11,3 százalékkal csökkentek januárban a új gyári megrendelések Németországban az előző hónaphoz képest a kiigazított adat szerint - írja a BBN a Destatis jelentése nyomán.
Miközben Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom - naptárhatástól megtisztítva - 13,1 százalékkal esett márciusban éves bázison, Romániában 6,7 százalékkal emelkedett.
Alaposan felfordul a naptár az idén: az ünnepnapok sajátos elhelyezkedése miatt sok lesz a hosszú, illetve a rövid hétvége is 2018-ban. 2017-hez képest különösen nagy a kontraszt, ami miatt felmerül a kérdés, vajon befolyásolja-e a gazdasági növekedést a munkanapok száma?
Szinte mindenki jól ismeri a híres tőzsdei mondást, miszerint érdemes májusban eladni a részvényeket a nyári uborkaszezon előtt, majd október vége felé visszavásárolni. Mindez elsősorban a múltbeli tapasztalatokon alapul, a nyári időszak ugyanis jellemzően rosszabb teljesítményt mutat a részvénypiacokon. Azok a befektetők, akik idén ennek megfelelően cselekedtek, igencsak rosszul jártak, hiszen a világban alig találni olyan fontosabb tőzsdemutatót, ami május óta nem emelkedett tovább. Amerikában például 5%-os hozamtól esett el az a befektető, aki még május elején kiszórta részvényeit.
Sehol sincs biztonságban a vagyonuk.
14%-kal nőtt a vendégéjszakák száma.
Biden pillanatnyilag nem túl boldog.
Putyin is beszédet mond az ünnepségen.
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.