lakáshitel

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről

Ma már 5% körüli kamattal is lehet lakáshitelt felvenni piaci alapon, árfolyamkockázat nélkül. E kamatszint mellett a törlesztőrészletek nagyjából harmadával kisebbek, mint két évvel ezelőtt. Mégsem rohamozzák meg az ügyfelek a bankokat: a folyósítások a 2008-as szint ötödét érik csak el. A lakáshitelek csaknem kétharmadát három bank (Fundamenta, OTP, K&H) folyósította tavaly, a kamattámogatott hitelek pedig egyharmadnál is kisebb arányt képviseltek. Az alábbiakban 10 érdekes ábrán mutatjuk be az új lakáshitelek helyzetét.

Adómentesen támogathatják a munkáltatók a lakáshiteleseket

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter miután aláírta az erről szóló miniszteri rendeletet.

Lakáshitelreform: megszűnik a Freddie Mac és a Fannie Mae

Leépítené az USA a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzálogfinanszírozó társaságokat, amelyek jelenleg az amerikai lakáshitelek 60%-ánál játszanak szerepet. A Szenátus banki bizottságának kedden közzétett tervei szerint ezentúl a bedőlt hitelek veszteségének első 10%-át a magánpiaci szereplők állnák.

Lakáshitel törlesztéséhez is jár hamarosan cafetéria

Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.

Rekordokat döntöget a Fundamenta

Minden lehetséges fronton erősítette pozícióját 2013-ban a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: a lakáshitelek 33%-át ők folyósították tavaly a teljes hitelintézeti piacon, az újonnan értékesített számlák darabszáma 6%-kal, értéke pedig 12%-kal nőtt 2012-höz képest a Fundamentánál - ismertették a társaság mai sajtótájékoztatóján. A cég adózott eredménye 5,9 milliárd forint volt.

Hiába lettek "akciósak" a lakáshitelek

Egy éve még több mint 6%-ot, ma már csak 2,7%-ot fizetnek a bankok egy átlagos lekötött betétre. El is szivárgott a bankokból a lakossági betétek közel tizede, az éven belül lekötött forintbetétek negyede. Eközben a vállalatok betétösszege 13%-kal nőtt (!) egy év alatt - derül ki az MNB friss adataiból.

A hitelezési statisztikák sem kevésbé érdekesek: a vállalatok a Növekedési Hitelprogram első szakaszának lezárulta után alig vettek fel új hitelt a bankoktól, a lakosság pedig csak az egy évvel korábbi mélyponthoz képest tűnik úgy, mintha rákapott volna a lakáshitelekre. Alacsony a hitelfelvételi kedv, pedig ma már akár 6% alatti banki THM is elérhető.

Óvatos fellendülés kezdetén a hazai lakáspiac

Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Portfolio.hu Property Investment Forum 2013 konferencián Nagy Ernőt, a Fundamenta Lakáskassza stratégiai és fejlesztési igazgatóját a hazai lakáspiaci helyzetről kérdeztük.

"Megmenekülnek" a bankbetétek?

Mindössze 3,8%-ot fizettek egy átlagos lekötött forintbetétre júniusban a bankok. Az alapkamat csökkenését követő kamatmozgás ellenére lassult a lakosság betétkivonása az előző két hónaphoz képest. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának hatása a júniusra vonatkozó hitelstatisztikákon még nem látszik, az viszont igen, hogy a jelzáloghitelezés bővült tavalyhoz képest, igaz, még mindig meglehetősen alacsony lángon ég.

Robban a szuperolcsó lakáshitel - De hol az új szocpol?

Havonta több ezer forintot takaríthatnak meg azok, akik a piaci kamatozású lakáshitelek helyett az államilag támogatott hitelek felvétele mellett döntenek. Lassan egy éve elérhetők ezek a hitelváltozatok, és a feltételek is viszonylag lazák, ennek ellenére a lakáshitel-felvevők mintegy harmada választotta csak őket a tavasz folyamán. Az állampapírok hozamcsökkenésének köszönhetően azonban egyre olcsóbbak e kölcsönök (kamatuk immár alig 6%), és ennél olcsóbbak már nem nagyon lesznek, így a nyár a kamattámogatott lakáshitelek fellendülését hozhatja. Az igazán nagy növekedéshez viszont szükség volna a félszocpol bevezetésére vagy a szocpol feltételeinek lazítására is. Ennek minisztériumi tervezetéről elsőként a Portfolio.hu számolt be még márciusban, úgy tűnik azonban, megvárja a kormány a választások előtti hónapokat a lépéssel. A bankoknak és a hitelfelvevőknek sem jó ez: sokan emiatt várnak a lakásvásárlással és a hitelfelvétellel.

Másfél-kétszeres szocpolt és rugalmas gyedet javasolnak

Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Révész Máriusz erről kedden az ATV Start című műsorában beszélt. A Portfolio.hu márciusi értesülésének megfelelően a szocpol támogatási összegének jelentős megemelését is szeretnék elérni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.