mnb

A robotok legyőzhetik az árak emelkedését

Az inflációs folyamatok alapvető változásaival foglalkozó cikksorozatunk harmadik része a digitalizáció, és a digitális technológiák elterjedésének inflációra gyakorolt hatását, annak főbb csatornáit mutatja be. A technológiai haladással az infokommunikációs eszközök egyre olcsóbbá váltak, emellett a robotizáció, automatizáció (Ipar 4.0) a termelés költségeit is mérsékeli. Az információhoz való könnyebb hozzáférés, illetve a nemzetközi e-kereskedelem jelentősen növeli a vállalatok közötti versenyt, ami szintén fegyelmezőleg hat az árazásra. A hazai adatokat vizsgálva azt találjuk, hogy a digitalizáció által leginkább érintett termékkörök esetén az elmúlt évtizedben gyakoribbá váltak az árcsökkentések, melyben részben a digitalizáció elterjedése is szerepet játszhatott.

Már közel 2000 milliárd forintnyi pénzt öntött a piacra az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott hétfőn, amelyen 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás ezzel 1989 milliárd forintra emelkedik.

47 milliós bírsággal büntette az MNB a MagNet Bankot

Az MNB összesen 47 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, informatikai, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó szabályzati hiányosságok miatt, és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére - számol be az MNB sajtóközleményben.

Adnak még egy lökést a dollárnak az amerikai adatok?

Adnak még egy lökést a dollárnak az amerikai adatok?

A héten elsősorban a tengerentúlra lesz érdemes figyelni, mivel egyrészt onnan jönnek érdemi adatok, másrészt a dollár hetek óta fokozatosan erősödik. Emellett fontos lehet, hogy folytatódik-e a feltörekvő piacokat sújtó eladási hullám, például a török lírán enyhül-e a nyomás.

Furcsa aranykor közeledik: önzetlen banktulajdonosok lephetik el Magyarországot

Egyszerre jöhet el a magyar gazdaság és a hazai bankszektor új aranykora, ha a kormány 4% feletti növekedési célja mellett az MNB hitelpiaci jövőképe is teljesül 2030-ra. Utóbbit a Portfolio áprilisi Hitelezés 2018 konferenciáján ismertette Nagy Márton alelnök, de még nem minden részletében elemeztük ki. Érdemes például elgondolkodni azon is, hogy fogja bírni ezt a tempót a magyar bankszektor, hiszen nem egyszerűen likviditási és tőkebőségre, de az utóbbi teljesítéséhez magas profitabilitásra, sőt példátlan tulajdonosi önmérsékletre (minimális osztalékra vagy sorozatos tőkebevonásra) is szüksége lenne.

Tolja a pénzt az MNB a bankrendszerbe

Öt és tíz éves futamidejű, monetáris politikai célú IRS-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az öt éves lejáraton 10, a tíz éves lejáraton 40 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.

Már 1900 milliárdnyi pénzt öntött a piacra az MNB

Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy és három hónapos lejáratokon 75-75 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A keddi tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1899 milliárd forintra emelkedik.

Így döntött a monetáris tanács

A kamatok szinten tartásáról döntött mai ülésén a jegybank monetáris tanácsa. A piac érdeklődve figyeli az MNB kommunikációját, hiszen az elmúlt egy hónap zajosra sikerült a tőkepiacokon. A forint ingadozik, de egyelőre nem gyengül. Híreink percről percre.

Itt az MNB kamatdöntése!

Itt az MNB kamatdöntése!

A várakozásoknak megfelelően a mai ülésén a monetáris tanács nem változtatott sem az "irányadó" rátán (0,9%), sem pedig az egynapos betéti (-0,15%) és a hitel (0,9%) kamatszinten. A fő kérdés azonban nem ez, hanem hogy a jegybank miként kommentálja hamarosan megjelenő közleményében a gyengülő forintot, illetve még inkább az emelkedő hazai hozamokat.

Végre megtudjuk, mennyire vagyunk közel a magyar euróhoz

Kamatdöntéssel jön az MNB az újabb rövid héten, míg az EKB publikálja majd a számunkra is fontos konvergencia jelentését, melyből kiderül, mennyire vagyunk közel az euróbevezetés feltételeihez. Közben jön a Fed és az EKB jegyzőkönyve, valamit az előzetes bmi-adatok.

Kiütötték a forintot, ugranak a hozamok - Kezdhetünk aggódni?

