Csányi: nagy német és osztrák bankot is néztünk
Bank

Csányi: nagy német és osztrák bankot is néztünk

A mai közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a bank vezetői beszéltek az OTP-vel kapcsolatos kérdésekről. Próbáltuk kideríteni, hogy melyik országban vehet bankot a magyar pénzintézet, néhány országot már ki tudunk zárni.

Gigafelvásárlás

Csányi Sándor több dolgot is elárult a közgyűlésen megemlített történelmi bankvásárlásról:

  • olyan országban vehetnek bankot, ahol az OTP nincs jelen,
  • uniós tagországról van szó.

Egy esetleges lengyel akvizícióval kapcsolatos kérdésünkre Csányi Sándor elmondta, hogy a lengyel bankpiacot évek óta vizsgálja az OTP, volt is olyan pillanat, amikor vehettek volna ott bankot, de ott továbbra sem tisztázott a devizahiteles kérdés.

Bedobtuk Romániát is, hiszen uniós ország, és (már) nincs jelen az OTP (ezt a két kitételt mondta a bankvezér), onnan nem túl jó szájízzel vonult ki az OTP. Csányi elmondta, hogy nem szívesen vonultak ki Romániából, ott egyértelműnek tűnt, hogy az OTP nem kap engedélyt akvizícióra, sokat tettek azért, hogy organikusan nőjenek, de nem sikerült érdemben.

Rákérdeztünk Nyugat-Európára, a bankvezér elmondta, hogy német bankot is nézett korábban az OTP, elég nagyot, de ott az erős szakszervezetek és az irányítási struktúra miatt nem túl hatékonyan működött a bank, nem is volt drága, de kis eséllyel lehetett volna hatékonnyá tenni. Itt Csányi megjegyezte, hogy nagy osztrák bankot is nézett korábban az OTP, de Dél-Európában is néztek már bankot.

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy nem lengyel, román vagy nyugat-európai piacon hajthatja végre történetének legnagyobb bankvásárlását az OTP.

egy újabb tipp: Ebből még akár görögország is lehet...

Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.

Orosz bank

Csányi Sándor szerint 800 millió dollárnál nem lehet több az értéke az orosz banknak, annak az 50 százalékát kaphatná meg az OTP, de ebből még lejön a teljes eszközérték 15 százaléka, mint extra adó, vagyis 280 millió dollárt kaphatna az OTP az orosz bankjáért.

Üzbegisztán

Wolf László kérdésünkre elmondta, hogy a befektetett tőkére vetítve 25-30 százalékos profitja lehet idén az üzbég leánybanknak.

Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
lakás, város, épület, ház, belváros, bérház