Új nyelvet ismertek el Lengyelországban
Globál

Új nyelvet ismertek el Lengyelországban

MTI
Megszavazta pénteken a lengyel parlamenti alsóház (szejm) azt a tervezetet, melynek értelmében regionális nyelvnek ismerik el a sziléziai nyelvjárást.

A tervezet mellett a 427 jelen lévő képviselő közül 236-an szavaztak, 186-an ellenezték, öten tartózkodtak. Ellenezte a tervezet elfogadását a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) tagjainak többsége, a szintén ellenzéki Kukiz'15 és a Konföderáció, valamint egy független képviselő.

A most a szenátus elé kerülő jogszabály értelmében Lengyelország délnyugati részén elterülő sziléziai térség hagyományos nyelvét regionális nyelvként iktatnák be a nemzeti kisebbségekről szóló törvénybe.

Az ilyen státuszt Lengyelországban eddig csak a Balti-tenger mellékén elterjedt kasub nyelv élvezte.

A módosítás nyomán kettős helység- és utcaneveket alkalmaznának azokon a helyeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka úgy nyilatkozik, hogy beszéli a sziléziait, önkéntes iskolai nyelvoktatást vezetnének be, finanszíroznák a regionális nyelv ápolását célzó kezdeményezéseket.

A parlamenti vita során a PiS képviselői azzal érveltek, hogy a sziléziai nem nyelvnek, hanem nyelvjárásnak tekintendő, és státuszának megváltoztatása politikai indíttatású.

A tervezetet a kormánykoalíciót vezető frakció, a Polgári Koalíció képviselői terjesztették elő az év elején. 2007 óta összesen nyolc hasonló javaslat látott már napvilágot, a szejm egyiket sem hagyta jóvá, illetve nem is kerültek napirendre, egyebek mellett az adott parlamenti ciklus befejezése miatt.

A 2021-es népszámlálásban több mint 467 ezren jelölték meg Lengyelországban, hogy mindennapjaikban a sziléziait használják, közülük csaknem 55 ezren azt állították, hogy csak ezt a nyelvet beszélik.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Orosz tank robotine