euró

"Odacsap" az EKB az erős euró láttán? - Látványos mozgás

Nem látok most olyan eszközt az Európai Központi Bank számára, amelyet fel tudna használni az erős euró ellen - többek között ezt mondta egy mai bécsi interjúban Edwald Nowotny, a jegybank Kormányzótanácsának osztrák tagja. A befolyásos jegybankár szavait a piac euróerősödéssel fogadta, hiszen azt olvasta ki belőle, hogy nem kell tartani olyan EKB beavatkozástól, amely a közös európai fizetőeszköz erejének csorbítását célozná. Mivel közben a Reuters-en megjelent egy háttéranyag arról: az EKB megosztott abban, hogy mit tegyen az euró erejének megállítása témájában, így fél óra után a közös európai fizetőeszköz látványos lefordulást mutatott és napi mélypontra esett.

Nőtt az euró részaránya a globális jegybanki tartalékokon belül

Az eurózóna adósságválsága enyhülésének egyik jele is lehet az, amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a napokban közzétett, a globális jegybanki tartalékok második negyedévi alakulásáról szóló statisztikából kiderül.

Nyolchavi mélyponton a dollár

Az amerikai költségvetési bizonytalanság nem csak a részvénypiacon éreztette hatását. A dollár nyolc havi mélypontra került az euróval szemben, bár a képviselőház szóvivője ígéretet tett arra, hogy megoldást találnak a problémákra.

A lettek már nem akarnak eurót

A lettek többsége ellenzi az euró bevezetését, pedig az ország 2014. január 1-től az eurózóna 18. tagja lesz.

Kigyulladt a zöld a lámpa az euró/jen előtt

Az utóbbi hónapokban egymással ellentétes, ráadásul igen fontos fundamentális erők hatottak az euró/jen devizapárra, de a legfrissebb fejlemények alapján úgy tűnik, hogy ezek az erők most egy irányba rendeződtek és a jen euróval szembeni esését (a devizapár emelkedését) vetítik előre. Mindemellett a technikai elemzés is ezt az irányt támogatja, a jó belépési pont azonban most is fontos.

Szárnyra kelt a forint, itt a háromhetes csúcs

Kitartóan jó maradt a nemzetközi befektetõi hangulat kedden is azután, hogy az eddigi legesélyesebb Fed elnökjelölt vasárnap "kiszállt" a versenybõl. Emiatt a forint is erõsödni tudott ma és délután negyedszeri próbálkozásra sikerült lefelé átjutnia az euróval szemben a 298,5-ös szinten. Kora este felgyorsult a forint szárnyalása, a jegyzések 297 közelébe estek. Ez új háromhetes forintcsúcsot jelent és egyúttal azt, hogy megtört egy bő háromhónapos forintgyengülési trend is.

Feltörőben az eurószkeptikusok Európa nagyjainál

Egyre nő az eurószkepticizmus az eurózóna nagy országaiban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. Egy francia lap által publikált felmérés szerint ugyan még mindig többségben vannak az EU-t támogatók, jócskán megemelkedett azok aránya, akik károsnak tartják a tagságot.

Kissé magához tért a forint

Az elmúlt napok fundamentális és technikai elemzési tényezõi abba az irányba mutattak, hogy a forint gyengülése újraindulhat, ez pedig reggel óta be is következett, hiszen az euró jegyzései a tegnapi 299 alatti szintrõl 301 fölé lendültek. Közben a régiós devizák is nyomás alá kerültek, sõt általánosságban a feltörekvõ piaci devizák is szenvedés jeleit mutatják, miközben a dollár kissé erõsödött a fõbb devizákkal szemben.

Fontosabb részletek

  • Matolcsy György tegnap a Növekedési Hitelprogram jelentõs kibõvítését jelentette be, ami a jegybank mérlegfõösszegét is növeli, így monetáris lazításként is felfogható
  • Emellett mind Matolcsy, mind Balog Ádám alelnök a további kamatvágások lehetõségérõl beszélt, amely lépések aláássák a forint erejét
  • A ma közzétett múlt hónap végi kamatdöntési jegyzõkönyv szerint megtört a Monetáris Tanács egysége, hiszen voltak, akik nem 20, hanem csak 10 bázispontos vágást támogattak
  • A devizahiteles mentõcsomag körül továbbra sem enyhült a bizonytalanság, így a bankrendszerre nehezedõ teher mérete és a jegybanki devizatartalék-csökkenés volumene sem

300 körül ragadt az euró Puytin fenyegetésére is

A kiemelten fontos ma délután fél hármas amerikai munkaerõpaici adatok elõtt kiváró hangulat uralkodott a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, így a forint is csekély elmozdulásokat mutatott kora délutánig az euróval szemben. Aztán az összességében csalódást keltõ amerikai adatokra ugrott egyet a forint, az euróval szembeni jegyzések átmenetileg 300 alá is benéztek. Az adatoknak leegyszerûsítve az volt a tétje, hogy a Fed másfél hét múlva bejelenti-e az eszközvásárlási programjának leállítását. Míg ezt emésztette a piac, addig csaknem hidegháborús kijelentést tett Vlagyimir Putyin a szíriai konfliktus kapcsán, amelyre zuhanni kezdtek a résazvénypiacok és a fedezékbe vonulás más piacokon is látszott. A forint azonban csak csekély gyengülést mutatott.

