Az agyköd hosszú távú Covid–19 tünetként való megjelenésének biológiai hátterét feltáró kutatások az MRI-vizsgálatokkal és festék befecskendezésével kimutatták, hogy a vér-agy gát szivárgása lehet felelős a sokáig elhúzódó tünetekért.
A COPD, vagyis a krónikus obstruktív tüdőbetegség komoly egészségügyi kihívást jelent Magyarországon, hiszen több mint 500 000 ember szenved tőle. A szakemberek szerint hiányzik a megfelelő tájékoztatás a prevencióhoz, valamint a betegséget leginkább kiváltó dohányzás elleni hatékony fellépés. A COPD-s betegek dohányzásról való leszoktatása során fontos a személyre szabott, intenzív támogatás és a hosszú távú követés.
A Covid-járvány első megjelenésekor a tüdőkárosodást vizsgálták az orvosok elsősorban, de hamarosan kiderült, hogy a koronavírus és az általa kiváltott gyulladás gyakorlatilag az egész testet érintheti. Kiderült, hogy a szervek közül különösen a szívvel kapcsolatos betegségek és halálesetek száma nőtt meg, méghozzá drámaian - írja a Bloomberg.
A krónikus vesebetegség az egyik legdrágább betegségnek számít az egészségügyi rendszerek számára. Bár könnyű kiszűrni, lehet gyógyítani, mégis a legtöbb esetben rejtve marad. Magyarországon 1,5 millióra teszik az érintettek számát, de tízből kilencen nem is sejtik, hogy vesebetegek, és az orvosok sem gondolnak erre, így kezelést sem kapnak. A fő problémát nem önmagában a betegség okozza, hanem az, hogy krónikus formája növelheti a magas vérnyomás, a szívbetegség vagy a stroke és így a halálozás kockázatát. Ez az oka annak, hogy előrejelzések szerint 2040-re az idült vesebetegség lesz az ötödik fő halálozási ok a világban, és hogy hazánkban már most a magas halálozási arány egyik fő okaként tartják számon a szakemberek.
Szerdától feloldották a látogatási tilalmat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
Orosz rulettként néznek szembe az ételmérgezések és élelmiszer-fertőzések növekvő számával Anglia lakói – írja a brit The Guardian. A szalmonella és az E. coli baktériumok miatti kórházi felvételek száma több évtizedes rekordszintre ugrott.
Friss japán és dél-koreai kutatást publikáltak a koronavírusról, amelyhez összesen 22 millió beteg adatait használták fel a szakemberek. Az eredmény aggodalmakra ad okot, mivel a tanulmány szerint a Covid-19 megbetegedést követően megnövekszik annak az esélye, hogy a fertőzést követő egy évben autoimmun betegség alakuljon ki – írja a StatNews.
Tanzániában legkevesebb 26 ember életét követelte a kolera, amelynek járványa a kelet-afrikai ország tíz régióját sújtotta január 5. és február 8. között - közölte a helyi egészségügyi minisztérium.
A szexuális úton terjedő fertőzések számának aggasztó növekedésére és jelentős közegészségügyi problémára hívta fel a figyelmet a közelmúltban az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC). Angliában 1948 óta nem volt annyi szifiliszes, mint 2022-ben, az USA-ban egyenesen „szifiliszjárványról” beszélnek, és azonnali közegészségügyi intézkedéseket sürgetnek. „Magyarországon is egyértelműen romló a tendencia” – mondta a Portfóliónak Tóth Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika adjunktusa, az Országos STD Centrum vezetője.
Az egészségügyi területen való mesterséges intelligencia fejlesztés során gyakran találkozunk a jó minőségű, címkézett adatok beszerzésének problémájával. A nyílt adatbázisokban sok kép van, de ezek nem használhatók fel egy komoly egészségügyi MI fejlesztéséhez. Ahhoz például, hogy egy bőrbetegségről készült kép az algoritmus számára oktató anyag lehessen, három, egymástól független orvosnak kell megerősítenie, hogy a képen tényleg az adott betegség található. Ugyanez igaz például a radiológiára, és minden orvosi képalkotási eljárásra is. Képzeljük el, micsoda idő és költség ez egy több százezres adathalmaz esetén. Ez azért fontos, mert ha véletlenül rossz adaton tanítjuk be az algoritmust, rossz diagnózist kaphatunk is, amelyen emberéletek is múlhatnak - írja elemzésében
Fazekas István, az AIP Labs társalapítója.
A Szlovák Tudományos Akadémia kutatói az országban azonosították az Ázsiai tigrisszúnyogot, amely veszélyes trópusi betegségeket terjesztő invazív fajnak számít. Jelenleg Pozsonyban találtak áttelelő populációt, terjedésük megakadályozása érdekében pedig a teljes kiirtásukat tervezik - közölte az Újszó.
Soron kívül vakcinázzák a rókákat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egész területén 2024. február 24-25. között a veszettség magas kockázata miatt, az érintett térségben ebzárlat és legeltetési tilalom lép majd életbe – számolt be szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih).
III. Károly brit király először nyilatkozott, mióta rákkal diagnosztizálták. A brit uralkodó kifejezte háláját a közösség támogatásáért - jelentette a BBC.
A madárinfluenza H3N2 és H10N5 törzseinek kombinált típusú, fajokon átívelő fertőzésében halt meg egy nő tavaly decemberben, de a betegség emberről emberre terjedésének kockázata alacsony – jelentette Kína szerdán.
A világ gazdag felének túl sok politikusa és klímavédelmi aktivistája elfelejti, hogy a bolygó nagy részét továbbra is szegénység és éhínség sújtja. Mégis a gazdag országok egyre nagyobb mértékben költenek fejlesztési segélyek helyett klímavédelemre. A Világbank, amelynek elsődleges célja a szegénység felszámolása, most bejelentette, hogy forrásainak nem kevesebb, mint 45 százalékát klímavédelemre fordítja, ami évente mintegy 40 milliárd dollárt von el a szegénység és az éhínség felszámolását célzó erőfeszítésektől.
Gyermek elsősegély mobiltelefonos applikációt mutattak be pénteken Budapesten. Az alkalmazás rövid videókon és leírásokon keresztül segíti a szülőket a gyerekbalesetek megelőzésében és ellátásában – jelentette be Hornung Ágnes, az alkalmazás létrejöttét támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Bethesda Gyermekkórházban tartott sajtótájékoztatón.
Ugyan a Covid immáron ötödik éve van velünk, de a teszteléssel kapcsolatban egyre több a bizonytalanság, ennek következtében pedig már egyre nagyobb a bizonytalanság a tesztek hatékonyságával kapcsolatban is - írja a Bloomberg.
Az újév első hetéről ma közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy enyhül a járvány Magyarországon. Ezzel együtt még mindig sok tízezren betegedhettek meg az elmúlt napokban is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint „a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2024. január 1 – 7. között az országban 21 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 152 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel”. Mindez 100 ezer főre vetítve és idősorba helyezbe azt jelzi, hogy enyhülőben van a járvány Magyarországon, igaz az ünnepek körüli orvosi ügyeletek és egyéb praktikus okok, például az iskolai szünet és a szabadságolások, miatt lehet, hogy most arányaiban többen nem fordultak orvoshoz, hanem igyekeznek lábon kihordani a betegséget.