Lehorgonyozták a forintot
Nem látunk érdemi elmozdulást a forint árfolyamában pénteken egész nap. Az év utolsó piaci napján elmaradtak az izgalmak.
Nem látunk érdemi elmozdulást a forint árfolyamában pénteken egész nap. Az év utolsó piaci napján elmaradtak az izgalmak.
Kisebb mozgásokat láthatunk a devizapiacon, a forint mindkét vezető devizával szemben gyengült délelőtt, délután azonban erőre kapott.
A kamatdöntés mellett az FX-swap piac alakulását is kiemelten tárgyalta ma a Monetáris Tanács, az év végi piaci körülmények miatt most csütörtökön egy rendkívüli swaptendert iktat be a jegybank – közölte ma Virág Barnabás, az MNB alelnöke. A jegybank honlapján ismertette a tender részleteit.
Lengyelország bejelentette, hogy további fél évig nem emelik a lakosság rezsijét. Az energiaárak befagyasztásával vélhetően a lengyel jegybank is később kezdi majd el a kamatcsökkentést, ami a forintra is kedvező hatással lehet - írja a vg.hu
Amíg múlt hét közepén az uniós forrásokkal kapcsolatos kedvező hírekre még erősödni tudott a forint, addig hétfő délutánra már több mint 385 forintot kell adni egy euróért. A magyar deviza ráadásul annak ellenére gyengül, hogy nagyobb hangulatromlásról nem beszélhetünk sem a hazai, sem pedig a nemzetközi piacokon. Ráadásul a piaci várakozások szerint az MNB holnapi kamatdöntése sem szolgál majd különösebb meglepetéssel. Akkor mégis mi áll a háttérben?
A 380 körüli szinteken mozog az elmúlt napokban a forint az euróhoz képest, ami erősödést jelent a hét eleji leértékelődéshez viszonyítva. Pénteken a legizgalmasabb a német GDP-adat volt, de a magyar devizaárfolyamát nem mozgatta meg különösebben.
Váratlan lépésként a nagy állami tulajdonú kínai bankok a héten aktívan vásárolták a jüant, ami bennfentes források szerint hozzájárult a kínai deviza gyors felemelkedéséhez a gyengülő amerikai dollárral szemben. Ezek a bankok, amelyek hagyományosan dolláreladók, hogy ellensúlyozni tudták a normál esetben a jüan csökkenését kiváltó piaci hatásokat. Az érintett piaci, de állami irányítású bankok a héten folytatták a jüanvásárlást, még akkor is, amikor a deviza az elmúlt héten 2%-ot erősödött, és elérte a 7,13-as árfolyamot a dollárral szemben, ami közel négy hónapja a legmagasabb árfolyam – számolt be a Reuters.
Nagyot fordult a világ szeptember vége óta a forinttal. A hazai fizetőeszköz az azóta eltelt szűk másfél hónapban a bizonytalan nemzetközi hangulat és az egyes elemzők által a vártnál meglepőbbnek vélt kamatcsökkentés ellenére is sorra törte át a falakat. Az árfolyam-erősödést ezúttal már hazai tényezők is jelentős mértékben segítették a külföldi mellett. Megnéztük, hogy mit mutat a technikai kép, és hogy meddig erősödhet még a forint.
Az MNB tavaly szeptemberi döntése a mai napig megállja a helyét, utána azonban októberre egy váratlan geopolitikai fejlemény, az Északi Áramlat gázvezeték felrobbanása gyengülő pályára tette a forintot – mondta a 24.hu gazdasági podcastjában Virág Barnabás. A jegybank alelnöke szerint tavaly októberben forró pillanatokat éltünk át, amikor „egy lövése volt” az MNB-nek, ami mára bebizonyosodott, hogy telitalálat lett. Virág szerint jelenleg semmi oka nincs annak, hogy felülvizsgálják az inflációs célt, a veszteség pedig tartósan az MNB-vel maradhat.
Szeptemberben és október elején is az erősödő dollár, valamint a vágtató amerikai kötvényhozamok tettek keresztbe a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is. Október végére azonban már látványos erősödésen van túl a magyar fizetőeszköz, amely az elmúlt hetekben ellenállónak bizonyult az izraeli konfliktus szülte bizonytalanságokkal és az emelkedő energiaárakkal szemben is, emellett pedig a lengyel választási eredmények is segítették a hazai fizetőeszköz erősödését. Izgalmakra pedig van is kilátás a forint háza táján, hiszen délután 14 órakor tartja kamatdöntő ülését az MNB Monetáris Tanácsa, az elemzői várakozások pedig igencsak megoszlanak a jegybank közelgő döntésével kapcsolatban.
