeit megteremtő gazdaságpolitika szükséges. Az elemző reméli, hogy a magyar jegybank megáll a kamatvágásokkal még a lengyel kamatszint felett.

Sérülékenyebbé válunk a globális hangulatváltozásokkal (Interjú)

A globális piaci hangulatot leginkább meghatározó események, mint a Fed irányváltása, a japán gazdaságpolitikai mix vagy az újabb kínai reformok mind-mind rengeteg bizonytalanságot hordoznak magunkban, amik Magyarországot még sérülékenyebbé tehetik a jövőben. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjához pedig nem érdemes túlzottan optimistán hozzáállnunk - válaszolta a Portfolio.hu kérédéseire Kondrát Zsolt, az MKB vezető közgazdásza.

Belengette a közalkalmazotti béremelést Varga

A 9%-os szja-kulcs bevezetése jövő ősszel kerülhet napirendre, és becslések szerint 500 milliárd forintos kiesést okozhat - nyilatkozta Varga Mihály a Figyelőnek. A nemzetgazdasági miniszter a 2010-eshez hasonlóan érvel: az így kieső bevételeket a gazdasági növekedés is behozhatja.

"Nem fogjuk elszúrni" (Interjú Balog Ádámmal)

A Magyar Nemzeti Bankot is meglepte a múlt héten megjelent alacsony inflációs adat, amely a jegybank középtávú inflációs képére és a kamatpályára is hatással lehet - mondta a Portfolio.hu-nak adott interjújában Balog Ádám. Az MNB alelnöke szerint aktívan figyelnek a pénzügyi stabilitási kockázatokra is, de jelenleg csak annyit ígérhet, hogy nem fogják elszúrni a kamatcsökkentéssel. A Növekedési Hitelprogram jövőre 0,7 százazalékponttal emelheti meg a GDP-t, az újabb keret 70-80 százalékát pedig beruházási hitelre fordíthatják a bankok. A devizatartalékhoz csak nagyon óvatosan és csak meghatározott feltételek mellett nyúlnának.

Néhány éven belül rá sem ismerünk a magyar bankpiacra

Nehéz elképzelni, hogy az Ausztriánál lényegesen kisebb GDP-vel rendelkező Magyarország megélne a jövőben is egy nagyságrenddel nagyobb létszámú bankpiaccal - mondja Kozma András. A német tulajdonban lévő hazai Commerzbank elnök-vezérigazgatója a Növekedési Hitelprogram második szakaszáról és a tranzakciós illetékről is megosztja véleményét a Portfolio.hu-nak adott interjújában.

Év végéig megveszünk minimum egy közműcéget (Interjú)

Piacvezető nagyságú szolgáltatót építene a kormány a Posta-Takarék együttműködésből - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Mivel indokolja a Magyar Posta negyedének eladását? Vesz-e év végéig még közműszolgáltatót az állam (megsúgjuk: igen)? Sikeresnek értékelik az e-útdíjat? Kibírja-e az ország a 2. rezsicsökkentést? Az interjúból minden kiderül.

Konténerhajó, diószedés, startup - Újításból lesz növekedés

A szélesebben értelmezett innovációs tevékenységekben a magyar teljesítmény az európai átlag harmada-negyede - mondja Békés Gábor, az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Pedig Magyarország számára ez óriási lehetőség, hiszen a világgazdaságba integrálódott országok nyerhetnek vele a legtöbbet. Az általános vállalati tudás fejlesztésén túl az állam is tehetne azért, hogy ne így legyen: az üzleti környezet, ezen belül a speciális szolgáltatói infrastruktúra fejlesztése nagyon hasznos lenne.

Törékeny alapokon nyugszik a magyar fellendülés

A gazdaság növekedési potenciálja továbbra is igen gyenge, a jövő évi gyorsulásban nem elhanyagolható szerepet játszanak egyszeri tényezők. Ameddig e téren nem látunk fordulatot, minden hasonló fellendülés törékeny alapokon nyugszik, és semmi garancia nincs arra, hogy fenntartható, arra pedig pláne, hogy erről a szintről tovább gyorsuljon a gazdaság - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Trippon Mariann. A CIB Bank vezető elemzője úgy látja, hogy a Növekedési Hitelprogram jó irányba tett lépést jelent, de a költségei meglehetősen bizonytalanok.