Alapvetően a feltörekvő piacokat érintő kockázati prémium sokk magyarázza azt, hogy az euró árfolyama és a pénzpiaci hozamok is ingadozóvá váltak, illetve emelkedtek. Az, hogy most már a bankközi piac egészen rövid lejáratain is emelkednek kamatok, elsősorban a sztorira rárepülő spekulánsok tevékenységének az eredménye. A Monetáris Tanács, amely éppen ma ül össze dönteni a kamatokról, egyelőre kivárhat, hogy megnyugszik-e a piac. Ám ha a történet nem csak a volatilitás emelkedéséről szól, hanem tartósan magasabb kockázatúvá sorolják a Magyarországot is magába foglaló feltörekvő piaci csoportot, akkor az MNB-nek is bele kell törődnie, hogy a monetáris politikája csak viszonylagosan lesz laza, valójában azért valamelyest szigorodni fog.

Mi lesz a lakáshitelek kamatával? Beavatkozás közeledik

Szigorítás jöhet 2019 elejétől az MNB adósságfékszabályaiban. A K&H sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján a mostani 50%-ról 25-35%-ra csökkenő jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) képzelhető el a változó kamatozású és a 3 éves kamatperiódusú hiteleknél, de akár 5 éves kamatperiódus mellett is. Ez azt jelentené, hogy újabb lépéssel tereli a fix kamatozás felé a jegybank a hitelfelvevőket.

Előbb-utóbb kénytelenek lesznek a magyarországi cégek árakat emelni

Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon a gyors bérnövekedés jórészt azért nem szűrődött még át a fogyasztói árakba, mert a vállalatok saját nyereségrátájuk terhére egyelőre "lenyelik" a bérköltség oldaláról jelentkező mind erősebb áremelési nyomást, de ez nem folytatódhat a végtelenségig.

MNB: emelni kell a magyar béreket!

Magyarországon az elmúlt években mennyiségében javult a tőke és a munkaerő, ugyanakkor a termelékenység nem nőtt - mutatta be Baksay Gergely. Az MNB szakértője szerint ebben nagy előrelépésre lesz szükség a következő időszakban. A jegybank támogatja a bérek gyors növelését és a vállalatok minél nagyobb kapacitáskihasználtsággal való működését.

Három hónap alatt majdnem 700 milliárddal nőtt Magyarország adóssága

Az első negyedév végén 28 ezer milliárd forint felett volt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága, ez három hónap alatt 684 milliárd forintos emelkedést jelent - derül ki a csütörtök reggel publikált előzetes pénzügyi számlákból. Ezzel párhuzamosan a GDP-arányos adósságráta is megint emelkedett.

Összesen 18 millióval bírságolt az MNB megtévesztő THM-ek miatt

Az MNB 10 millió, illetve 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet és az Oney Magyarország Zrt.-t a THM számítására és a fogyasztónak nyújtott hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban való feltüntetésére vonatkozó jogszabályok megsértéséért.

Magyar fintech startupok dörömbölnek a bankok kapuin

Fintech startupok, informatikai beszállítók is bemutatkoztak a Portfolio mai Financial IT and Disruptive Technologies 2018 konferenciájának egyik délutáni szekciójában, amelyen elhangzott: a márciusban beindított innovation hub után idén útjára indulhat az MNB regulatory sandboxa is.

MNB: hamarosan konzultáció jön a szupergyors fizetésről

A Giro lefektette a szabályokat, az azonnali fizetési rendszer kiépítése elkezdődött. Most jön a csatlakozás szakasza, a kommunikáció egyre fontosabb és gyakoribb lesz. Nem utolsó kérdés az árazás kialakítása, a Revolut errről ma már beszélt az előadásában: minden ingyen van. Az MNB vizsgálja annak a lehetőségét, hogy egy közös brandet alakítsanak ki, úgy, mint például a bankkártyáknál látható, rövidesen konzultáció indul erről - mondta előadásában Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója a Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies konferenciáján.

Engedély nélkül adta el részvényeit, milliós bírságot kapott az MNB-től

Az MNB 3 millió forint bírságot szabott ki az NVT Cooperation Zrt.-re az értékpapírok zártkörű forgalomba hozatalát érintő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Emellett 26 millió forint bírsággal sújtotta a társaságban vezető tisztséget betöltő magánszemélyt is, aki a zárt körben kibocsátott részvényeit jogsértő módon ajánlotta nyilvános értékesítésre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.