A BÉT oldalán közölte az Opus Global, hogy a Scope Ratings javította a társaság leánycégének a kibocsátói besorolását.
Az Európai Parlament és a Tanács megállapodást kötött a lőfegyverek behozatalának és kivitelének átláthatóbbá tételéről a fegyverkereskedelem elleni küzdelem érdekében. Jóval szigorúbb szabályokat vezetnek be hamarosan az egész EU-ban, mivel több mint 25 millió illegális lőfegyver mozog a tagállamok között.
Új környezetvédelmi előírásokat vezetnek be az ipari termelőkre vonatkozóan, a gyártók számos kritériumnak kell megfeleljenek a jövőben. Az akkumulátorgyártásra vonatkozó szigorú célértékeket már elkezdték megfogalmazni, de még hosszú év lehet a végleges szabályok kidolgozása. Eközben a mezőgazdaság esetében bizonyos engedményekkel jön az új rendszer – ismertette Radan Kanev, az Európai Néppárt képviselőcsoportját képviselő bolgár képviselő a Portfolio-nak Strasbourgban az ipari kibocsátásokról szóló módosított irányelv keddi jóváhagyása után.
A közelmúltban az Egyesült Államok 2. kerületi fellebbviteli bírósága helybenhagyta a Do No Harm konzervatív csoport által a Pfizer gyógyszeripari óriáscég ellen benyújtott kereset elutasítását. A per a vakcinagyártó ösztöndíjprogramját támadta, amelynek célja a vállalaton belüli vezetői sokszínűség előmozdítása a fekete, latin-amerikai és indián származású személyek képviseletének növelése révén.
A Scope Ratings "B/Negatívra" változtatta a Masterplast Nyrt. kibocsátói besorolását "B+/felülvizsgálat alatt lehetséges leminősítés céljából" értékelésről. A fedezet nélküli kötvény minősítését "B+/felülvizsgálat alatt lehetséges leminősítés céljából" "B" besorolásra változtatta meg – írja közleményében a Masterplast.
A Pepco kereskedelmi lánc részvényei 10 százalékot estek a tőzsdén, miután egy Magyarországról indult hackertámadás következtében mintegy 15,5 millió euró tűnt el a cég számlájáról.
Három orosz magánszemély, többek közt Arkadij Volozs, az „orosz Google-ként” emlegetett Yandex társalapítója is lekerül az Európai Unió szankciós listájáról – írja három bennfentes forrás alapján a Sky News.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben, nem egy éjszakába nyúló tárgyalássorozat végén, hanem már csütörtök délre elfogadták a tagállamok a rendkívüli csúcson az Európai Tanácsban a közös költségvetés felülvizsgálatáról szóló megállapodást. Orbán Viktor magyar miniszterelnök sokáig vétóval fenyegetett, de végül elfogadta az Ukrajnának is támogatást biztosító csomagot. A kormányfő szerint a délelőtt kapott ajánlatot már el tudta fogadni.
Nem nyúltak hozzá a „végítélet óráját” kezelő atomtudósok a tegnapi felülvizsgálat során az említett eszközhöz, az óra mutatója szerint továbbra is 90 másodpercre vagyunk éjféltől, hiszen úgy látják, magas az atomháború és a klímakatasztrófa kockázata.
2023-ban rögtön mozgalmasan indult az év a hitelminősítői felülvizsgálatok szempontjából, ráadásul egy leminősítés és egy kilátásrontás volt a mérleg, vagyis nem büszkélkedhettünk. A minősítők által közzétett előzetes naptárak szerint 2024 eleje jóval nyugodtabb lehet, legkorábban április végén az S&P vizsgálhatja majd a besorolásunkat. Jövőre mindhárom nagy hitelminősítő kétszer vizsgálja a magyar osztályzatot, vagyis a tavaszi-nyári dátumok mellett egy-egy év végi szerepel a tervekben.
Az Európai Központi Bank 20 banknál emelte meg a minimum tőkekövetelményt, a közlemény szerint ugyanis nincs elég fedezet a nemteljesítő hiteleken.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy néhány hét múlva rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak. A legfontosabb téma az uniós közös költségvetés felülvizsgálata lehet, amely egy 50 milliárd eurós Ukrajnának szánt támogatást is magába foglal. Ezt a múlt héten Orbán Viktor magyar miniszterelnök vétója miatt nem tudták megszavazni a brüsszeli egyeztetésen.
Ukrajna gazdasága a 2022-es orosz inváziót megelőzően sem volt túl jó bőrben. A posztszocialista országokra jellemző nehézségekkel küzdöttek Kijevben, csökkent a lakosság, magas volt a korrupció, a gazdasági szerkezet sem volt megfelelő állapotban. A háború súlyos nehézségeket rakott az ukrán költségvetésre, amelyet a nyugati államok segítségével tudnak áthidalni. Most a segélyek viszont veszélybe kerültek, emiatt egyre többen kongatják a vészharangokat.
2033-ig hatályos környezethasználati engedélyt kapott a gödi akkumulátorgyár, annak ellenére, hogy számos hatósági előírásnak nem felel meg a működése. A kormányhivatal döntése szerint viszont elegendő, ha a Samsung Zrt. a jövőben teljesíti a szabályszerű működésre vonatkozó feltételeket, írja az Átlátszó. A több mint nyolcvan zajkeltő forrásból kettőnek az éjszakai működését ugyan felfüggesztették, a zaj azonban a gödiek tapasztalata szerint egyáltalán nem csökkent, a gyár pedig továbbra is éjjel-nappal üzemelhet.
Miközben Európa a közelgő júniusi parlamenti választásokra készül, a Politico által megszerzett belső felülvizsgálatból kiderül, hogy az Európai Parlament kiberbiztonsági infrastruktúrája „még nem felel meg az iparági szabványoknak”, és nem biztosít védelmet az idegen államok által bevetett hackerek és más fenyegető csoportok jelentette fenyegetettségnek. A jelentést, amelyet az EP saját informatikai osztálya, a DG ITEC készített november 29-i keltezéssel, a múlt héten mutatták be az Európai Parlament (MEP) egy képviselőicsoportjának. Jövőre súlyos politikai válság lehet a választásokból, főként ha Oroszország is támadást indít.
Az uniós pénzügyminiszterek a péntek kora reggelig tartó, nyolcórás maratoni megbeszélésen sem tudtak megállapodásra jutni az Európai Unió által a tagállami költségvetésekre vonatkozó szabályainak reformjairól. A spanyol uniós elnökség alatt tartott megbeszélések konszenzus nélkül értek véget, így a javasolt változtatások sorsa bizonytalanná vált, és nem tudni, hogy jövőre milyen államadósságra és költségvetési hiányra vonatkozó elvárásoknak kell megfelelniük a tagállamoknak.
Naponta mintegy 200-300 új eltűntet jelentenek be.
Beszédet tartott az orosz elnök a Vörös téren.
A termelést is folytatják.
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.