ngm

Itt a kormány reakciója a brüsszeli fenyegetésre

Videóüzenetben reagált az Európai Bizottság szakértőinek szerdán megjelent, Magyarországról szóló részletes elemzésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Tállai András államtitkár szerint nem helyes, hogy a Bizottság júniusi adatok alapján fogalmaz meg olyan üzeneteket, miszerint Magyarország megszegheti az államadósságcsökkentési kritériumot.

Friss részleteket közölt Orbán a forintosításról és a bankadó jövőjéről

Néhány Magyarországon működő banknak több százmillió eurós tőkeemelést kell végrehajtania azután, hogy lezajlik a bíróságok által tisztességtelennek ítélt banki díjak miatti elszámolás - mondta Orbán Gábor, az NGM államtitkára a Reuters Eastern Europe Investment rendezvényén. Több nagybank is hajtott már végre tőkeemelést a devizahiteles csomag bejelentése óta, ezek összege meghaladta már a 100 milliárd forintot. Az államtitkár a bankadóról és a forintosításról is beszélt.

Nincs is szükség az idei megszorításra? (2.)

Augusztusban 7,4 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés, amire még nem volt példa a rendelkezésünkre álló adatok szerint. Az alacsony deficit elsősorban a bevételek jelentős növekedésével függ össze, közben pedig a kiadások sem szaladtak el. A kedvező adat láttán elképzelhető, hogy a korábban bejelentett 110 milliárd forintos zárolás egy részét feloldja a kormány - "hangzott el" a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői online tájékoztatóján. Közben mindenkit egyre inkább a készülő 2015-ös büdzsé részletei izgatnak, a minisztérium azonban nem volt ezzel kapcsolatban bőbeszédű.

Félhetnek az áfacsalók

Újabb intézkedéseket hozhat a kormány az áfacsalások letörésére - írta a Magyar Nemzet szombati számában.

Jönnek az új fejlesztési források

Az utóbbi időszak eredményei azt mutatják, hogy a magyar gazdaság egyre egészségesebb, és egyre jobban teljesít az európaihoz képest, ezt pedig tovább erősítik majd a hamarosan elérhető fejlesztési források - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára egy szombati budapesti sajtótájékoztatón.

Új ember az NGM csapatában

Ruszinkó Ádám lett az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára szeptember 9-től. Az orvos-közgazdász szakember eddigi munkássága az egészségturizmus területéhez, az idegenforgalmi ágazat egyik legígéretesebben fejlődő szektorához kötődik. Kinevezését az összevont szakterület növekvő súlya és részaránya tette indokolttá - közölte hétfő délután a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az NGM bejelentette az örömhírt

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a magyar kormány támogathatja az indiai gumigyár magyarországi beruházását, amelynek eredményeként 1000 új munkahelyet hoz létre a Heves megyei Gyöngyöshalászon az Apollo Tyres - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a beruházás hírét.

Soha nem volt ilyen alacsony a deficit (2.)

"Az államháztartás központi alrendszerének 2014. augusztus havi egyenlege az elmúlt 10 évben a legalacsonyabb deficitet mutatja, a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a gyorstájékoztatóban. Gyűjtésünk szerint azonban egészen 2002-ig visszamenőleg nem volt ennél kisebb nyolcadik havi hiány.

Haladékot kap a kaszinó

A nemzetgazdasági tárca a nemzeti fejlesztési miniszter egyetértésével a Las Vegas Casino Kft. kérésére módosította a cég kaszinó koncessziós szerződését, melynek időtartama így 2015. január 1-től 2025. január 1-ig tart - áll az NGM közleményében.

Mostantól durva bírság jár a régi pénztárgépet használóknak

Szeptember elsejétől a pénztárgép rendeletben kötelezett vállalkozások már csak online kasszát használhatnak. A NAV adatai szerint augusztus 31-ig több mint 170 ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe, a boltokban 146 engedélyezett géptípus közül lehet választani.