Hasonló témákkal, hazai és amerikai részvénypiaci befektetésekkel is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
Kedden a legfontosabb adatközlés a Központi Statisztikai Hivatal jelentése volt az inflációról, amely illeszkedett az elemzői várakozásokhoz. Mindez a reggeli órákban lökést is adott a forintnak. Napközben az IMF világgazdasági jelentése sem tartogatott valódi izgalmakat és a piacokat sem mozgatta meg. Közben, ha folytatódnak a kötvénypiaci turbulenciák, a hozamok emelkedése még veszélyes lehet a forintnak. Délután az euró erősödése a dollárhoz képest magával húzta a forintot.
Az elmúlt hetek látványos dollárerősödése igencsak keresztbe tett a feltörekvő piaci devizáknak, különösen a forintnak. Múlt héten már közel 395 forintot is kellett adni egy euróért, majd ezt követően kedd reggelig közel 10 egységet erősödött vissza a magyar deviza, miután kiderült, hogy az Európai Bizottság felszabadíthat 13 milliárd eurónyi kohéziós forrást Magyarországnak. Nem sokkal később azonban a kormány bejelentette, hogy 5,2 százalékra emelik a költségvetés idei hiánycélját, majd ezt követően a dollár erősödésével és az amerikai kötvényhozamok emelkedésével a nemzetközi hangulat tovább romlott, ez pedig a forintra is ismételten nyomást helyezett. Az elmúlt napok kilengéseit követően megnéztük, hogy mennyire lehetnek helyénvalóak a 400 forintos euróval kapcsolatos aggodalmak, és hogy milyenek lehetnek a forint kilátásai az előttünk álló időszakban.
Hullámvasútra került a forint pénteken, délután azonban erőre kapott.
Gyenge vagy erős a forint? Attól függ, honnan nézzük. Ha onnan, hogy volt már 430 is, akkor a mostani árfolyam viszonylag barátságosnak tűnik. Ha viszont onnan, hogy hosszú ideig a világ 10 legmagasabb kamattartalmú devizái között volt a forint, és a régiós kamatszint kétszerese védi még most is a hazai devizát, akkor egészen más a helyzet. A következő időszak nagy kérdése az lesz, hogy a döntéshozók miként kezelik a magyar gazdaság problémáit és csökkentik a kamatot kezelhető szintre úgy, hogy a forint is viszonylag stabil marad.
A kínai központi bank arra kérte az ország néhány legnagyobb pénzintézetét, hogy tartózkodjanak a devizapiaci pozícióik azonnali kiegyenlítésétől, és egy ideig tartsanak nyitott pozíciókat, hogy enyhítsék a jüanra nehezedő nyomást.
Péntek reggel tovább erősödött a forint a csütörtöki menetelés után, délelőtt azonban hullámvasútra került. Délután lendületet vett a hazai deviza, és a 385-ös szint közelébe került.
A forint a 200 napos mozgóátlaga felett kezdte a napot, így döntő jelentősége lehet, hogy a piacok hogyan értékelik majd a részletes második negyedévi magyar GDP-adatokat, valamint hogy mit olvasnak ki a külkereskedelmi statisztikákból. Nap végén a Moody's hitelminősítését várjuk, és a délelőtti gyengülés akár ennek az árazása is lehetett, délután némi erősödést mutat a magyar deviza a kedvezőtlen amerikai adatok után.
A piaci volatilitás visszaesése a bankok devizakereskedési részlegeit is negatívan sújtotta, csökkentve a bankok árrését és a bevételeket – írja a Bloomberg.
A világ egyik legelső országaként stablecoin-szabályozást készített Szingapúr – írja a CNBC.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében az orosz rubel drasztikus gyengülésének okairól volt szó, amely annak tükrében is meglepő, hogy az ország egyik fő exportcikkének, az olajnak az ára emelkedett és a jegybank is megpróbálta elejét venni az esésnek. Vendégünk volt Weinhardt Attila, a Portfolio makrogazdasági elemzője. A második blokkban azt jártuk körbe, hogy mennyire jellemző Európa és a világ országaiban, hogy a lakosság olyan mértékben vesz inflációkövető állampapírt, mint a magyarok és egyáltalán hol van erre lehetőségük. Erről Árgyelán Ágnest, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjét kérdeztük.
Egyre fojtogatóbb a munkaerőhiány, hatnak a szankciók is.
A híres befektető még nem szállt fel az AI-vonatra.
Itt a heti időjárás-előrejelzés is.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.
Az Apple-nek számos kihívással kell szembenéznie a különböző üzletágaiban.
De nincsenek, véli az ING Bank vezető elemzője.