Egymás markába csap a két renegátállam: hamarosan a Közel-Keleten is megjelennek a világ legsötétebb diktatúrájának fegyverei?
Globál

Egymás markába csap a két renegátállam: hamarosan a Közel-Keleten is megjelennek a világ legsötétebb diktatúrájának fegyverei?

MTI
Gazdasági delegációt küldött Iránba Észak-Korea, amelyet Jun Dzsongho külgazdasági kapcsolatokért felelős észak-koreai miniszter vezet - jelentette az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA szerdán. 

Szakértők szerint a találkozó növeli annak kockázatát, hogy a két ország fegyverkezési programjaiban együttműködést folytasson.

Legutóbb 2019-ben járt hasonló küldöttség Iránban, akkor Pak Csolmin, a Legfelsőbb Népi Gyűlés korábbi alelnöke tárgyalt a két ország együttműködéséről.

Phenjan és Teherán között 1973 óta áll fönn diplomáciai kapcsolat.

Irán mellett a legtöbb elemző szerint Észak-Korea is szállít fegyvert Oroszországnak. Bár Phenjan és Moszkva is tagadta ezeket a vádakat, az ukrajnai harcokban már valóban bukkantak fel a távol-keleti diktatúrától származó lőszerek.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kiszámoló

Más miért nem tanult?

Írtam nemrég a sávos adózásról. Az egyik visszatérő motívum volt a hozzászólásokban, hogy miért adóztatja az állam a vagyont, amikor azt eleve már adózott pénzből vettem, s ez így már

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Reuters-forrasmegjeleloles-M2-Bradley-orosz-ukran-haboru-ukran-katona-pancelos-gyalogsagi-harcjarmu2