otp

Jöhet a halálkereszt az OTP grafikonján?

Az amerikai gyengélkedés ellenére, az európai börzék viszonylag jól tartják magukat. Ma az OTP és a Richter mellett a DAX grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Személycserék az OTP-nél

Az OTP Bank tulajdonában álló oroszországi székhelyű OAO OTP Bank irányításában 2013.augusztusától több személyi változásra kerül sor, amely a társaság tulajdonosi és szakmai irányítását egyaránt érinti, áll a társaság közleményében.

Szeptemberben távozik az orosz OTP vezetője

Szeptemberben távozik posztjáról Illés Zoltán, az OTP oroszországi leányvállalatának vezetője - írta kedden a Vedomosztyi című orosz napilap.

Célárcsökkentés az OTP-re - Borúlátóbb lett a Citigroup (2.)

Az OTP csütörtöki gyorsjelentését követően felülvizsgálta a magyar nagybankra vonatkozó előrejelzését a Citigroup. Az elemző 21%-kal csökkentette idei, és 16%-kal jövő évi EPS-becslését. A bank részvényeire vonatkozó célárfolyam 5600 forintról 5135 forintra csökkent. Az elemző továbbra is vételre ajánlja a papírt, de a készülő devizahiteles mentőcsomag esetleges negatív hatásait még nem vette figyelembe.

Devizahitelek: itt a tökéletes mentőcsomag?

Örökre megszabadítana az árfolyamváltozásoktól, és azonnal a negyedével csökkentené a törlesztőrészleteket. Kezdetben évi mintegy 47 milliárdba kerülne, később viszont egyre olcsóbb lenne, így ésszerű elosztással az állam és a bankok számára is elviselhető terhet jelentene. Ilyen az a mentőcsomag, amelynek ötlete tegnap látott napvilágot. Vannak ugyan kockázatai, ám a választásokra készülő kormánypártok számára valószínűleg vonzó megoldás, és a devizahitelesek sem utasítanák vissza. Állami részvétel mellett talán a bankok is belemennének. Lássuk, miről is van szó!

Concorde: az OTP-nél a kockázatok lefelé mutatnak

A ma hajnalban közzétett gyorsjelentés után kiadott elemzésében a Concorde kiemelte, hogy az OTP-nél a portfólió romlás üteme aggasztó mértéket öltött. Az orosz bank gyenge teljesítménye miatt az eredményvárakozások további csökkenésével számol az elemzőház, fenntartják egyenlő súlyozás ajánlásukat, de megítélésük szerint a kockázatok egyértelműen lefelé mutatnak.

Piaci részesedést szerez az OTP

Az OTP piac részesedést szerez Magyarországon, ez a trend tovább folytatódhat a hazai hitelpiacon. Míg vállalati hitelezés a bankrendszer szintjén 10 százalékkal csökkent idén az első fél évben, addig az OTP-nél a hitelezés 2 százalékkal nőtt, a bank részesedése a vállalati hitelállományból jelenleg 11,1 százalék, ez az érték 2008-ban 7,5 százalék volt, mondta el a ma közzétett gyorsjelentést

Mitől lett ilyen magas az OTP profitja?

Több mint 10 milliárd forinttal lett magasabb az OTP negyedéves profitja, mint amire az elemzők számítottak, és bár már hozzászoktunk, hogy az OTP rendre felülteljesíti az elemzői becsléseket, a mostani felülteljesítés kiugrónak mondható. A vártnál magasabb profit mögött részben az áll, hogy a bankcsoport összes bevétele, azon belül pedig főként a magyar, az orosz és az ukrán operációnak köszönhetően a díj- és jutalékbevételek alakultak a vártnál jobban. Ezen felül pozitívan hatott a sajátrészvénycsere ügylet egyedi eredménye, a magyar állampapír portfólión realizált árfolyameredmény javulása és egy adópajzs hatás miatt az effektív adóterhelés jelentős csökkenése. Sok tétel kellett tehát ahhoz, hogy az OTP profitja alapján első ránézésre erősnek értékeljük a második negyedévet. A hitelportfólió romlása miatt azonban vegyes a kép, szinte minden operációban tovább emelkedett a késedelmes hitelek aránya, ráadásul a portfólióromlás ismét gyorsuló ütemet mutat, megtörni látszik tehát a 2009 eleje óta kirajzolódó trend a portfólióromlás ütemében. Ezen felül annak sem örülnek majd a befektetők, hogy az orosz leánybank sem muzsikál fényesen, az ottani hitelek több mint ötöde késedelmes, a bank profitja pedig a korábbi töredékére esett vissza.

A fontosabb eredménysorokon látható felülteljesítés alapján jónak tűnik a gyorsjelentés, a felszín alatti folyamatok alapján azonban valami megint kezd elromlani az OTP-nél.