A nap ábrája: úgy költünk, hogy nem is

A kiskereskedelmi forgalmi statisztika amúgy is a mérési problémák és a "kreatív interpretáció" állatorvosi lova, az alábbi ábra azonban azt is megmutatja, hogy a mostanában hangoztatott jó hírek erősen viszonylagosak.

A Széchenyi Bank jövője forog kockán

Csaknem 9 hónapja nem felel meg a jogszabályban előírt tőkekövetelményeknek a Széchenyi Bank - állítja a hvg.hu. A lap több nagy problémát is talált a hitelintézetnél, amelyekre sem a bank, sem a kisebbségi tulajdonost képviselő NGM, sem pedig a felügyeleti jogokat gyakorló MNB nem ad érdemi magyarázatot.

Mit szólnak az elemzők a 8 éves GDP-növekedési csúcshoz?

A vártnál intenzívebben, 3,9%-kal nőtt az idei első negyedévben a magyar gazdaság a KSH ma reggel közzétett első becslése alapján, ami 8 éve a leggyorsabb éves ütemnek számít és egyúttal az Eurostat adatai szerint az egész EU-ban is a legdinamikusabb növekedést a magyar gazdaság produkálta az említett időszak alatt. Negyedéves alapon 0,8%-os volt a bővülés üteme és feltehetően az ipar, illetve az építőipar húzta leginkább a gazdaságot.

Seszták: október elején jöhetnek az uniós pályázatok

Az NFM-nél az uniós pályázatok kiírása reálisan szeptember végére, október elejére várható. Az MKB Bank, az MVM, és további közműcégek államosításáról is beszélt Seszták Miklós. A kkv-k például jól járhatnak az MKB megvételével, az MVM-et pedig azért államosíthatják, hogy ne kelljen minden projekthez közbeszerzést kiírni - árulta el a nemzeti fejlesztési miniszter a Gazdasági Rádiónak adott interjúban.

Alacsony deficit jött össze júliusban

Júliusban 37,7 milliárd forintos deficitet mutatott az államháztartás központi alrendszere - közölte a nemzetgazdasági tárca az előzetes adatokat. Ezzel az első hét hónapban a teljes éves hiányelőirányzat 86,5%-a jött össze.

Végre kiderült, hogyan jön ki Varga 110 milliárdos csomagja

Nem meglepő módon a kormány 110 milliárd forintos kiadászárolása volt a fő téma a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői online tájékoztatóján. Ezzel kapcsolatban a válaszokból arra következtethetünk, hogy ténylegesen 76 milliárd forintra rúg a kiadászárolás, a "maradék" részt pedig a Beruházási Alapból venné el a kormány, Varga Mihály egyedi döntéseivel halaszthatja a kifizetéseket. Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy például a stadionfejlesztést kivitelező cégeket is érinthetik az intézkedések.

Így jött ki a szép deficitszám (3.)

Közzétette az államháztartás részletes első féléves pénzforgalmi adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezzel megerősítette az előzetes adatokat, miszerint júniusban 132 milliárd forintos deficit jött össze a költségvetésben, ami rendkívül alacsonynak mondható. Az első félévi halmozott hiány 813,7 milliárd forint, ami az egész éves terv 82,6%-a. Ez a teljesülés nem kimagasló, vagyis a költségvetés első féléves helyzete nem indokolja a múlt csütörtöki kiadászárolást. Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős államtitkára ezt a tárca online tájékoztatóján el is ismerte. Cáfolta azonban azt a feltételezést, hogy az Európai Bizottság elvárásainak felelne meg ezzel.

Vargáék valamiért nagyon titkolóznak

A nemrég nyilvánosságra hozott, 2015-ös büdzsé tervezési köriratában csupán egyetlen - már ismert - szám derül ki: a kormány ezek szerint 2,8%-os hiánycélt tűzött ki. Új makropálya csak augusztusban lesz, de a korábbi kevés számhoz képest ezúttal még kevesebb adatot közölt a tárca.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.