Erősödött a forint szerdán, ez pedig lendületet vett a Fed kamatdöntését követően, amely a várakozásoknak megfelelően alakult: nem módostottak az irányadó kamaton, az marad továbbra is 5,25-5,5%. A Fed közleménye szerint a jelenlegi inflációs és reálgazdasági helyzet kiismerhetetlen, így a kiváráson túl nem sok teendője van.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Mindjárt a közlemény első mondatában reagáltak az inflációcsökkenés elakadására. Jerome Powell elnök az ülésen kifejtette, hogy szerinte nem lesz szükség kamatemelésre, és a beérkező adatokon múlik, hogy a jegybank mikor és mennyi kamatcsökkentést tud végrehajtani. Az összességében óvatos, inkább kissé laza hangulatú sajtótájékoztató erőt adott a piacoknak, a dollár gyengül.
Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
A befektetők számára a mai lesz a hét legfontosabb napja, ugyanis ma tartja kamatdöntő ülését a Fed. A kamatok szinten tartása szinte biztosra vehető, kérdésből viszont van bőven. Hogyan reagál a jegybank az infláció visszapattanására? Hogyan értelmezi a zavaros reálgazdasági és munkaerőpiaci folyamatokat a jegybank? Mekkora az esélye a recessziónak? Kamatvágás vagy kamatemelés lesz a Fed következő lépése? Ezek a kérdések izgatják most a piacokat, és ha úgy érzik, hogy valamelyikre választ kapnak, a piaci mozgások garantáltak. Minden fél mondatnak jelentősége lesz a mai eseményen, amely után akár teljesen új narratíva is kialakulhat a világpiacokon.
A hétfő délutáni erősödés óta tesztel a forint egy fontos technikai vonalat, amely ha letörik, akár a ma reggel közzétett várt feletti magyar GDP-adat hatására, akkor további tér nyílik meg a forint számára. Délelőtt sokáig nem talált erőre a forint, de aztán elindult az erősödés. A hónapban egyelőre a legnagyobb zárkózást a forint mutatta be.
Bár az euró/dollár hétfőn lényegében oldalazott a makroadatok szempontjából rendkívül sűrű hét kezdetén, ezzel együtt a forint hétfőn késő délután kéthetes csúcsra ért 391 körül az euróval szemben, és így egy fontos technikai szintet kezdett tesztelni.
Az Európai Központi Bank szerint márciusban csökkentek a fogyasztók inflációs várakozásai az euróövezetben, ami alátámasztja a monetáris lazítással kapcsolatos várakozásokat – írja a Bloomberg.
A tartós infláció közepette a vártnál magasabb kamatlábakat a piaci szereplők és az elemzők a pénzügyi stabilitást fenyegető legnagyobb veszélynek tekintik a Federal Reserve szerint.
A Fednek további bizonyítékok kellenek az infláció tartós csökkenéséről a kamatvágás előtt, és a lazítást akár 2025-ig elhalaszthatják – mondta a Minneapolis Fed elnöke, Neel Kashkari.
Az infláció, a háborúk és a Fed politikája egyszerre jelent fenyegetést az egyébként kedvezően alakuló gazdaság számára – figyelmeztetett a JP Morgan vezérigazgatója.
Az április 10-eivel együtt már a második egymást követő héten szabadultak a részvényalapoktól a befektetők az inflációs aggodalmak és az amerikai jegybank júniusi kamatcsökkentésére vonatkozó várakozások csökkenése miatt – írja a Reuters.
A tegnap közölt amerikai inflációs adat komoly hatással járt a piacokra, a kamatvárakozások jelentős mértékben módosultak. Idén alig két kamatcsökkentést áraz a piac, a jövő évi kamatpálya viszont még nagyobbat emelkedett a határidős árazásokban. Ez okozta a dollár erősödését, ami a forint kilátásait rontja.
Raphael Bostic, az atlantai Fed elnöke továbbra is egy kamatcsökkentésre számít 2024-ben, de nem zárja ki a kettő vagy a nulla kamatcsökkentés lehetőségét sem, az amerikai gazdaság és az infláció irányától függően – írja a Yahoo Finance.
A részvénypiacok mozgása, illetve a technológiai szektor felül- vagy alulteljesítése kéz a kézben járt az elmúlt 35 évben. Az elmúlt egy hónap érdemi Nasdaq-100 relatív gyengeséget hozott magával. Éppen ezért fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy folytatódhat-e a bikapiac technológiai támogatás nélkül?
Michelle Bowman amerikai jegybankár szerint az infláció megfékezése érdekében szükség lehet a kamatszint további emelésére, ellentétben a piaci várakozásokkal és kollégái előrejelzéseivel - jelentette a CNBC
Történelmi csúcson áll az arany árfolyama, de David Rosenberg szerint további jelentős emelkedés jöhet, írja a MarketWatch.
Több mint száz éves technológiát hoztak fel a kor sztenderdjeire.
Itt még nem ért véget a második világháború.
A kamatcsökkenés megállt a lakáshitelenél, de így is kifoghatók jó ajánlatok.
Az orosz elnök a délkelet-ázsiai országba látogathat hamarosan.
Van egyáltalán ideális mutatószám?
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.