A gyorsjelentés fontosabb pontjai:

  • A fontosabb eredménysorokon a bank felülmúlta az elemzői várakozásokat, adózott eredmény soron a felülteljesítéshez sok extra tétel kellett
  • A hitelportfólió minősége gyorsuló ütemben romlik, a bank nem minden esetben megy utána céltartalékolással
  • A leánybankok proft-hozzájárulása jelentősen csökkent
  • Belassult az orosz OTP, romlik a hitelportfólió, magas a céltartalékolás, töredékére esett vissza a profit
  • A bank likviditási és tőkehelyzete erős
  • A negyedévet terhelte az extra pénzügyi tranzakciós illeték-befizetés, amelynek társasági adó utáni negatív eredményhatása 13,2 milliárd forint volt

Csányi Sándor perel az uzsorásozás miatt - Lázár már reagált is

Büntetőjogi és polgári pert indít Lázár János ellen az OTP elnök-vezérigazgatója anélkül, hogy kommentálná az államtitkár szavait - számolt be a Nol az OTP sajtófőnökére hivatkozva. Lázár úgy reagált, hisz az igazában, és nyugodtan áll bíróság elé.

Alulmaradt a devizahiteles az OTP-vel szemben

A Fővárosi Törvényszék döntést hozott abban az ügyben, amelyben Kásler Árpád és neje személyiségi jog érvényesítése miatt indított az OTP Bank ellen - értesült a Portfolio.hu. Az "eredeti", a törlesztőrészletek elszámolási árfolyamával kapcsolatos ügyben azonban még mindig nem hozott döntést az illetékes Európai Bíróság.

Horvátországban nőne nagyra az OTP?

A horvát pénzügyminisztérium pénteken meghirdette honlapján a Hrvatska postanska banka (HPB) pénzintézet privatizációját, az érdeklődők augusztus 31-éig jelezhetik befektetési szándékukat. Lapértesülések szerint az OTP is harcba szállhat a horvát pénzintézet megszerzéséért.

Veszteséges a magyar bankszektor - Csak egyvalaki tündököl

Az előzetes adatok alapján 73 milliárd forint volt a magyar bankrendszer adózás előtti eredménye az első félévben, ami jelentős részben egy bank (vélhetően az OTP) eredménye. A nagybankok közül négy veszteséges, és csak három tud felmutatni érdemben pozitív eredményt - közölte a jegybank a Monetáris Tanács tegnap közzétett rövidített jegyzőkönyvében. Mindez azt jelentheti, hogy a második negyedévben 2012 végéhez hasonlóan megint veszteséges volt a szektor, igaz a pontos adatok csak a PSZÁF várhatóan két hét múlva megjelenő részletes statisztikájából derülnek ki.

Csinos profit az OTP-nél

Részben az emelkedő bevételeknek, részben pedig a korábbinál alacsonyabb céltartalékolásnak köszönhető, hogy az OTP a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest ötödével magasabb adózott eredményt érhetett el az idei második negyedévben. Korrekciós tételek nélkül a bank közel 45 milliárd forintos profitot termelt a várakozások alapján, a számviteli adózott eredmény (31 milliárd forint) visszaesése mögött a korrekciós tételek megugrása áll. A bank augusztus 15-én hajnalban teszi közzé második negyedéves számait.

Csányi: Ha lovat akarok venni, nem a lóval tárgyalok, hanem a gazdájával

Az OTP részt kíván venni a magyarországi banki konszolidációban, ha tud, akkor vásárol Magyarországon működő bankot, nyilatkozta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az Inforádiónak. Csányi az MKB esetleges megvásárlásával kapcsolatban kiemelte: nem kommentálja az MKB elnök-vezérigazgatójának, Simák Pálnak a szavait, és korábban sem az MKB felvásárlásáról, hanem magyarországi bankok megvásárlásáról beszélt.

Horvátországban terjeszkedne az OTP?

Horvát lapértesülések szerint az OTP bankot venne Horvátországban, a magyar bank ugyanis indulhat a horvát postabankra kiírt tenderen. A horvát bank egyébként akár érdekes is lehet az OTP-nek, ugyanis a magyar pénzintézet már jelen van Horvátországban, piaci részesedése azonban kicsi, a helyismeret tehát megvan, de az eredményes működéshez szükséges méret eléréséhez az OTP további akvizíciókat hajthat végre.

4000 forintnál lehet jó vétel az OTP

A hazai papírok alaposan lemaradtak a nyugati indexektől, míg a régióban már vannak emelkedésre utaló jelek. Ma az OTP és a MOL mellett az OMV grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Újabb részvényeladások az OTP-nél

Újabb vezető adott el OTP-részvényeket. Ezúttal az igazgatóság egyik tagja, Braun Péter értékesített 200 ezer részvényt 4 555 forintos átlagáron a pénteki kereskedésben. Ez már nem az első eset volt, hogy OTP bennfentes adott el OTP-papírokat, legutóbb Csányi Sándor értékesítette részesedése jelentős részét. A papírok meredek eséssel reagáltak a bejelentésre.

4600 forint felett reménykedhetnek az OTP részvényesek

Próbálkoztak a nyugati börzéken az esés megindításával, de medve még nem kapott igazán erőre. Eközben az OTP egy bukófordulót csinált, melyből csak a 4600 forintos szint felett juthatna némi levegőhöz. Ma az OTP és az OMV mellett a Bund grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Orbán az OTP-ről is beszélt

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn. A kormányfő bejelentése egyáltalán nem váratlan a korábbi kijelentések fényében, van is rá fedezet a kormányzati tartalékoknál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.