makrogazdaság

Orbán: Több töltény van a tárban

Orbán Viktor szerint ha az igazságszolgáltatás az emberek oldalára áll, akkor már nem az embereknek kell segíteni, hanem a bankokat kell megnézni, hogy teljesíthessék kötelességüket. A kormányfő újabb vitákra készül Brüsszellel szemben.

Ezzel elkerülhetők a 2010-ben elkövetett hibák

Érik a magyar költségvetési szabályrendszer újraírása, de el kéne kerülni a 2010-11-ben elkövetett hibákat. A háromrészes cikksorozat harmadik és egyben záró része olyan javaslatokat fogalmaz meg, amelyekkel elkerülhetők például az arról szóló viták, hogy "miért ilyen kicsi a biliárdasztal?"

Rájár a rúd a benzinesekre

A hét második felében is tovább emelkedtek a finomított termékárak, igaz eltérő mértékben. Ráadásul a forint sem nagyon talált magára, így akár a jövő hét is áremeléssel kezdődhet. A dízelesek jó eséllyel megúszhatják a jövő heti emelést, de a benzinesek akár újabb 3-5 forintos emeléssel is szembesülhetnek majd.

Kína nagyon megengedő próbál lenni: néha már két gyereket is engednek

Körvonalazódni látszanak a kínai vezetés elképzelései a gazdasági reformok kapcsán: nemcsak a piacnak próbálnak majd nagyobb szerepet adni, hanem a népesség elöregedésének is elejét vennék. Természetesen túl nagy szabadságra azért nem számíthatunk a kommunistáktól, az állami monopóliumok maradnak, a párok pedig csak akkor vállalhatnak két gyereket, ha a szüleik ezt nem tették.

Pleschinger: lassítani kéne a kamatvágásokkal

Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy szerinte óvatosabban kéne folytatni a kamatvágási ciklust, ugyanis mindenképpen el kéne kerülniük, hogy egy esetleges piaci hangulatváltáskor hirtelen kamatemelést kelljen végrehajtania a jegybanknak.

Nyílik az olajolló - Kinek jó ez?

Szeptember közepe óta esik az olaj ára, amit az üzemanyagárak csökkenésén keresztül a hazai autósok is megéreztek, de van itt egy másik érdekes folyamat is: a különböző olajfajták ára egymástól jelentősen eltérő mértékben esett, amin elsősorban az amerikai olajfinomítók kerestek sokat.

Visszakozott súlyos kijelentéseitől a horvát miniszter

Visszakozott korábbi kijelentéseitől a horvát pénzügyminiszter. Slavko Linic tegnap úgy nyilatkozott, csak akkor lenne szükség külső pénzügyi segítségre, ha az ország nem tudna a piacról forrást bevonni, ez azonban "nyilvánvalóan nem fog megtörténni 2014-ben" - mondta.

Nyár óta nem volt ilyen (korr.)

Októberben a várt 0,1 százalékos emelkedés helyett 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az USA-ban - jelentette a Fed. Július óta nem volt olyan hónap, amikor csökkenést mértek volna.

Összeültek a kínai honatyák - maradnak kommunisták

November 9-12-e között ülésezett a kínai kommunista párt, hogy választ adjon az ország előtt álló gazdasági problémákra. Túl sok új dolgot ugyanakkor nem találtak ki, a fő üzenetük az, hogy nagyobb hangsúlyt adnak majd a piacnak, de megtartják az állami befolyást. Az ország lassulásnak néz elébe, ráadásul rengeteg probléma rejlik a mamutország gazdasági gépezetében, amik jelentős kockázattal szolgálnak a globális piacra nézve is.

Meglepetést okozott a feldolgozóipari adat

A feldolgozóipari szereplők inkább pesszimisták a kilátásokat illetően - derül ki a New York-i Fed novemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 1,5 pontról -2,2 pontra esett vissza, miközben a konszenzus 4,3 pont volt.

Csaba László: elkezdtünk visszakapaszkodni, de...

