FONTOS 3 térkép, amely megmutatja, mekkora is valójában az orosz hadsereg friss területhódítása

makrogazdaság

Tavalyhoz képest tovább nőtt az építőipari termelés az EU-ban

Júniusban csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és stagnált az euróövezetben havi összevetésben, tavaly júniushoz viszonyítva az euróövezetben 1 százalékkal, az unió egészében 0,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés.

Ma benyújthatja lemondását az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden délután háromkor mond beszédet a római parlament felsőházában, ezután bizalmatlansági szavazás nélkül is benyújthatja lemondását Sergio Mattarella államfőnek, hivatalosan pontot téve az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga pártja közös kormányzásának végére. Elemzők szerint azonban még meglepetés is bekövetkezhet.

A tárgyalásokban bízik a hongkongi főkormányzó

Reményét fejezte ki Carrie Lam, Hongkong főkormányzója kedden, hogy a hét végi békés kormányellenes tüntetések a béke helyreállítására irányuló erőfeszítésnek és a tüntetők tárgyalási szándékának a jele, amely kivezeti a kínai ellenőrzés alatt lévő várost a káoszból.

Fitch: távoli kilátás az euró bevezetése Magyarországon

Fitch: távoli kilátás az euró bevezetése Magyarországon

Jót tenne a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok hitelképességi megítélésének az euró bevezetése - áll a Fitch Ratings friss tanulmányában. De hozzátette, hogy ez Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban távoli kilátás csak jelenleg.

Megérkezett Magyarországra Merkel, Orbánnal tárgyal

Angela Merkel német kancellár megérkezett Sopronba, ahol Orbán Viktor miniszterelnök fogadta. A mai nap során tárgyalni is fognak, és állítólag fajsúlyos bejelentések is lehetnek.

Érdekel, mennyi most Magyarország adóssága? Néhány nap és megtudhatod

Érdekel, mennyi most Magyarország adóssága? Néhány nap és megtudhatod

Részben a rövid hét miatt nem számíthatunk sok izgalomra itthon a következő napokban. A nemzetközi piacon elsősorban a Fed kétnapos konferenciájára figyelhetnek a befektetők a hét második felében, főleg úgy, hogy most izgalmasnak ígérkezik a következő néhány hónap jegybanki szempontból.

"Oktalanság azt várni, hogy Trump veszít 2020-ban"

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte tapasztalatait vasárnap közölt riportjában a Politico című lap.

Az északírek többsége támogatná az országrészre vonatkozó tartalékmegoldást

Az Észak-Írországban élők többsége támogatná a brit európai uniós tagság megszűnéséről szóló vitában az ír-északír határellenőrzés elkerülését célzó tartalékmegoldásnak azt a változatát, amely az Ír-tengerre helyezné a vámhatárt az EU-val - derült ki egy vasárnap ismertetett felmérésből.

Kiszivárgott, mire számít a brit kormány a rendezetlen kilépés után

Rendkívül súlyos fennakadásokra számít a brit kormány egy lapértesülés szerint abban az esetben, ha október 31-én megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lap birtokába került friss kormányzati dokumentumokból kiderült, hogy a lakosság és a vállalkozások csak kis mértékben vannak felkészülve a rendezetlen Brexitre. Az emberek "belefáradtak" az évek óta tartó Brexit-folyamatba, és ez hátráltatja a kilépés eredetileg tervezett március végi időpontja óta amúgy is egy helyben toporgó felkészülést az előre nem látott eseményekre.

Teljes hátraarc: máris a válság ellen harcolnak a nagy jegybankok

Teljes hátraarc: máris a válság ellen harcolnak a nagy jegybankok

Miközben tavaly év végén még javában zajlott a monetáris szigorítás az országok többségében, néhány hónap leforgása alatt hatalmasat változott a világ. A globális növekedési kilátások romlása, a feldolgozóipari konjunktúra lanyhulása, a kereskedelmi háború okozta félelem teljes hátraarcra késztette a világ nagy jegybankjait. Sokan már a recessziótól tartanak, amit a jegybankok igyekezhetnek elhárítani.

Máris lépett az S&P: leminősítették Argentínát

Az eddigi "B"-ről "B mínuszra" minősítette le Argentínát pénteken a Standard & Poor's. A hitelminősítő indoklása szerint az utóbbi napok piaci turbulenciái rontották az ország hitelképességét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.