kolumbia

A gerilla közgazdász nyerte a választások első fordulóját

A gerilla közgazdász nyerte a választások első fordulóját

A gerillából lett közgazdász, majd bogotái polgármester, Gustavo Petro nyerte az elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulóját Kolumbiában, ellenfele pedig meglepetésre Rodolfo Hernández üzletember lesz a három hét múlva esedékes második fordulóban.

Egykori gerilla kerülhet hatalomra a világ legfőbb kokaintermelő országában

Egykori gerilla kerülhet hatalomra a világ legfőbb kokaintermelő országában

Történetében először baloldali államfője lehet Kolumbiának, miután Gustavo Petro egykori gerilla, jelenlegi szenátor a fő esélyese az elnökválasztásnak, amelynek első fordulóját ma rendezik meg a dél-amerikai országban. Petro választási kampányának egyik fő eleme a súlyos mértékű jövedelmi egyenlőtlenségek felszámolására irányult, amelynek részeként a magánnyugdíj-alapok forrásaiból tömné be az állami nyugdíjrendszer lyukait. Nagy visszhangot váltott ki az a javaslata is, amely szerint az ország exportjának felét kitevő olajszektorban betiltaná az új kutatási projekteket. Győzelme esetén Washingtonnal – amely legfőbb dél-amerikai szövetségeseként tekint az országra – lazítaná a szoros kapcsolatokat: a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás újratárgyalása mellett megkérdőjelezi azt a gyakorlatot is, hogy az elfogott drogbárókat az USA-nak adják ki.

Távol a harcoktól: zsákolják a latin-amerikai részvényeket

Távol a harcoktól: zsákolják a latin-amerikai részvényeket

Amíg a világ befektetői az orosz-ukrán konfliktusra és annak hatásaira figyelnek, illetve emellett a magas infláció, az emelkedő kamatok, és energiaárak árnyékában inkább az eladói oldalon voltak jelen mostanság, addig van egy hatalmas régió, amelyik szépen felülteljesít és hosszú szenvedés után jelenleg a vezetők közé tartozik. Ez Latin-Amerika, ahol nemcsak vidám az élet és finomak az ételek, de a piaci szereplőknek a gazdagon fűszerezett részvények is nagyon ízlenek. A technikai elemzés egyelőre alátámasztja az ottani tőzsdéken tapasztalható optimizmust.

Ezt nem ússzuk meg: durván elszáll a kávé ára

Ezt nem ússzuk meg: durván elszáll a kávé ára

Több tényező miatt is drágulhat a következő években a kávé ára, az első drágulási hullámot már idén megérezhetjük, amellyel azonban nem lesz vége az áremelkedésnek – véli a Dallmayr ügyvezetője. A 300 éves múltra visszatekintő cégnél úgy látják: a klímaváltozás, az ebből fakadó félelem és az árupiaci spekuláció egyaránt felfelé hajtja a naponta több milliárd ember által fogyasztott ital árát. Már 2022-ben borítékolható az átlag 20 százalékos áremelkedés, a drága kávé pedig várhatóan a mindennapok része lesz még évekig.

Ez a két tonna kokain nem érkezik meg Európába

Ez a két tonna kokain nem érkezik meg Európába

Európának szánt, több mint két tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai Cartagena kikötővárosában - közölte szombaton a latin-amerikai ország védelmi minisztériuma és rendőrsége. A drog árát mintegy 400 milliárd pesóra (33 milliárd forint) becsülik.

Elfogták a legrettegettebb kolumbiai drogbárót

Elfogták a legrettegettebb kolumbiai drogbárót

Kolumbiában elfogták Dairo Antonio Úsugát, a latin-amerikai ország Otoniel álnéven is ismert legkeresettebb kábítószerkereskedőjét, a Clan del Golfo bűnszervezet vezetőjét - közölte Iván Duque kolumbiai elnök szombaton.

Újabb országban érte el a 100 ezret a koronavírus áldozatainak száma

Újabb országban érte el a 100 ezret a koronavírus áldozatainak száma

A világon tizedikként Kolumbiában is elérte a százezret a héten a koronavírus igazolt halálos áldozatainak a száma - derül ki az Oxfordi Egyetem adataiból. Az 50 milliós latin-amerikai országban április óta nő a járvány regisztrált fertőzöttjeinek száma, az elmúlt hét napban pedig onnan jelentették a vírussal kapcsolatos harmadik legmagasabb halálozási rátát a világon.

Már hárommilliós a venezuelai menekülttömeg

Kolumbia és Peru a nemzetközi közösséghez fordult azért, hogy segítsen megoldani az utóbbi években országaikba érkezett mintegy kétmilliós venezuelai menekülttömeg okozta gondokat - derült ki hétfőn a két ország államfője által jegyzett dokumentumból. Azt nem lehet tudni, hogy mekkora mértékű segélyre lenne szükség. A két ország fogadta be a hazájából 2015 óta eddig elmenekült 3 milliónyi venezuelai nagyobb részét.

Az angolok és a belgák eldönthetik, kivel akarnak játszani

Az angolok és a belgák eldönthetik, kivel akarnak játszani

Zárul a csoportkör az oroszországi foci-vb-n, a pénteki szünnap előtt csak egy igazi kérdés maradt nyitva: Japán, Szenegál és Kolumbia közül melyik két csapat jut a nyolcaddöntőbe. Papíron az ázsiaiak vannak a legjobb helyzetben, de ha az eddig alulteljesítő lengyelek megrázzák magukat, akkor akár bajba is kerülhetnek. Közben a másik csoportban kényelmesen hátradőlhet Anglia és Belgium, csak azt kell egymás között eldönteniük, kivel akarnak játszani a jövő héten.

Megkezdi a vb-t a legszegényebb, de egyben leggyorsabban növekvő ország is

Az utolsó csapatok is megkezdik a szereplésüket a világbajnokságon kedden, köztük az a Szenegál, mely egyszerre a leggyorsabban növekvő és a legkisebb életszínvonallal rendelkező ország. Az is kiderül, hogy a nyitómeccsen látott kiütés csak egyszeri fellángolás volt a házigazda oroszoktól, vagy tartósan jól tudnak szerepelni.

Marxista lázadók, kábítószer-kereskedő bandák - lesz dolga az új elnöknek

Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, maga mögé utasítva baloldali riválisát, Gustavo Petrót. Győzelme várhatóan megnyugtatja a latin-amerikai ország befektetőit, ugyanakkor felveti a marxista lázadókkal 2016 novemberében aláírt békemegállapodás megváltoztatásának lehetőségét.

Kolumbiai céggel üzletel az OTT-ONE

Kolumbiai céggel üzletel az OTT-ONE

Tudományos és technológiai, valamint kereskedelmi tevékenységet célzó együttműködési szerződést írt alá az OTT-ONE a kolumbiai székhelyű, a kolumbiai Védelmi Minisztérium tulajdonában lévő Corporación De Alta Tecnología Para La Defensa (CODALTEC) nevű társasággal.

Kolumbiát felvették az OECD-be

Kolumbiát pénteken felvették a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetébe (OECD). Juan Manuel Santos kolumbiai elnök szerint országa a helyes üzleti gyakorlat és beruházások ösztönzésével érdemelte ki a tagságot.

A Nobel-békedíj megvan, most már csak a béke kellene

Újraindítja a kolumbiai elnök a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű gerillaszervezettel folytatott béketárgyalásokat, amelyeket január közepén függesztett fel az ELN tagjai által elkövetett merényletek sorozata után.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.