Csaba László örül, hogy leállt a visszaesés, de nem számít arra, hogy a gazdaság rövidtávon a válság előtti szinten fejlődhet. A közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában azt is kijelentette: a kormánynak páratlan felhatalmazása volt a reformokra, de ezzel szerinte nem nagyon élt.

Így lesz álom a tervekből

A fenntartható gazdasági növekedés megteremtésének egyik szükséges feltétele a költségvetési rendszer átalakítása. A háromrészes cikksorozat első része az átláthatóság fontosságával foglalkozott, a mostani második rész pedig a kiadások alakulását vizsgálja, a tudatosság hiányára és a tervek feledésbe merülésére világít rá. A költségvetési politika lényege a kormányzati célok elérése lenne fenntartható pénzügyi keretek között. Ebben az értelemben a jelenlegi kormányzati ciklus sem hoz javulást a megelőző 15 év rossz teljesítményéhez képest. A középtávú tervezés megalapozatlan és rendszeresen alárendelődik a rövid távú ötleteknek. A kiadási oldal tudatos alakítására való képtelenséggel együtt ez szükségszerűen vezet a növekedést romboló, tehát a hosszú távú fenntarthatóságot alig javító adóemelések csapdájába.

Először csinált ilyet az Európai Bizottság

Első alkalommal adta ki véleményét 13 euróövezeti tagállam és 3 uniós ország jövő évi költségvetési tervezetéről az Európai Bizottság (a külső pénzügyi mentőprogramban részesülő euróövezeti országok kivételével). A pénteken megjelent dokumentum szerint Luxemburg, Finnország, Olaszország, Málta és Spanyolország esetében áll fenn a kockázata a stabilitási paktum céljának elvétésére. Az is eldőlt, hogy a Bizottság túlzotthiány-eljárás megindítását javasolja a Tanácsnak.

Egyre optimistábbak a magyar cégek

Határozott optimizmus jellemzi a vállalatokat az MFB 2013. őszi, 560 vállalat válaszait tartalmazó felmérésének eredményei alapján. A vállalati felmérés adataiból képzett konjunktúra mutató, az MFB-indikátor fél év alatt 4,6 ponttal emelkedve októberben 57,3 pontra ugrott, s ezzel meghaladta az eddigi rekordot jelentő 2011. tavaszi szintet is.

Jelentős dezinfláció ment végbe egy év alatt

A felülvizsgált októberi inflációs számok nem változtattak a korábban kialakult képen, miszerint rendkívül erős dezinflációs folyamat tombol Európán. Októberben az Eurostat legfrissebb közlése szerint is 0,7 százalékos volt az eurózónás infláció, míg az EU-28-ban 0,9 százalék, ami majdnem két százalékpontos csökkenést jelent egy év alatt!

Most indulhat be igazán a magyar ipar

Az ipari rendelésállomány dinamikus bővüléséről árulkodnak a ma megjelent részletes adatok. Szeptemberre teljesen ledolgozta múlt év végi visszaesését a szektor - ez, a mai rendelési adatok és a tegnapi GDP-számok összességében igen biztató képet festenek a jövő évi növekedési kilátásokról.

Varga: a magánvéleményemet mondtam

Igazi road show-ba kezdett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kellemes meglepetést okozó harmadik negyedéves GDP-adatok megjelenése után. A csütörtök déli door step sajtótájékoztató után este a Duna TV Közbeszéd, majd az MTV Este című műsorának vendége volt. Péntek reggel pedig már a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt.

Orbán Gábor: az EU miatt lesz új adósságszabály

Folyamatban van az adósságszabály átírása, de nem a hazai makrofolyamatok miatt van erre szükség - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára. A közelmúltban felmerült, IMF-tizednek nevezett vagyonadót szerinte Magyarországnak egyáltalán nem kell figyelembe vennie.

Egyetlen megoldás lehetséges a neves befektető szerint

A Fed eszközvásárlási programjának csak akkor lehet vége, ha a növekedés jelentősen gyorsul - nyilatkozta Mohamed El-Erian a CNBC műsorában. A Pimco első embere szerint az eszközvásárlásokra egyszerűen azért volt szükség, mert nem volt más megoldás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.