A nem tudás veszélyes

Egyre híznak az adójogszabályok, egyre több mindennek kell megfelelni, és még a legnagyobb körültekintéssel is belecsúszhatunk valamilyen hibába egy adóellenőrzés során. Sokan azonban nem ismerik eléggé a lehetőségeiket és nem tudják, hogy még ilyenkor sem az az egyetlen megoldás, hogy befizetjük a büntetést. Miket mérlegel az adóhatóság, milyen módon óvhatja meg egy vállalkozás magát a büntetésektől? Gyányi Tamással, a WTS Klient tanácsadó adóigazgatójával beszélgettünk.

A WTS Klient tanácsadó partnere, Lambert Zoltán is részt vesz a Portfolio.hu októberben megrendezésre kerülő, Budapest Economic Forum című konferenciáján. Részleteket az alábbi menükben talál.

Csányi: "a bankszektor nem élné túl" az azonnali forintosítást

Az ATV Egyenes Beszéd ma esti adásának vendége volt Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, aki Kálmán Olga kérdésire válaszolt. Az interjú során Kálmán Olga rögtön kitért Csányi korábbi részvényeladásaira. Ezt követően a műsorvezető Csányi Sándort a kormánnyal való viszonyáról kérdezte. A takarékszövetkezetek államosítása kapcsán pedig szóba került a Takarékbank eladása is, mellyel kapcsolatban Csányi elmondta, hogy mindenképpen pályázni fognak rá. A műsorvezető kitért a cégvezér és Lázár János kapcsolatára is, majd szóba került a devizahitelesek ügye.

Kell a kamatcsökkentés, de éles váltás nincs

Nem azért volt stratégiai fontosságú a legutóbbi sajtótájékoztató, mert a jegybank már nem inflációs célkövetést alkalmazna, hanem a kamatlépések miatt - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A szokatlan, kisebb lépésközökkel történő kamatcsökkentés lehetőségét azért választotta a Monetáris Tanács, mert nem szeretne belekerülni egy olyan helyzetbe, hogy a piaci szereplők a kamatvágás szüneteltetését a ciklus lezárásaként értelmezzék. Ha valamelyik kormányzati lépés (például egy új devizahiteles mentőcsomag) nagy devizaigénnyel járna, a jegybank a devizatartalékkal segítene, így próbálva ellensúlyozni a forintárfolyam ingadozásait - mondta Palotai. Az MNB eddig nem tartotta szükségesnek az intervenciót a forintpiacon, mert nem látott olyan árfolyamszinteket, amelyek aggodalomra adtak volna okot.

Mit szeretne a takarékszövetkezetektől a kormány? (Interjú)

Több százmilliárd forintnyi hitel nyílhat meg a vidéki Magyarország számára a takarékszövetkezetek átalakításával - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, aki a kormány részéről a "Szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról" szóló törvény előadója. A tárcavezető szerint a takarékszövetkezeti szektort nemcsak megerősíteni kellett, hanem segíteni is abban, hogy nyugat-európai mintáknak megfelelően, hatékonyan működjön, és valóban ellássa a vidék bankjának szerepkörét.

A kínai elvonókúra megviselheti az egész világot

Kína rákapott a hiteldrogra, és most le kell jönnie róla, nincs más választás - mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Akár tartósan alacsony lehet a kínai gazdasági növekedés, ez pedig jelentős változásokat hozhat a világ tőkepiacain is. Az új kínai növekedési modell nem születik meg könnyen, de azért korai lenne elővenni az összeomlás-forgatókönyveket.

Magyarország aranytartaléka vándorol ki az országból

Minden egyes közgazdasági vélemény szerint a krízisnek maximum a felénél tartunk, innentől kezdve azt gondolom, hogy az aranynak továbbra is komoly szerepe lesz a vagyonképzésben - mondta az Arteus Capital vezérigazgatója, Varga Zoltán. Az időről időre fellángoló krízisek és az extrém laza jegybanki politikák népszerű menekülő eszközzé tették az aranyat az elmúlt években, a hazai fizikai arany piac pedig ezt kihasználva gyors fejlődésnek indult. A legújabb innováció a piacon az aranyfedezetű hitel, amely a befektetési arannyal rendelkező befektetőknek nyújt - egyelőre eurós - forrást a rövidebb távú likviditási igények kezelésére. Aranyfedezetre eddig nem lehetett hazánkban hitelt kapni.

Gyurcsány Ferenc: "Pokoli ára van, ha a költségvetési fegyelem laza" - Interjú

A kormányprogram nem fog felpuhulni, erre különösebb nyomás sincs - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Portfolio.hu-nak. A miniszterelnök szavaiból úgy tűnik, hogy jövőre még megúszhatjuk az ingatlanadót. A forint-árfolyamsáv eltörlésével kapcsolatban Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy a kérdés nincs a kormány előtt, ha oda kerül, meg fogja fontolni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.