"Még csak az elején vagyunk a forintesési hullámnak"

A szíriai feszültség és a Fed eszközvásárlási programja lassításával kapcsolatos várakozás főként azokat a feltörekvő piaci devizákat sújtja, amelyek folyó fizetési mérleg problémával küzdenek, de ez a hatás átterjedhet más piacokra is, így a forint még csak a gyengülési hullám elején jár - mondta el a Portfolio.hu érdeklődésére Ambrus Gábor. A 4Cast szófiai elemzőjével összhangban egy másik, névtelenséget kérő budapesti piaci szakértő is úgy nyilatkozott: a feltörekvő piaci tőkekivonás folytatódhat, amit a forint is kezd megérezni és emiatt a következő napokban a 307-308 körüli euró "benne van a pakliban". Abban is egyet értett a két megkérdezett, hogy a gyengülő forint mellett egyelőre még nem valószínű a Magyar Nemzeti Banktól esetleges forintvédő intervenció.

A szakadék szélén táncol a forint

Sokadszor próbálja meg áttörni a 302 körüli ellenállászónát a forint, a szint gyengülésével pedig egyre nagyobb az esélye a hazai deviza további, akár 6-10 forintos gyengülésének.

Erőt gyűjt a Procter & Gamble

Hatalmas csapkodás mellett folytatódik a részvénypiacok oldalazása, ebből valamelyik irányba nagy mozgás jöhet. Trendek azonosításához, most inkább a devizapiacon kell körülnézni. Ma a Procter & Gamble és a GBPUSD és az EURGBP grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

300 felett az euró - Merre tovább?

Öthetes mélypontra esett ma délelőtt a forint az euróval és a svájci frankkal szemben, illetve háromhetes mélypontra bukott a dollárral szemben. Mindez amellett következett be, hogy közben a nemzetközi befektetői hangulat összességében továbbra is kedvező, igaz több feltörekvő piacon is látjuk a gyengélkedés jeleit. Az mindenesetre látványos és figyelmeztető, hogy a forint gyengülése és az állampapír hozamok intenzív emelkedése kilóg a szűkebb értelemben vett régiónk folyamataiból. Az okok jórészt a kormány által belengetett újabb devizahiteles mentőcsomagra, az általa keltett bizonytalanságra vezethetők vissza. Míg a technikai elemzés nem vetít előre további jelentős forintesést, addig fundamentális oldalról az említett mentőcsomag, illetve a folytatódó jegybanki kamatvágások továbbra is alááshatják a forint erejét.

Mennyit buktak valójában a devizahitelesek?

Magyarországon nem csupán a közvélemény, hanem döntéshozóink is kész tényként kezelik, hogy a devizahitelt felvevők - lényegi differenciálás nélkül - brutális veszteséget szenvedtek el a forint árfolyamváltozása következtében. Az alábbiakban megpróbáljuk számszerűsíteni ezt az elszenvedett veszteséget, de előtte néhány szót a deviza- illetve forinthitelek különbözőségéről.

Egyre több eurót hamisítanak

Egyre több hamis euró bankjegy kerül forgalomba. Az EKB adatai szerint az idei első félévben 317 ezer hamis bankjegyet foglaltak le, 26,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Meddig erősödhet még a forint?

Június vége óta fokozatos erősödést mutatott a forint az euróval szemben, és tegnap egyhavi csúcsra ért 291-nél. Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy meddig tarthat még a forint jó sorozata, lehet-e még erő a magyar fizetőeszközben. Az alábbiakban a kérdést technikai és fundamentális elemzési szempontból is körbejárjuk röviden. A jelek abba az irányba mutatnak, hogy nem tart már sokáig a forint tündöklése és nagyobb az esélye annak, hogy inkább a gyengülés irányába mozdulunk el.

Mikor érdemes valutát váltani a nyaraláshoz?

Az elmúlt hetekben szokatlanul nagy hullámzásokat produkált a forint a főbb devizákkal szemben, így valószínűleg sokan bosszankodtak azon, hogy a nyaraláshoz szükséges valutát éppen kedvezőtlen árfolyamon váltották. Azokat, akik még a külföldi nyaralás előtt állnak, feltehetően a nagy hullámzások miatt is különösen érdekli a címben feltett kérdésre a válasz. Az alábbiakban néhány olyan szempontot világítunk meg, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy érdemes rövid távon lépni a nyaraláshoz szükséges valutavétellel (legalábbis annak jó részét most beszerezni), igaz emellett néhány más, elgondolkodtató szempontot is felsorolunk.

Kis gyengüléssel megúszta a forint

A szokásos befektetõi félelmek (Fed eszközvásárlási programjának lassítása, kínai gazdasági problémák) mellé még két fontosabb félelem is adódott tegnap este óta: az egyiptomi zavargások esetleges átterjedése más közel-keleti országokra, illetve a portugál kiigazítási program eetleges sikertelensége a kormányválság veszélye miatt. Utóbbi félelmek ma igen erõteljes félelmeket okoztak a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon. A vezetõ tõzsdeindexek az esésbõl nem tudtak érdemben szépíteni nap végére sem, míg az euró talpra tudott állni egyhavi mélypontjáról a dollárral szemben. A forint a reggeli igen negatív hangulatban viszonylag kis eséssel megúszta, igaz a többi régiós devizát sem ütötték meg nagyon. A vegyesen sikerült amerikai makroadatok mellett a hangulat fokozatosan javult délután.

EKB: nincs gond, csak átmenetileg csökkent az euró vonzereje

Az euróövezet válsága tavaly átmenetileg a közös valuta használatát is visszaszorította, 2012 második felében azonban már ismét erősödött az euró iránti bizalom - írja az Európai Központi Bank (EKB) kedden közzétett felmérésében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.